Napról napra

Krisztus mondja: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” Jn 14,26 (Józs 23,3; Jn 14,23–27, ApCsel 2,1–18; Zsolt 118,24–29) Gyakran hallom olyanoktól, akik valakivel nagyon összevesztek, hogy így sopánkodnak: „Most már tudom, mivel kellett volna visszavágnom neki, mit kellett volna mondanom, de akkor nem jutott eszembe semmi.” Milyen bölcs az Isten: nem engedte, hogy a szájukra jöjjön bármi olyasmi, amivel tovább szították volna a gyűlölet lángját! Azt azonban megígérte nekünk Krisztus, hogy minden vigasztaló szó és minden jó, amit tőle kaptunk, eszünkbe jut majd, amikor fojtogat a kétség, elönt a bánat. Az ígéretet Jézustól kaptuk, ám az, aki mindezt munkálja, nem más, mint a Szentlélek. Ő az az isteni személy, aki nem engedi elhalványulni Krisztust a szívünkben, hanem a benne való bizalomra tanít sok-sok évvel azután is, hogy felhő takarta el őt a szemünk elől.

Istenben bizakodunk, aki halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít. 2Kor 1,9–10 (Ézs 50,2d; Mt 16,13–19; 1Kor 12,4–11; Zsolt 150) Négy rövid üzenet rejlik ebben a mondatban. Először is az, hogy halálos veszedelemben vagyunk. Lehet, hogy sokszor nem is fogjuk fel, de minden nappal közelebb kerülünk a halálunkhoz, Isten nélkül pedig az örök halálunkhoz. Kár szépíteni a dolgokat! De mégis bizakodhatunk. Bizakodhatunk Istenben, hogy az ő szándéka más irántunk. Ő nem halálra szánt minket, hanem életre. Azt is olvashatjuk – sőt a mindennapjainkban érezhetjük is –, hogy Isten ezért meg is tesz mindent. Megszabadított bennünket Jézus vére által. És végül ez a szabadítás minden időt átölel: a múltban, a jelenben és a jövő időben is érvényes!

Ő igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Ézs 11,4 (Mt 5,6; ApCsel 4,23–31; 1Kor 12,1–11) Ismerjük jól a közmondást: „A szegény embert még az ág is húzza.” Legyen bármilyen jó is egy államvezetés, a nincstelenekkel nem sok mindent tud kezdeni. A minap láttam egy műsorban, hogy néhány hajléktalantól az utolsó összegyűjtött vaskupacot is lefoglalták, habár annak értéke csupán elenyésző volt az egész adóssághoz képest. Hol van itt a méltányosság?! Ám van valaki, aki a szegények dolgaiban mindig méltányosan dönt. Nem azért, mert ez jár nekik, hanem mert jó szándékkal van irántuk. Persze tudjuk azt is, hogy a legszegényebbek mégsem azok, akiknek üres a pénztárcájuk, hanem azok, akiknek a szívük tele van önzéssel, gonoszsággal. Isten Jézusban őfeléjük is kinyújtja igazságos kezét. Ám az ő szemében azok a leggazdagabbak, akik az igazság, Jézus Krisztus megismerésére éheznek és szomjaznak.

Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell-e fordulnia a népnek? Ézs 8,19 (1Kor 15,1; ApCsel 8,/9–11/12–25; 1Kor 12,12–26) Ismerd meg a jövőd! Ebben van manapság a legnagyobb „biznisz”. Dugd be a kezed áruházak bejáratánál elhelyezett ormótlan készülékbe, olvasd el a napi horoszkópodat (de legalább három újságból!), menj el a főboszorkányhoz, aki összebököd egy babát, és ezek által biztosítva a jövőd, semmi baj nem érhet! Miért kell mindez az embernek? Talán azért, mert túl kockázatos a láthatatlan Istenhez fordulni és beletörődni az ismeretlen jövőbe?! Inkább bízzunk a látható és mozgó asztalban, kristálygömbben, ingában? Nem Istenéhez kellene-e fordulnia a népnek? Olyan könnyen elfelejtjük, hogy hányszor meghallgatta könyörgéseinket, és hogy nem emberek segítettek rajtunk. Egyedül Istenhez érdemes fordulni. Nem kell, de érdemes, mert az igazi jövőbe látást tőle kapjuk. Láthatjuk, hogy az ő országában ránk is vár egy hely. Lehet, hogy holnap nem tudom, mi történik velem. Ám mit számít mindez? Ha Isten velem, ki lehet ellenem?!

Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Zsolt 127,1a (ApCsel 20,32; ApCsel 11,1–18; 1Kor 12,27–31a) Ismerjük Kőműves Kelemen mondáját. Amit egy nap felépített, az másnapra összedőlt, míg végül egy ember, a mester felesége tartotta össze az épületet. Amelyik életen nincs rajta Isten áldása, az olyan, mint Kőműves Kelemen háza. Az ember próbál valamit építeni (karriert, házat, családot stb.), de az pillanatok alatt össze is dőlhet. Nekünk viszont nem „beépített” emberekre van szükségünk ahhoz, hogy boldoguljunk az életben: nekünk Isten kell. Csak általa épülünk. Épül a lelkünk, családunk, baráti közösségünk, egész életünk. Ő az, aki összetart mindannyiunkat. Kívánom, hogy ő kösse össze létünk építőköveit, és akkor állni fog a házunk. Jó építkezést!

Ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból jön ki. Ézs 55,10–11a (Mk 4,20; ApCsel 11,19–26; 1Kor 12,31b–13,7) Erre az igére először egy lelkészavatáson lettem figyelmes. Gyönyörű mondat. Egy lelkésznek, aki Isten igéjének magvát hinti, hallatlan nagy bátorítást jelent, hogy mi mindenre képes általa az Isten. De e mondat hallatán mindnyájunknak megdobbanhat a szíve, hiszen pezsdül benne az élet. Urunk elfáradt tagjainkat, lelombozódott lelkünket akarja megerősíteni. Isten igéjének a hatására elkezdődhet bennünk egy áldásos folyamat. Megkapjuk az Élet vizét és az Élet kenyerét ingyen, és megkaptuk az Igét, Jézus Krisztust. Ez Isten kegyelmének visszafordíthatatlan folyamata, mint ahogyan a hó sem tud visszamenni oda, ahonnan jött. Isten Jézust áldozta fel értünk – visszavonhatatlanul.

A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten. Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Zsolt 50,2–3a (Jn 1,15–16; ApCsel 18,1–11; 1Kor 13,8–13) Ha megkérdezünk néhány embert arról, hogyan képzelik el Istent, nem tudnak válaszolni. Számomra ebből az igéből az szűrhető le, hogy Isten minden érzékszervünket elkápráztatja. Hiszen a szemünk nem tudja felfogni a ragyogását. Olyan tökéletes, hogy mellette a Sion szépsége semmivé lesz. Életünkben felfedezhetjük a lába nyomát, mert ő jön, érkezik, és a jó irányba terel. Nem hallgat, hanem megajándékoz igéivel, megszólít, beszél hozzánk. Ilyen az Isten, a tökéletesség Atyja, az érkező Úr, a megszólító Lélek. Milyen jó lenne valóban minden érzékünkkel őhozzá kapcsolódni!

Kalincsák Balázsné Varga Katalin