Élő víz
Heti útravaló
Krisztus mondja: Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. (Jn 12,32)
Húsvét ünnepe után a hatodik héten az Útmutató reggeli igéi a mennybemenetel és a pünkösd várása közötti feszültségben élő tanítványok helyzetéről tájékoztatnak. Ezt a tíz napot pünkösd előtti „böjti időszaknak” tekinthetjük, amiképpen az adventi időt is tarthatjuk a „karácsony böjtjének”. Ebben a várakozásban a tanítvány csak egyet tehet: a vasárnap névadó zsoltárának szavaival Istenhez imádkozik. „Halld meg, Uram, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!” (Zsolt 27,7) Erre az időre Jézus előre felkészítette tanítványait: „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, (…) az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek.” (Jn 15,26–27) Pál azért könyörög, hogy Krisztus szeretetének a megismerése révén a gyülekezet eljusson Isten mindent átfogó teljességéig. S Jézus beszédéhez hasonlóan az ő szavaiban is felfedezhetjük a Szentháromság Isten mindhárom személyét: „az Atya előtt… az ő Lelke által… a Krisztus lakjék” (Ef 3,14–17).
Ezékiel próféciájában a pünkösdi csoda előképét láthatjuk. A fogságból hazatérő népnek ezt ígéri az Úr: „Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük.” (Ez 11,19) A nagy megpróbáltatás idején a mindenkori tanítvány egyetlen feladata a Krisztusról szóló tanúságtétel (Lk 21,12–19). Minden ember maga dönti el örök sorsát azzal, hogy vallást tesz-e az Emberfiáról, vagy megtagadja őt az emberek előtt. A megígért Szentlélek a kellő időben a segítségünkre lesz: „abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell” (Lk 12,12).
Mátyás apostollá választásásakor – még a Lélek eljövetele előtt – a tanítványok Isten segítségét kérték imádságban: „Urunk, (…) te jelöld ki, (…) akit kiválasztottál magadnak.” (ApCsel 1,24) A kereszten Jézus Jánost „választotta ki” Mária számára segítségül, támaszul (Jn 19,25–27).
Pünkösd előestéjén már örülhetünk az ünnep vezérigéjének: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6) S pünkösd óta ez az Isten cselekvési módszere az emberek „magához vonzására”, amint ezt Jézus is ígéri vezérigénkben. Engedjünk ennek a „vonzásnak”, s ekkor megvalósul pünkösd böjtjének igazi célja! Könyöröghetünk ezért – és nem csak a magunk számára: „Ó, vonj, Atyám, Fiadhoz engem, / hogy szent Fiad viszont hozzád vigyen! / Jóvoltod amíg áldva zengem, / szállást énbennem Szentlelked vegyen. / Újjászült szívem így feléd dobban, / és ajkam téged dicsér boldogan.” (EÉ 59,2)
Garai András