Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 22 - A siófoki orgonasípok üzenete

Egyházunk egy-két hete

A siófoki orgonasípok üzenete

Felszentelésekor mindenki gyönyörködhetett a siófoki evangélikus templom új orgonájának hangjában. Sőt mivel a Magyar Rádió nem csupán a Kossuth adó hullámhosszán, hanem a világhálón is közvetíti adásait, valójában hazánk határain túl is bárki részese lehetett a május 24-i ünnepi istentiszteletnek. Hallhatták a kristálytisztán megszólaló sípok muzsikáját, és hallhatták az igehirdető szavait: „Ahogyan az orgona csak akkor egészséges, ha minden sípja, minden regisztere működik, úgy – a lélek műhelyeként – a gyülekezet is csak úgy egészséges, ha benne mindannyian felismerjük és »elénekeljük« a reánk bízott dallamot.”

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke – Róm 12,1–6 alapján – pünkösd üzenetére mutatott rá, amikor az orgona felépítésének hasonlatával az egyházban vállalható sokféle szolgálat lehetőségét, azok felismerésének és megragadásának szükségességét hangsúlyozta. Mindenkire bízattak „hangok”, mindenkire bízattak szívek, mindenkinek van feladata – mondotta Ittzés János.

Hogy kik és milyen erőfeszítések árán tették lehetővé az 1990-ben felszentelt siófoki templom orgonájának megszólalását, arról bővebben az istentiszteletet követő közgyűlésen értesülhettek az Isten házát zsúfolásig megtöltő hívek.

A Makovecz Imre által tervezett evangélikus templom új büszkesége az Aquincum Orgonagyárban készült. A hangszernek a Balaton-parti város egyik látványosságaként is számon tartott fatemplomba való beépítésére természetesen a Kossuth-díjas építész is „áldását adta”. Az orgonaépítés mintegy 30 millió forintos költségeihez az országos egyház, a helyi önkormányzat, a templom építését is támogató – Siófokkal testvér-települési kapcsolatokat ápoló – finn város, Oulu lutheránus gyülekezete, a szomszédos Balatonföldvár önkormányzata, valamint a németországi Marquartstein város evangélikus közössége járult hozzá. Az ünnepi alkalmon képviseltették magukat az adományozó szervezetek. (A finn városból hárman is részt vettek a vasárnapi istentiszteleten Heikki Karvosenoja esperesnek, az oului városi dóm lelkészének a vezetésével.)

Mint Pour László orgonaépítő mestertől megtudhattuk, a tervezéskor három kívánalom fogalmazódott meg a megrendelők részéről. Mindenekelőtt az, hogy elhelyezésében a hangszer feleljen meg a liturgikus követelményeknek, hangszínválasztéka adjon lehetőséget komoly hangversenyekre, nem utolsósorban pedig hogy megjelenésében illeszkedjen a templombelső építészeti kialakításához. Így került az orgona játékasztala közvetlenül a szentély mellé, le a templomtérbe. Ahhoz, hogy koncertekre is alkalmas lehessen, hangszínválasztékát kellett művészien összeállítani. Ehhez Trajtler Gábor orgonaművész tanácsai adtak útmutatást, a külső megjelenéshez pedig a templom faszerkezete, finoman kidolgozott formavilága adott ihletet.

A 17 regiszteres orgona 1164 sípját két manuálbillentyűzet és egy pedálbillentyűzet hozza működésbe. Az első manuál és a pedál sípjai a karzaton lévő két szekrényben helyezkednek el, a második manuál regiszterei a játékasztal feletti redőnyszekrényben találhatók. Míg a karzatra került szekrényeken mozgalmas elrendezésben villannak elő a homlokzati sípok, addig az alsó szekrény nyugodt egyszerűséggel, stallumként simul a falra.

A gyülekezet kántora – Várdainé Szentes Márta – mellett első ízben Teleki Miklós orgonaművész szólaltatta meg a hangszerek királynőjét, amely – Lampért Gábor helyi lelkész tájékoztatás szerint – rövidesen templomi hangversenyekkel is igyekszik Isten dicsőségét szolgálni Siófokon, megvalósítva ezzel a „templomépítő” előd, néhai Józsa Márton lelkész álmát.

T. Pintér Károly felvétele

Regionális hozzárendelés: Siófoki Evangélikus Egyházközség