Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 19 - Határtalan lelkésztalálkozó

Keresztutak

Határtalan lelkésztalálkozó

Az Ausztriai Evangélikus Egyház püspöke és szuperintendensei az egyházfőtanács hivatalának munkatársaival együtt május 1-jén délután testvéri találkozóra és rövid imaliturgiára hívták a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségét, valamint – az immár egykori – határ mentén szolgáló magyar lelkésztársaikat a nemeskéri artikuláris templomba.

Amint D. Szebik Imre püspök köszöntésében megfogalmazta, ezt az állami ünnepnapot nem szoktuk megünnepelni, most mégis okunk van a hálaadásra, hiszen az elmúlt évtizedekben az ideológiai és politikai különbségeket Krisztus-hitünk hidalta át. Hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz, így leomlott a közöttünk húzódó válaszfal. Az elnök-püspök egyben megköszönte azt a segítő szeretetet és együttérzést, amellyel osztrák kollégáink fordultak felénk a diktatúra évtizedeiben.

Herwig Sturm, az Ausztriai Evangélikus Egyház püspöke válaszában szintén köszönetet mondott azért, hogy a nemeskéri artikuláris templom lelki hajléka lehetett az őseiknek, hiszen amikor ezt a templomot építették, Ausztriában még tiltva volt az evangélikus egyház tevékenysége. Kiemelte, hogy azelőtt is testvérek voltunk, és ma sincs ez másképp. Végezetül a pünkösdi Lélek egyesítő erejét kérte további kapcsolatainkra is.

Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy nem a reálpolitika diadala ez a nap. Nem a pénzügyi szakemberek, a bankszektor sikere vagy a magyar polgárok tettrekészségének az eredménye. Ez mind igaz lehet ugyan, de mi hisszük és valljuk, hogy a történelem kerekét Isten keze hajtja. A diktatúra idején rendszeresen megrendezték ebben a községben a nemeskéri artikuláris napokat. De ez immár túlnőtt a határokon, és ma már az európai közösséget képviseljük itt együtt.

A május 1-jei ünnepségen részt vett dr. Frenkl Róbert országos felügyelő és Benczúr László, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője is. A templomi imaliturgia és a köszöntések után a helyi kultúrházba vonultak át a találkozó résztvevői, ahol terített asztalok mellett kötetlen beszélgetés keretében lehettek együtt.

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: Nemeskéri Evangélikus Egyházközség