Keresztutak

Az egykori német ajkú evangélikusok és reformátusok 2002 tavaszán újjáépült templomában immár harmadik alkalommal kerül sor a Protestáns tavasz elnevezésű rendezvénysorozatra. A programoknak az a céljuk, hogy egy keveset bemutassanak abból a szellemi, lelki, diakóniai gazdagságból és vitakultúrából, mely a keresztény hitből és a protestáns értékekből fakad.

Az alkalmakat felkínáló Protestáns Fórum 1997-ben alakult a német ajkú evangélikus–református gyülekezet és németországi, valamint svájci támogatói kezdeményezésére.

Előtörténet

A magyarországi egyházak és teológia számára az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb vesztesége az volt, hogy elszakadtak nemcsak a világ (elsősorban Nyugat-Európa) egyházi-teológiai nyilvánosságától, hanem a magyarországi (egyébként is kasztrált) szellemi élettől is. Ennek eredményeként az egyházi élet gettósodott mind szellemi értelemben, mind a működési lehetőségeket illetően.

Erre a körülményre való tekintettel a budapesti német ajkú evangélikus–református gyülekezetnek az elmúlt évtizedekben sajátos szerep jutott. Német nyelvű „telepesek” már a múlt század közepén (1859-ben) nemcsak saját vallásos életük biztosítására alapították a gyülekezetet, hanem „ablaknak” is szánták, melyen keresztül sok diakóniai és gyülekezetépítő kezdeményezés jutott el Magyarországra (például elindult a vasárnapi iskolai és a Kék Kereszt mozgalom, kórház és árvaház épült stb.). A második világháború után a gyülekezeti tagok nagy részének el kellett hagynia Magyarországot. Ma főként németül beszélő magyarok járnak a gyülekezetbe, akik intenzív kapcsolatban állnak a svájci és németországi protestáns egyházakkal és teológiával.

A szovjet rendszer évtizedeiben a gyülekezet „nyugati” kapcsolatai biztosították a gondolatcsere és a szellemi-lelki táplálkozás lehetőségét nemcsak a gyülekezeti közösség, hanem egy szélesebb érdeklődő kör számára is, amelynek tagjai között az egyházakhoz egyébként nem kötődő értelmiségiek is akadtak. Külföldi vendég igehirdetők, teológusok, gyülekezeti csoportok, tanulmányúton levő lelkészek csoportja kereste fel rendszeresen a gyülekezetet, ahol nemcsak a hívekkel, hanem a magyarországi egyházi és kulturális élet ismert személyiségeivel is találkozhattak.

A gyülekezet rendszerváltozás előtti utolsó lelkésze, Vályi Nagy Ervin (1924–1993) évtizedes egyházi-politikai elszigeteltség után 1980-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémia rendszeres teológiai professzora lett. Hamar kialakult körülötte egy ifjú teológusokból és lelkészekből álló kör, amely kritikus szemmel vizsgálta a magyarországi egyházak és a teológia állapotát. Vályi Nagy Ervin professzor a nyugdíjba vonulása után még évekig vezetett szemináriumokat és teológiai önképzőköröket a gyülekezetben, ahol az érdeklődők – részben német nyelven – nemcsak megismerhették a nyugati teológiai kutatások eredményeit és problémáit, hanem arra is törekedtek, hogy ezeket a magyarországi viszonyok ismeretében kritikusan értelmezzék. A körülötte kialakult egyfajta „második teológiai nyilvánosság” figyelme azonban nemcsak Nyugatra irányult, hanem igyekeztek a szovjet rendszeren belül élő egyházak között államilag tudatosan akadályozott kommunikációt is kezdeményezni. A gyülekezet 1990 előtt a keleti és nyugati németek rendszeres találkozóhelye is volt. Ezeket a hagyományokat Vályi Nagy Ervin utódai is igyekeztek folytatni.

A jelen

A magyar értelmiség körében sokaknál tapasztalható a vallásos, egyházi és teológiai témák iránt felébredt érdeklődés. Egyik jele ennek a „világi kiadóknál” megjelent számos teológiai alapmű (például Barth, Tillich, Buber, Bultmann és mások munkái).

A fent említett értelmiségi érdeklődésnek két karakteres iránya látszik kirajzolódni.

Az elmúlt negyven év alatt tudatosan egyházi és részben társadalmi perifériára szorított „protestáns értelmiség” törekszik a megszakadt szellemi-kulturális hagyományok újraélesztésére. Ennek terepe a protestáns iskolaügy (az óvodától az egyetemig) és a számos, egyházhoz kötődő önszerveződő egyesület munkája, a különféle sajtótermékek kiadása. Sajnos azonban a magyar protestáns vallásos hagyomány ápolása, a szellemi igényesség és a személyes hit életgyakorlata sokszor egymástól függetlenül működik esetleg egyetlen emberen belül is. Miközben egyes értelmiségiek saját területükön elismert szaktekintélyek, a „hit dolgaiban” megmaradnak kiskorúaknak, áldozatul esnek egyfajta hívő együgyűségnek.

A protestáns értelmiség identitáskeresésén túl vannak olyan értelmiségiek, akik az egyházi-vallási közegtől teljesen elidegenedve már nem tudnak vagy nem akarnak kapcsolódni az egyházi kötődést is feltételező kulturális hagyományhoz, de a hivatalos ideológiai nyomás eltűnésével egyre nyilvánvalóbban keresnek olyan kereteket, olyan helyet, ahol a „végső” dolgokra vonatkozó kérdéseikkel gondolati és egzisztenciális síkon szembesülhetnek. Vannak, akiket a dinamikusan jelentkező új vallási mozgalmak többsége éppen intellektuális igénytelenségük és az emberi személy autonómiáját nem mindig tiszteletben tartó gyakorlatuk miatt nem vonz, de az egyházi körökben itt-ott uralkodó szellemi provincializmus is riaszt.

Az európai és ezen belül a magyar protestantizmus rendelkezik olyan szellemi értékekkel, melyek segítséget, illetve kihívást jelenthetnek ezeknek az orientációt kereső kortársaknak is. Egy ilyen szembesülés elképzelhetetlen a kortárs teológia és filozófia ismerete és kritikai feldolgozása nélkül. Ez a szembesülés azonban nemcsak a kortársak hasznára válhatna, hanem segítséget jelenthetne az egyházaknak is küldetéstudatuk és társadalmi szerepvállalásuk terén mutatkozó bizonytalanságaik és tévedéseik felismerésében. Az evangélium üzenetének protestáns formája minden korban igyekezett vállalni a kettős megmérettetést: a bibliai mércét és a kortársak komolyan vételét.

Persze a személyes hit, meggyőződés intellektuális átgondolásának igénye, a keresztény spiritualitás keresése és a magyar protestáns hagyományokhoz való kötődés egymást semmiképpen nem kizáró dolgok, sokak életében együtt is jelentkeznek – ahol pedig nem, ott „összehozhatók” egymással Ez a meggyőződés késztette tehát a német ajkú evangélikus–református egyházközséget és németországi, svájci támogatóit arra, hogy létrehozzák a Protestáns Fórumot.

A távlatok

A fórum létrehozásának másik fontos oka az integráló erők iránti igény, mely az egyházi közéletben és a magyar kulturális életben is újra meg újra megfogalmazódik: szükség van olyan helyekre, ahol az egymással párhuzamosan, sokszor hasonló tartalommal tevékenykedő csoportok, kezdeményezések találkozhatnak, kicserélhetik tapasztalataikat, és egyesíthetik erőiket. Ma Magyarországon megfigyelhető a közéleti és egyházi feladatok egyfajta átideologizálása, melynek polarizáló hatása van. (Az „átideologizálás” ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy már a közélet és az egyházi élet újjászervezésének legégetőbb, konkrét feladataiban sem tudnak megegyezni a szellemi élet szereplői, hanem ideológiai alapon fölosztják a gondokat, miközben a másik oldal prioritásait megkérdőjelezik, illetve mögöttes, burkolt szándékokkal magyarázzák. Ilyen hamis alternatívákra már a szóhasználat szintjén is számtalan példa akad. Egyfajta kultúrharc folyik, melynek tétje a szellemi-kulturális szféra felosztása, beleértve ebbe az egyházi életet is.) A fórum feladata lehetne a szellemi-kulturális-politikai szembenállások tisztázódásának segítése, ezek egymással való szembesítése. Olyan nézetek is megfogalmazhatók, melyek egyébként egymáshoz nem közelíthetők, nem integrálhatók.

Persze az öngerjesztés és az integrálás iránti puszta igény kezdeményezésünket még nem teszi képessé az integráló szerepre. Ehhez egyrészt olyan partnerek szükségesek, akik saját álláspontjukat karakteresen képviselik, de elutasítják az ideologikus megközelítést, másrészt pedig olyan szellemi-kulturális tartalom, melyben integrálóképesség és -potenciál van.

A szellemi-lelki, kulturális tartalom úgy áll elő, hogy ütköztetjük az európai protestantizmus sokrétű és gyakran ellentmondásos hagyományát és a sajátosan közép-európai magyar protestáns hagyományt azzal a szociális, szellemi és lelkiállapottal, mely ma Magyarországot és tágabb értelemben ezt a régiót jellemzi.

Mindezek mögött az a teológusi egzisztencia áll mint inspiráló és orientáló erő, melyet Vályi Nagy Ervin képviselt. Akik annak idején személyisége vonzásába kerültek, maguk is tapasztalhatták ennek a szellemi-lelki habitusnak a legkülönbözőbb embereket és ügyeket kritikusan integráló, de szelektáló hatását is. Bár a nála tapasztalt intellektuális igényességnek és spirituális elmélyültségnek az egysége nem másolható le, ám – reményeink szerint – tanulható és gyakorolható.

Akik ellátogatnak a gyülekezet honlapjára (www.ev-ref-gemein.de), azok többet is megtudhatnak a Protestáns Fórumról, s megismerhetik a Protestáns tavasz programjait. Ezekre a rendezők mindenkit szeretettel várnak.

Balog Zoltán