Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 20 - Csodát éltünk át

Keresztény szemmel

Csodát éltünk át

Egyházaskozáron május 9-én a harangok hálaadó istentiszteletre hívogattak mindenkit. A kilencszáz lelkes település nagyobb része római katolikusokból áll, de közülük is sokan eljöttek erre az ünnepi alkalomra. A gyülekezet minden fíliája képviseltette magát, külön busszal és autókkal érkeztek az emberek. A vasárnapi szolgálatok ellenére több lelkész is részt tudott venni ezen az ünnepségen, melynek fényét a pécsi, a szászvári és az egyházaskozári énekkarok is emelték.

Egy kis faluban nagy eseménynek számít, ha neves látogatók érkeznek. Szinte az egész község megmozdult annak hírére, hogy az alkalmat megtiszteli jelenlétével Gáncs Péter püspök és kedves felesége, valamint Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő, dr. Cserháti Sándor teológusprofesszor és Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő is.

A Déli Egyházkerület püspöke a szószékről rögtön egy kérdést tett fel az ünneplő híveknek: Mi az összefüggés Cantate vasárnapja és az oltárkép között, amely az utolsó vacsorát ábrázolja? A tanítványok, miután megvacsoráztak, zsoltárokat és dicséreteket énekelve mentek ki az Olajfák hegyére. Még a legsötétebb éjszakán is tudtak énekelni, Istennek hálát adni. A hálaadásra mindig lehetőséget kell találni, hiszen ennek az öröme továbbsugárzik a hétköznapokra is. Az élő és feltámadott Úr szeretete és a Szentlélek mindent megújító ereje viszi tovább a gyülekezet, a mostani tanítványok életét – mondta Gáncs Péter.

Az istentiszteletet követően a püspök felszentelte a gyülekezeti teremben lévő új oltárt, amelyet Kocsik Mónika csodálatos rajzai nyomán készített el egy helybéli asztalos.

Az egyházaskozári gyülekezet az elmúlt év során csodákat élt át: megújult a templom, a parókia, a gyülekezeti terem, a kert és a melléképület. Weisz Péter polgármester pályázaton nyert pénzével ki tudtuk cserélni a dőlésnek indult templomtornyunkat. Tavaly mindenkinek hiányzott az eső, de minket Isten azzal segített, hogy jó időt adott a munkálatokhoz. Még az ősszel sikerült kicserélni a templomtetőt is. A kőművesek október közepén láttak munkához, és egész télen át tudtak dolgozni. Mindezeken túl két szoba összevonásával új gyülekezeti termet alakítottunk ki. Rámpa készült, hogy mozgáskorlátozottak is eljöhessenek alkalmainkra, valamint a parókiát is kimeszelhettük. Hála Istennek a templomban sikerült kicserélni a villanyvezetékeket, illetve a templom első részébe padfűtést vezettünk be. A falak belső festésére és a külső homlokzat felújítására szintén sor kerülhetett. Mindezekre a munkálatokra az iskoláért kapott kárpótlási összegből és az országos egyház négymillió forintos támogatásából jutott pénz, és természetesen a gyülekezeti tagjainktól is kaptunk adományokat.

A mesteremberek pontos és szép munkája mellett számítani lehetett a kozári gyülekezet társadalmi munkájára, különösen a templomtető átrakásakor és a nagyobb takarítások alkalmával. A hajrában még Bikalról, Szászvárról, Mágocsról, Hegyhátmarócról, sőt Pécsről is jöttek segíteni. Nagyon megható volt, hogy az iskola felsős tanulói is kivették a részüket a munkából: néhány óra alatt rendbe rakták azt a rengeteg fát, amelyet a bontott anyagokból felfűrészeltünk. Istennek legyen hála a segítő kezekért, a jókedvű adakozókért, az összefogásért, azért a sok csodáért, amelyet átélhettünk! Úgy éreztem, hogy egy időre mindenkinek kisimult az arca, és örömmel telt meg a szíve.

Koskai Erzsébet

Regionális hozzárendelés: Egyházaskozári Evangélikus Egyházközség