Keresztény szemmel

Pünkösd meg nem értett, távoli, üres ünneppé lett. Miért? Mert hiányzik az a kulcs, amely megnyitná a megértés ajtaját. Ez a kulcsszó pünkösd kapcsán az „erő”, amely újra meg újra megjelenik az apostolok cselekedeteiről szóló könyvben. Pünkösdkor Jézusnak az az ígérete teljesedett be, amelyet mennybemenetele előtt búcsúzóul mondott tanítványainak: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8)

A kulcs nagyon fontos a gyakorlati életben is. Sokszor a pénztárca elvesztésénél is nagyobb baj, ha elhagyunk egy kulcsot. A pünkösd üzenetét és az első gyülekezet történetét nem érthetjük meg a kulcsszó, az „erő” nélkül. A pünkösd lényege, hogy a Lélek által erő kezdett el működni. A Lélek ereje már az Ótestamentumban is szerepel, ám ott csak egy-két ember kaphatta meg a Lelket. A pünkösd utáni korszakban viszont már mindenki elnyerheti, aki befogadja az igét.

Tudjuk, hogy Jézust csodálkozva hallgatta a sokaság, mert úgy beszélt, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Péter pünkösdi beszédét is bátorság és erő jellemezte. Másutt is olvasunk arról, hogy a tanítványok összegyűltek, imádkoztak, megrendült a hely, beteltek Lélekkel, és bátran kezdték hirdetni az igét. Valami új kezdődött tehát, és ezt az újat az erő jellemezte: amikor a szavak nem frázisnak tűnnek, amikor súlya van a szónak, mert érződik, hogy erő van mögötte. Milyen volt ez az erő? Többek között csodálatos gyógyulások történtek hatására, de a Lélek ereje magyarázza azt is, hogy Péter prédikációjára háromezer ember szívéből szakadt fel a kérdés: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” (ApCsel 2,37)

Az erő fontos a fizikai világban is. Egy mozdony sok kocsit tud maga után húzni. A kocsikban nincs erő: nem tudnak maguktól indulni, mozdulni. Ám ha az áramszedő „lehozza” számukra az erőt, forogni kezdenek a kerekeik. Vége a mozdulatlanságnak.

Egyéni és egyházi életünk erőtlensége is megszűnik, ha fújni kezd a Lélek szele (Jn 3,8). Akkor a szószékeinken az emberi okoskodás helyett Isten ereje és bölcsessége szólal meg. Fülek és szívek nyílnak meg az ige előtt, mint az apostolok cselekedeteiről írott könyv második részében. A templompadokban ülők nem úgy fogadják az igét, mint emberi beszédet, hanem mint Isten beszédét – mert az is.

Ahol erő működik, ott változások jönnek. Nézzünk néhány példát erre!

Többféle nép hallgatta Pétert, de ki-ki a maga nyelvén értette mindazt, amit mondott. Ma sokszor halljuk: az emberek nem értik az egyház nyelvét. Mi lehet a megoldás? Kérni és elfogadni a Lélek erejét.

Egy másik pünkösdi jel, hogy bűnné lesz a bűn. Az emberek megkeserednek, és felszakad a szívükből a bűnvallás. Ez mindig a Lélek munkája. Amikor a házasságtörő Dávid király kimondja: „Vétkeztem az Úr ellen” (2Sám 12,13), vagy amikor a nagy halfogás után Péter azt mondja Jézusnak: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok” (Lk 5,8) – mindez a Lélek munkája, csodája…

Végül egy harmadik pünkösdi jel: megszűnik az ember hamis önbizalma. Eddig azt mondta: „Senki ne szóljon bele az életembe. Nekem senki se mondja meg, hogy mit kell tennem. Én tudom, hogy nekem mi a jó.” Most viszont megalázva, összetörve kérdezi: mit kell cselekednem?

Érdemes megfigyelnünk, hogy pünkösdi énekeink legjellemzőbb szava a „jöjj”: „Ó, jöjj teremtő Szentlélek…” vagy „Jövel, Szentlélek Úristen…” Jó lenne, ha ez a kérés nemcsak pünkösdkor, hanem naponta megszólalna imádságainkban.

Gáncs Aladár