A hét témája

Az Európai Unió bővítésével kapcsolatban egyre többen foglalkoztak és foglalkoznak azokkal a múltbéli törekvésekkel, amelyek Európa államainak egyesítését tűzték ki célul. Az alábbi írás arra a valamikori nevezetes kísérletre kívánja felhívni a figyelmet, amelyben Magyarországnak is jelentős szerepet szántak a nyugat-európai államok nagy családjában.

Emlékszem, amikor kisdiákként a magyar történelemről tanultunk, kedves tanárunk, Keresztesi Lajos így foglalta össze a török háborúkat tárgyaló részt: „Magyarország a kereszténység védőbástyája volt.” Akkor azt hittem, hogy e mondat tőle származik. Jóval később ismertem meg azokat a francia műveket, amelyekben jelentős személyiségek illették Magyarországot a „boulevart”, majd „boulevard” (védőbástya) szóval – abban az időben.

Ha jellemezni akarnánk a 16. század történelmét, elégséges lenne csupán felsorolni a főbb eseményeket, hogy e századot az egyik „legviharosabb” időszaknak tekintsük: reformáció – ellenreformáció – gyarmatosítás – vallásháborúk – polgárháborúk – inkvizíció…

Jóllehet a kényszerűségből katolizált IV. Henrik szerint „Párizs megér egy misét”, 1589-ben végeredményben a protestáns Bourbon-dinasztia kerül hatalomra Franciaországban. A vallásos királyt mélyen megrendítik a polgárháború emberi és anyagi veszteségének számadatai: a 760 ezer halott, a 128 ezer ház lerombolása és a több mint 12 ezer nő megerőszakolása. Nyugtalanítónak találja továbbá az osztrák uralkodóház hatalmának „túltengését”, Spanyolországnak az Ibériai-félszigeten túli terjeszkedését – no és a törökök hódításait. A király „Nagy tervében” (a Grand dessein) célul tűzte ki a béke, a vallási türelem és a jólét megteremtését – Franciaországban ezt szolgálta a nantes-i ediktum –, hiszen „a gazdaság két fő táplálója (mamelles!) – a földművelés és az állattenyésztés – egymagában is elég lenne ahhoz, hogy minden paraszt fazekában vasárnaponként egy tyúk főjön”.

Mint annyi személyes gondolatát, illetve imákba foglalt kívánságait (például személyes csatanyerés Spanyolországgal szemben, győzedelmeskedés az ausztriai Don Juan felett, tábornoki minőségben csatanyerés a törökökkel szemben stb.), IV. Henrik ezt is elmondta jó barátjának, Sully grófnak. A gróf – úgy is, mint a király minisztere és leghűségesebb alattvalója – óriási lendülettel látott neki a részletek kidolgozásának annak érdekében, hogy együtt létrehozzák azt a szervezetet, amely garantálná a kitűzött célok elérését. Mindez emlékirataiban, a Memoires-ban maradt fenn számunkra.

A szervezet neve több változatban is szerepel a műben: Európai Államok Szövetsége vagy Legkeresztényibb Európai Köztársaság. Úgy vélték, hogy e szövetség létrehozásával az európai államok nagy része egyet fog érteni, mert kimutatták, hogy az országok közötti vitás ügyek háborúval történő „rendezése” sokkal nagyobb anyagi és emberi veszteséggel jár, mint egy, a háborúk megelőzésére szolgáló, állandó hadsereg fenntartása. Példaként említették, hogy ha az akkoriban leghatalmasabb három ország – Franciaország, Németország és Olaszország – három éven át háborút viselne egymás ellen, az 121 millió 540 ezer frankot emésztene fel. Az államok közötti béke fenntartásához a tervezet mintegy 320 ezer főből állandó hadsereget tartott szükségesnek; a becslés szerint ennek költségei pedig az említett háborús kiadásnak csak a töredékét tették volna ki.

A hadsereg felállításához és haderejének, fegyverzetének kialakításához az európai államoknak különféle mértékben kellett volna hozzájárulniuk. Mindenekelőtt azonban meg kellett állapítani a részt vevő országok számát. Ezek alkották volna az úgynevezett Főtanács tagjait.

A célszerűség azt diktálta, hogy a szervezet tizenöt államból álljon. A kiválasztásra került országokat – különféle ismérvek szerint – három csoportba sorolták. Az első csoportba tartoztak a következő örökletes monarchiák: Franciaország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Dánia, Svédország és Lombardia. A második csoport tagjai a következő választó királyságok lettek: a pápaság, a császárság, Lengyelország, Magyarország és Csehország, míg a harmadik csoportba az alábbi köztársaságok kerültek: Velence, Olaszország, Svájc és Belgium.

A tervezet nagy figyelmet szentel Magyarországnak: „Ami Magyarországot illeti, ennek az országnak szintén választó királyságnak kell lennie, a pápa, a császár, Franciaország, Spanyolország, Dánia és Svédország kinevezésével. És mivel ezt az országot úgy kell tekinteni, mint a kereszténység védőbástyáját, a felsorolt hatalmasságok kötelesek azt a legerősebbé és olyanná tenni, hogy ellent tudjon állni a törököknek, már most hozzácsatolva az Osztrák Főhercegséget, Stájerországot, Karintiát – és a továbbiakban ide értve azt, amit Erdélyből, Boszniából, Szlavóniából és Horvátországból meghódítana.

Mindezen felül a felsorolt választófejedelmek kötelesek legyenek eskü alatt is megfogadni, hogy ezt az országot meg fogják védelmezni minden csalárdsággal és cselszövéssel szemben. Végül pedig olyan uralkodó trónra jutását segítik elő, aki erényeiről híres és főként katonai képességeiről közismert.”

Az említett közös hadsereg felállításához az akkori „tizenötöknek” természetesen eltérő létszámmal és felszereléssel kellett volna hozzájárulniuk. Alapvető kívánalomként fogalmazódott meg, hogy a közös hadseregbe delegált katonaságot minden országnak bevethető állapotban kell tartania, azaz a seregnek gyakorlottnak és felszereltnek kell lennie. Pénzügyi fedezetről mindegyik országnak saját magának kell gondoskodnia. (E költségekről Sully úgy vélekedett, hogy évről évre csökkeni fognak.)

„A nagy szervezet élén az Európai Főtanács állana, amely bizonyos számú kommisszárral, miniszterrel vagy teljhatalmú megbízottal folyamatosan ülésezne – mintegy szenátusként –, és Európa összes országainak vitás politikai, valamint vallási ügyeit rendezné, kibékítve a vitázó feleket” – olvasható a tervezetben. A szenátus tagjainak számát 70 főben határozták meg; megbízásuk három évre szólt.

A király ötlete és Sully hatalmas munkája nyomán lassan minden részlet kidolgozást nyert az Európai Államok Szövetsége, azaz a Legkeresztényibb Európai Köztársaság megalakulásához.

Sully Mémoires című műve a történelmi események közvetlen „nézőivé” avatja olvasóit. Előttünk vannak az 1610. év májusának napjai. Az udvar személyzete ünnepi mise előkészületeivel foglalatoskodik. A mise a Saint Denis-székesegyházban lesz. Mindennek fényesnek, pompásnak kell lennie. Így kívánja az etikett és Medici Mária, a királyné. Sully valahol a király közelében van. A király minden előzmény nélkül így kiált barátja felé:

– Hé, mon ami! Nekem nem tetszik ez az egész nagy felhajtás ezzel az ünnepséggel!

– De hát miért, felség? Mi történt?

– Semmi, csak állítsa le az egész ünnepséget!

– De hát miért kellene így tenni? Minden elő van már készítve!

– Azt kívánom, állítsa le ezt a ceremóniát! És az a sok ember!

Sully értetlenül áll a király határozottsága láttán.

– Jól van, felség, akkor zárjuk ki a tömeget az ünnepségről!

– Jó lenne! – így a király. – De mit szól ehhez a királyné? Ő biztosan ragaszkodna az ünnepélyes miséhez – sok-sok résztvevővel.

– Felség, akkor legalább mondja meg az okát, miért ez a fordulat!

– Félek, mon ami!

– Ön fél? Ön, aki annyi csatatéren járt, ágyúk dörgése és csatazaj közepette? És ott soha nem félt?

– Fenyegető levelet kaptam, mely szerint a legközelebbi ünnepség alkalmából valaki a saját hintómban fog megölni!

– Ezt eddig nem mondta felséged! Vigyázni fogunk felségedre, nem érheti bántódás!

– Nem tudom, de az az érzésem, hogy ez a város a vesztemet fogja okozni – válaszolt a király.

Végül is a május 13-án, fényes ünnepséggel megtartott mise baj nélkül ért véget, és a király ismét vidám arccal mutatkozott. Másnap azonban, amint a hintajába ült, egy orgyilkos késsel mellbe szúrta. Már nem lehetett segíteni rajta… A gyilkost, a fanatikus Ravaillacot elfogták és felnégyelték. Ám Sully nem léphetett be többé Versailles-ba, a királynénál kegyvesztett lett. Emlékiratain dolgozott tovább.

A Grand desseinről azt terjesztették, hogy nem más, mint egy nyugalomba vonult öregember lázálma. És különben is sok benne a szócséplés, ismétlés, szakszerűtlen fogalmazás és kitalálás. Műve megélt olyan kiadást is, amely célul tűzte ki a fogyatékosságok, ismétlések kiszűrését és szabatos franciára való „fordítását”.

Epilógus: Négyszáz év alatt sokat változott a világ – és benne Európa – térképe. Mostanság nem az a kérdés, hogy Európai Államok Szövetségének avagy Legkeresztényibb Európai Köztársaságnak neveztessék-e az Európai Unió, hanem az, hogy az alkotmányában egyáltalán történjék-e utalás a kontinens keresztény gyökereire.

A mai „huszonötök” különböznek a hajdaniaktól. A mezőgazdaság helyett a kereskedelem lett a legfőbb népgazdasági szektor. Négy évszázad háborúi mérhetetlen szenvedéseket és károkat okoztak az öreg kontinensen. Magyarország pedig akkor veszítette el – tőle földrajzilag távol eső – jó barátját, amikor a legnagyobb szüksége lett volna reá. A Memoires-ban – legalábbis korábbi kiadásaiban – egyébként oldalakon át olvashatunk Magyarországról. A mű legújabb, rövidített változatában Hongrie-ra már csak pár soros utalás jutott.

Sic transit gloria mundi!

Kovács György