Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 23 - Lelkésziktatás Sámsonházán

Egyházunk egy-két hete

Lelkésziktatás Sámsonházán

Pünkösd vasárnapja kétszeresen is ünnep volt idén a sámsonházi evangélikusok számára. Délután az egyházmegye esperese ünnepélyes keretek között iktatta be hivatalába a gyülekezet megválasztott lelkészét, Lehoczky János Endrét (képünkön balra).

Ez az ünnep a Nógrádi Egyházmegye esperese, Szabó András vanyarci lelkész – aki két éve tölti be esperesi tisztségét – számára is örömteli volt, hiszen eddigi szolgálata során első alkalommal végezhetett lelkésziktatást. Igehirdetésében pünkösd csodájáról, a Jézus Krisztusról való tanúskodás szolgálatáról mondott biztató szavakat az egybegyűlteknek. Két oldalán az oltártérben Medgyasszai László lucfalvi espereshelyettes és Aklan Béla Sándor egri lelkész, a beiktatandó szolgatárs egyik sámsonházi elődje állt. A megyéből és megyén túlról is érkeztek lelkészek, hogy részesedjenek a gyülekezet és pásztora örömében, valamint hogy áldást mondjanak az új indulásra. Köztük volt Labossa Péter nyíregyházi igazgató lelkész, aki segédlelkészként a pásztói templom építése körül is bábáskodott.

Különösen szép és megható pillanata volt az istentiszteletnek, amikor Szpisák Attila, a budapesti szlovák gyülekezet lelkipásztora szlovák nyelven is elmondta az áldásként választott igét.

Lehoczky János Endre igehirdetése alapjául 2Kor 4,5 versét választotta: „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.” Az istentisztelethez úrvacsoraosztás kapcsolódott, majd a rövid közgyűlésen a település polgármesterének és az esperesnek az üdvözlő szavai mellett szolgatársak köszöntései hangzottak el, valamint felolvasták egyházunk püspökeinek áldást kívánó leveleit. Az ünnepséget a lucfalvi női kórus, valamint a helyi ifjúság tagjainak éneke tette emelkedettebbé. Végezetül a faluházban bőségesen terített asztalok mellé ülhettek a vendégek.

A gyülekezet az utóbbi években több lelkészváltást is átélt. Ezért reményteli számukra, hogy most beiktatott vezetőjük – aki a megválasztása előtti két évben helyettes lelkészi megbízással szolgált a gyülekezetben – újra kifejezésre juttatta azon szándékát, hogy nyugalomba vonulásáig, vagyis az előtte álló tizenegy évben szeretne megmaradni ezen a szolgálati helyen. Nemcsak a gyülekezet számára, hanem Lehoczky János Endre életében is jelentős fordulópont volt ez a nap. Elmondható, hogy bizonyos értelemben „hazaérkezett”. A tótkomlósi születésű fiú mindig is otthon érezte magát a szlovák hagyományokkal rendelkező közösségekben. Lelkészi pályáját Békés megyében, Szentetornyán kezdte 1973-ban. Először 1978-ban került Nógrád megyébe: Galgagután, majd 1986-tól Bánkon szolgált. 1994-től a csepeli gyülekezet lelkésze volt, majd 2002-ben került vissza ismét Nógrádba, ahol – úgy tűnik – most megállapodott. Isten áldása legyen a gyülekezet, a község és a lelkész közös munkálkodásán!

(ops)

Regionális hozzárendelés: Sámsonházai Evangélikus Egyházközség