EvÉlet - Lelki segély

„A Tízparancsolat vagy Istennek egyéb rendelkezései nem tiltják a dohányzást, mégis sok hívő ember bűnnek tartja. Már azt is hallottam, hogy valaki egyenesen bálványistennek nevezte. Én több mint húsz éve dohányzom, pedig aktív gyülekezeti tag vagyok. Szenvedélyemmel nem vagyok egyedül, hiszen több testvérem is él a cigarettával, sőt tudomásom szerint a lelkészi karban is vannak dohányosok. Szeretném tudni, hogy lelkésznőnek mi a véleménye a dohányosokról, és hogy milyen megoldást javasol a leszokáshoz?”

Kedves István! Ugye jól ismeri és szívéből imádkozza is az úrvacsorai liturgiában ezeket a sorokat: „Szent vagy, Urunk, és nagy a te irgalmad! Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán, és megörvendezteted jóságoddal minden teremtményedet”? Ebben az imádságtöredékben valójában benne rejlik, készen áll a válasz a kérdéseire.

Mint lelkész a jézusi lelkigondozói módszer szerint közeledem a kísértésbe jutott, bűnbe esett, gondoktól meggyötört emberhez. Nem a problémát akarom kezelni, hanem az embert szeretni, megérteni, Jézushoz terelgetni. A bűnt néven kell nevezni, de a bűnöst kézen kell fogni, és elkísérni a golgotai keresztfához. Ott van a szabadulás, a bűnöknek bocsánata. Jézus halálából támad az új élet. Mindezek alapján bátran mondhatom, hogy nincs rosszabb véleményem a dohányzó embertársamról, mint a nem dohányzóról, de a dohányzást az egészséget veszélyeztető, káros szenvedélynek tartom.

A Tízparancsolat szó szerint valóban nem tiltja a dohányzást, de az ötödik, vagyis a „Ne ölj!” rendelkezés világosságot gyújt az Istennek engedelmeskedni akaró ember szívében, hogy mindaz bűn, ami az emberi életet veszélyezteti. Ha a saját egészségünket vagy másokét rongáljuk, azzal bizony veszélyeztetjük az emberi életet, ezért helyes, ha ennek alapján felismerjük, hogy a dohányzás olyan káros szenvedély, amely árt, tehát fel kell hagyni vele.

Mindemellett a dohányzás sajnos függőséget okoz, ezért megkötözöttség. Az akaraterő többnyire csődöt mond, amikor az ember elhatározza, hogy leszokik róla. Nem lehet egykönnyen megszabadulni tőle, mert fogva tart. Bizony lehangoló látvány, amikor a főiskolás visszafelé számolja a másodperceket a kicsöngetésig, hogy a tanóra szünetében megkaphassa soros nikotinadagját. Tragikomikus, amikor értekezletről, előadásról kéredzkedik ki valaki, mert nem bírja a füstmentes övezetet. Arról már nem is szólva, hogy milyen siralmas látvány – egyfajta antireklámja a hívő gyülekezeteknek –, ha a templom vagy az imaterem előtt hosszú lábú pléh hamutartók ácsorognak, várva, sőt csalogatva a hívők közösségét egy „feszültséglevezető” találkára.

Miért szoknak rá az emberek a dohányzásra? A tinédzserek az érettség, esetleg a férfiasság, az erő jelét látják benne. Ezzel akarják környezetüknek bebizonyítani, hogy felnőttek. Lehet, hogy az első próbálkozás fejfájást, hányingert okoz, de ha valaki újra és újra rágyújt, akkor kialakul a nikotinfüggőség, így a szervezet kiköveteli az újabb dózist, sőt az adagot állandóan emelni kell. A dohányosok közül sokan kikapcsolódásnak, idegnyugtató szertartásnak, igazi élvezetnek tartják a „füstölést”.

Különös módon egy idő után szeretnének megválni rossz szokásuktól. A dohány meglehetősen borsos ára, az egész lakást belengő áporodott, kellemetlen szaga miatt hamar kikívánkozik az ember ebből a rabságból. Hát még amikor az egészségük látja a kárát! Bizonyított tény, hogy a dohányzás sokféle rákos megbetegedés okozója, illetve hogy szívinfarktushoz vezethet. A paszszív dohányosok pedig, akik családtagként kénytelenek elviselni a füst káros hatásait, gyakran a krónikus hörgőgyulladás, az asztma és az allergia áldozatai lesznek. Nem lehet ott szülői szeretetről beszélni, ahol az édesanya vagy édesapa telefüstöli a gyermekszobát, vagy ahol nem kapnak elég gyümölcsöt és tejet a gyermekek, mert a pénz néhány újabb doboz cigarettára kell. Azt hiszem, abban pedig mindenki egyetért, hogy nincs szomorúbb annál, amikor egy áldott állapotban lévő asszonyt látunk cigarettával a kezében. Sajnos mindezek ellenére nem lehet betiltani a dohányzást. Nevezhetjük koporsószegnek a cigarettát, riogathatunk a valós veszélyeivel, de ez még mindig kevés a meggyőzéshez. Belső elhatározás, a dohányzástól való megundorodás és Krisztus szabadító kegyelme kell ahhoz, hogy ettől a szenvedélybetegségtől megszabadulhassunk.

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává” (1Kor 6,12) – tanítja Isten Igéje, a hívő embernek ennek alapján fel kell tennie önmagának a kérdést: szabad ember vagyok, vagy rabságban tart valami? Kötődöm-e annyira bármihez ezen a földön, legyen az egy szeretett személy, egy tárgy, pozíció vagy éppen egy szenvedély, hogy bálványommá válik, mert zavarja az élő Istennel való felhőtlen kapcsolatomat? Ha a válaszom igen, akkor szabadításra van szükségem.

Minden volt dohányos, aki megszabadult ettől a kártékony élvezettől, így nyilatkozik: „Mintha mázsás súlyok gördültek volna le a szívemről!” Higgye el, kedves testvérem, tapasztalatból beszélek, hiszen saját magamnak is át kellett élnem a szabadítás csodáját a férjemmel együtt. Mondhatom, hogy füst nélkül javul az ember életminősége!

Szeretettel bátorítom hát, István, hogy bátran forduljon az Úrhoz kérdéseivel. Ő majd megmutatja Önnek, hogy életében mi a bűn, és azt is, hogy merre van a szabadulás. Ma már a gyógyszertárakban kaphatók olyan természetes alapanyagokból készített termékek, amelyek a leszokás kezdeti időszakát megkönynyítik, és enyhítik a függőségi tüneteket. Jó ötlet, ha a gyülekezete szintén dohányos tagjaival, esetleg a dohányzó lelkésszel is összefogva imakört hoznak létre, szakértőket hívnak meg, hogy a témában előadásokat tartsanak, és persze szeretettel támogatják egymást abban, hogy senki se adja fel, ne hagyja abba félúton…

Talán egy drága vezérigével és persze támogató imádságaimmal én is hozzájárulhatok az elhatározás sikeres végrehajtásához: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek lévő Szentlélek temploma, ezért nem a magatokéi vagytok? Áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.” (1Kor 6,19–20)

Szőkéné Bakay Beatrix