Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 23 - Bonyhádi bravúr

Kultúrkörök

Bonyhádi bravúr

A Bárdos Lajosról elnevezett zenei hetek a magyar kórusmozgalom legjelentősebb rendezvényei közé tartoznak. Az immáron 27. alkalommal megtartott esemény rangját jelzi, hogy idén tíz budapesti, négy vidéki, hat vajdasági, két erdélyi és egy felvidéki helyszínen zajlottak a programok, mintegy száz magyar kórus (köztük közel harminc határon túli együttes) fellépésével. Idén először négy boroszlói (wroclawi) énekkar is bemutatkozott. Nagy örömünkre szolgált, hogy az előadók között a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium kórusával is találkozhattunk. A gimnazisták három helyen – Székelyudvarhelyen, Tamásiban és Budapesten – léptek színpadra. A budapesti Éneklő Ifjúság díszhangversenyének záróaktusaként a kórus karnagyát, Stargl Szilviát a „Bárdos Lajos zenei hetek fesztiválkarnagya”, az énekkart pedig a „fesztiválkórus” címmel tüntették ki. Az okleveleket Kempelen Tünde alapító karnagy és Miskolczi Ottó színművész adta át az együttes vezetőjének. Az alkalom után Stargl Szilvia a következőket mondta lapunknak:

– Az idei fesztiválon két kórusom lépett fel: az ugyancsak fesztiváldíjas Bonyhádi Városi Vegyes Kar (ebben is énekel két tanár kollégám és 12 evangélikus diák), valamint az evangélikus gimnázium és kollégium együttese. A felnőttkar tíz éve működik. A diákkar három éve női karként jött létre, és másfél éve alakult át vegyes karrá. Jelenleg 42 tagja van. Az egyik számunkat, Acciai Zenedoboz című művét négy kórustag – Knipl Diana, Fórizs Bertalan, Korondi Márk és a nagyobbik lányom, Barcza Zsófia – szólaltatta meg. Iskolánk vezetősége nagymértékben támogatta részvételünket, nem csupán az utazások pénzügyi feltételeinek megteremtésével, hanem azzal is, hogy – a kedves fogadtatást viszonozva – vendégül láthattuk a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola vegyes karát.

K. Gy.

Regionális hozzárendelés: Bonyhádi Pet?fi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú M?vészeti Iskola