Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 21 - "Ez az a nap!" roadSÓ négy nagyvárosban

Keresztutak

Út a Hősök terére

"Ez az a nap!" roadSÓ négy nagyvárosban

Idén június 19-én tartják az ökumenikus szervezésű, „Ez az a nap!” című rendezvényt a négy évvel ezelőtti millenniumi Jézus-felvonulás mintájára. Ezúttal az Oktogontól a Hősök teréig vonul majd a várhatóan többezres tömeg, hogy tanúságot tegyen hitéről, és közös imádságban forduljon Istenhez nemzetünk jövőjéért. Földrajzi lehetetlenség, mégis igaz: egyenes út vezet a vajdasági Adán (május 15.), illetve Szegeden (május 16.), Pécsen (május 23.), Miskolcon (május 28.) és Győrön (június 5.) át a budapesti Hősök terére. A titok nyitja, hogy az említett négy magyar nagyvárosban és a délvidéki helyszínen tartják, illetőleg tartották az idei budapesti találkozó beharangozó-hívogató előrendezvényeit. Sőt: a Szentlélek segítségével ennél lényegesen többre vállalkoznak e nagyvárosok főterein!

Nyaranta tévétársaságok, rádióadók kamionos csapatai járják az országot. Ezt hívják roadshow-nak, úti show-nak, vagyis magyarosan vándorló látványosságnak. A haknizó csapatok mindenütt népes közönséget vonzanak, és hirdetik a… – nem is tudjuk, mit, mindenesetre nem az evangéliumot. Az „Ez az a nap!” roadSÓ rendezvényein viszont az örömhír szólal majd meg az egyes városokban élő hívők, illetve az ott működő egyházak összefogásával.

Legutóbb az elmúlt vasárnap délelőttjén gördült be egy kamion a szegedi Árpád térre. Oldalai lenyíltak, s néhány órán belül mozgó színpaddá változott a kibővített plató: fényhíd, hangfalak kerültek elő, és máris szólhatott a zene. Ám nem a megszokott popszámok csendültek fel…

A településről településre haladó szervezés során a helybéliek rendkívüli segítőkészségről és lelkesedésről tettek tanúbizonyságot, így már nem csupán „Ez az a nap!” délutánokról, hanem átfogó városevangélizációkról beszélhetünk az egyes helyszíneken.

A világ fiai gyakran okosabbak a világosság fiainál, de ezúttal a kivitelezés színvonalára sem lehet panasz. Rendelkezésre áll a megfelelő kamion és a vérbeli zenészek és előadók csapata, akiknek ráadásul még mondanivalójuk is van. És ezen a ponton véget is ér az ilyesfajta világi rendezvények és a most bemutatott program közötti hasonlóság: ez ugyanis egy roadSÓ! Vagyis az itt megszólaló, fellépő keresztények tanúságtételükkel új ízt, sót szeretnének vinni az egyes városok lakóinak életébe. Jézus azt mondta, hogy mi vagyunk a föld sója, a világ világossága; fényünket, üzenetünket nem rejthetjük el! Szeged, Pécs, Miskolc és Győr a mai Magyarország négy sarkát jelöli ki. A szervezők szeretnék, ha Jézus egész nemzetünkhöz szóló meghívása valóban eljutna mindenhová, sőt ezekről a helyekről az országhatárokon túlra is.

A program mindenütt 15 órakor kezdődik gyermekműsorral, illetve a helyi zenekarok, kórusok szereplésével, majd 17 óra után a vendég művészeké a színpad. Fellép például a Bolyki Brothers, de a Gável testvérek, az Amaro Del vagy Csiszér László, illetve az Országos Dicsőítő Csoport műsorát is élvezheti a közönség. A zenészek remélik, hogy a hallgatóság nem fog hallgatni, hanem velük együtt énekli majd a dalokat, a megzenésített imákat, amelyeknek valódi célja a menny!

A zenei programok között minden helyszínen elhangzik majd egy imádság az adott településért, amelyet a helyi lelkészek közösen vezetnek, ezzel is kifejezve az összefogás iránti vágyukat és a lakóhelyükért érzett felelősségüket. A programnak evangélizációs igehirdetés is része, a Jézus melletti döntésre való meghívással, imádsággal.

Az egység az egyes emberek nyitottságán, szeretetén, jelenlétén múlik. Ezért hívnak a szervezők minden keresztényt a különböző helyszínekre. A közös tanúságtételhez mindenkire szükség van.

Kunszabó Zoltán