Keresztény szemmel
Kiút a félelemből
Makszim Gorkij az egyik elbeszélésében óriási fellegekkel harcol, melyek „lomhán kúsztak az égen, félelmet árasztottak a sötétségben: mintha csak hajszálon múlna, hogy lezuhannak, és súlyukkal agyonnyomják az embert”.
Bizony félelmében sokszor érzi úgy az ember, hogy sötét felhőinek minden súlyával mindjárt rászakad az ég. Még a hazugságon kapott embernek mondott fenyegetésekben is megjelenik ez a gondolat: Nem félsz, hogy rád szakad az ég?!
Sokszor félünk attól, hogy valami ránk szakad. A viharban hazafelé futó gyermek a villámtól, a diák az érettségitől, a kórházban fekvő a műtéttől tart. Az ember szeretne minél előbb balesetmentesen túljutni a nehezebb életszakaszon, mely gondolatait olyannyira beárnyékolja, mint a felhő a napot.
Van kiút ebből? Lehet lélektani elgondolásokkal, megoldási kísérletekkel operálni és a „vödröt” leengedni a lélek mély rétegeibe, hogy belekapaszkodhasson az életéért rettegő. Dobhatunk mentőkötelet a viharban hányódó felé biztatóan: „Nézd, már vonulnak a sötét felhők.” „A felhők felett örökké kék az ég.” De elméleti rendszereink és „meteorológiai” biztatásaink gyengének bizonyulnak, mert hol a biztatás erőtlen, hol a kötél a gyenge, és az örökké való kék eget megint csak felhő borítja.
Nekünk annak a szava kell, mint biztos kapaszkodó, aki nemcsak a kék eget teremtette, hanem aki Jézus Krisztusban el tudja és el akarja oszlatni bűneink felhőjét, mely nyomasztó félelemmel tölt el bennünket. Őbenne Isten atyánkká lett, aki nem engedi ránk zuhanni az eget, mert „ki az eget hordozza, / oszlat felhőt, szelet: / napját rád is felhozza, / Atyád ő, áld és szeret” (EÉ 342). De nem hagy bűneinkben sem elveszni, amikor Jézus Krisztus közelségének hiánya félelemmel tölt el minket. Jézus kereszthalála előtt így vigasztalja tanítványait: „az én békességemet adom nektek (…). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (Jn 14,27) De a Feltámadott ma is vigasztalja, erősíti az emberektől megsebzett, a maguk, családjuk, egyházuk, hazájuk és az emberiség jövője miatt félelemben élőket: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” (Jn 20,21)
Ő azért küld minket, hogy a félelmet oszlató bűnbocsánatot hirdessük mint egyedüli kiutat!
Szimon János