Evangélikusok

Az Alacsony-Tátra tövében fekvő Liptószentjános község evangélikus temploma április 17-én zsúfolásig megtelt Luther-kabátos lelkészekkel és a Szlovákia különböző gyülekezeteiből érkezett hívekkel, hogy végső búcsút vegyenek az életének 83. évében elhunyt dr. Július Filo nyugalmazott püspöktől, és utolsó földi útjára kísérjék őt. A gyászszertartáson a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház püspökei mellett a többi keresztény felekezet vezetői és magas rangú állami tisztségviselők is részt vettek.

Dr. Július Filo 1921. december 17-én született Liptószentjánoson. Általános iskolai tanulmányai után a tanítói pálya iránt érzett elhívást, ezért az iglói tanítóképzőbe iratkozott be. Azokban az években Ján Michalko (a későbbi püspök) volt a hitoktató. Az ő hatására döntött úgy, hogy ő is a teológián folytatja tanulmányait. 1947-ben avatták lelkésszé. Többéves gyülekezeti lelkészi szolgálat után 1970-ben a Keleti Egyházkerület püspökévé választották, és Kassára költözött. Huszonöt éven át töltötte be tisztségét. Hivatalától megválva, rendes lelkészként tovább szolgált a kassai gyülekezetben.

1950-ben megházasodott. Egy fiú- és két leánygyermekük született. Fia is a lelkészi szolgálatra kapott elhívást. Jelenleg a pozsonyi teológia professzora, illetve a szlovákiai evangélikus egyház egyetemes püspöki teendőit is ellátja.

Filo püspöknek a sok szolgálat mellett a tudományos munkára is volt energiája. Gyakorlati teológiai és filozófiai témában 1975-ben doktori vizsgát tett. Több könyve jelent meg, ezek közül a legismertebb az egykori pesti szláv lelkész, Kollár János munkásságáról írt monográfiája. A konfirmandusok számára kátét is készített. Egyháza megbízásából bekapcsolódott a nemzetközi ökumenikus munkába. Mindvégig a keresztény felekezetek testvéri együtt munkálkodását, a kölcsönös megértést és közeledést igyekezett elősegíteni.

Egyháza képviseletében gyakran járt hazánkban. Szlovák nemzetiségű gyülekezeteink szívesen hívták meg őt vendégszolgálatra. Tudós püspök létére meg tudta szólítani az egyszerű falusi hallgatókat is, és Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Krisztusra mutatott, Krisztusról tanúskodott. Itteni népszerűségének egyik titka talán az volt, hogy ő is az általunk ismert közép-szlovákiai nyelvjárást használva szólt az emberekhez. Meggyőző erővel hirdette: „Krisztus hitünk és reménységünk alapja. Krisztus keresztje hordozza a hívőket életben és halálban az üdvösségre.”

Egyházunk és lapunk olvasói nevében mi is Istennek adunk hálát az elhunyt püspök életéért és közöttünk is végzett szolgálataiért abban a reményben, hogy „akik sokakat igazságra vezettek, fényleni fognak, mint a csillagok, mindörökké” (Dán 12,3).

Id. Cselovszky Ferenc