A hét témája

Az idén emlékezünk meg a kalandos életű 16. századi poéta, Balassa (Balassi) Bálint (1554–1594) születésének 450. évfordulójáról. Úgy tanultuk egykor a középiskolában, hogy ő volt az első magyarul verselő istenes költő, Ady Endre elődje. Gyakran olvashatunk arról, hogy nemcsak istenes költeményei, hanem katonaénekei, szerelmi dalai is maradandó értékek.

Többször felvetődött már a kérdés Balassi hitével kapcsolatban: vajon istenes vagy istentelen költő volt-e? Szavai istenességére mutatnak, élete, kuszált erkölcsi magatartása pedig mintha ennek az ellenkezőjét támasztaná alá.

Nincs jogunk ítélkezni a költő felett, ugyanakkor meggondolkoztat, hogy az Esztergomért vívott csata után a magyar és német sereg jegyzője ezt írta a csata veszteséglistájára: „Perierunt: Valentinus Balassi, Hungarus sed impius”, vagyis a csatában meghaltak között ott van „Balassi Bálint, istentelen magyar”. A „pius” szó akkoriban nemcsak kegyest vagy jámbort jelentett, hanem istenesen élőt is, az „impius” pedig istentelent. A magyar reneszánsz korában már a katonai erényeket magas fokon gyakoroló, szerelemben tobzódó embert minősítették így kortársai.

Ki volt valójában

Balassi Bálint?

Irodalmárok ma különböző oldalról közelítik meg rövid életútját, kétségtelenül nagy tehetségét, mondanivalójának súlypontját, életének kalandregénybe illő ellentmondásait. Sok jelzőt próbáltak már ráaggatni: rebellis magyar, reneszánsz költő, az utolsó magyar reneszánsz figura, hősszerelmes, kalandor, vitéz katona, bátor hős, tönkrement, anyagi gondokkal küzdő földesúr, rablólovag, aki az Észak-Magyarország és Krakkó közötti úton gyakran dézsmálta meg a bort szállító szekereket.

Szerelmi élete zavaros. Először egy nála idősebb hölgyet vesz el feleségül, majd a másodunokatestvérét. Közben Anna-dalokat és Júlia-énekeket ír. Volt lókereskedő, hozományvadász, Vénusz és Mars lovagja; hol a szerelemben, hol a katonaságban akart kitűnni. Magát szívesen nevezte diáknak; ez nem tanulót, hanem latinul értőt jelentett.

Mi elsősorban az énekeskönyvünkben található három istenes énekéből ismerjük. Az „Áldj meg minket, Úristen” (EÉ 323) négy versszaka talán egy korabeli lengyel ének átdolgozott fordítása. A „Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét, sok hitetlenségét, undok fertelmességét” kezdetű (404) a második házasságkötésére készülő bűnbánó ember imádsága. Az „Óh, én kegyelmes Istenem, mely igen megvertél engem, Kegyelmezz meg… ne hagyj bűnömben elvesznem” kezdetű (406) a sorsával elégedetlen, nyugtalan ember őszinte zsoltáros kiáltása élete Urához.

Az istenes költő

Istenes verseiből nyilvánvaló, hogy nem hibátlan, glóriás szent írta ezeket, hanem egy bűnös, bűnbánó, bocsánatra szomjazó, gyarló ember. Szavain érződik, hogy atyai barátja és tanítója, Bornemisza Péter nevelte, aki evangélikus gyóntató atyja volt. Több szakértő – például Schulek Tibor, Nemeskürty István – szerint az Ördögi kísértetek című híres Bornemisza-könyv egyes történetei Balassi Bálinttal kapcsolatosak. A bűnben sebesült ember gyötrődése, Biblia-ismerete, bizalmas hite nyilatkozik meg verseiben. Isten előtt állva a máskor gőgös, büszke katona semmi jót nem tud felhozni mentségére, kegyelemre szorul. Még kicsinyhitűségében is az egyetlen Úrra vágyik, lelke békéjét akarja megtalálni, tékozló fiúként nem mentegeti magát. A különböző jelzőkkel – erőszakos, romantikusan ellágyuló, mégis dicsekvő és így tovább – illetett Balassi Bálint megmaradt keresztény hitében. Ezen az sem változtatott, hogy élete utolsó évtizedében – egyházjogi utat keresve második házassága érvénytelenítéséhez – római katolikus hitre tért.

Fény és árnyék egyaránt jellemző az írásaira. (Nemcsak költeményeit ismerjük, hanem színdarabot, „comediát”, részben tanító jellegű iskolajátékot is olvashatunk tőle.) A már említett kérdést, hogy pius vagy impius volt-e, reformátor őseink kifejezésével oldhatjuk fel. Luther például használta a „bűnösök megigazítása” helyett az „istentelenek megigazítása” (iustificatio impii) kifejezést, hiszen a bűn nemcsak erkölcsi vagy jogi kategória, hanem mindenekelőtt teológiai. Az Ágostai hitvallásban is olvassuk: „Mi mindnyájan Isten félelme és Isten iránti bizalom nélkül születünk.” A kegyelem csodája, hogy Isten az istentelen embert, valójában ellenségét is szereti és megigazítja.

A reneszánsz ember

Nem csodáljuk, hogy pártoskodó, három részre szakadt országának a társadalmában élve Balassi sok tekintetben ingadozó, zavaros erkölcsű ember volt. Benne a késői reneszánsz emberét ismerjük meg, aki sok nyelven olvas és beszél. Latinul jól ért, németül már otthon megtanult, lengyelül, csehül és törökül tárgyalóképes. Ismeri, néhol utánozza kora párizsi újlatin költőit, máskor – mivel olaszul is tud – északolasz költők stílusát és hangját veszi át. Anyanyelvén egy szenvedő és szenvelgő író képzeletét és kifejezéseit használja. Nyomtatásban először csak vallásos versei jelentek meg, a katonaéletről és a szerelemről szóló költeményeit kéziratban őrizték meg, illetve terjesztették, néhányat szinte népdalszerűen énekeltek. Nyomtatott formában ezeket csak a 19. században adták ki. Elsőként megjelent nyomtatott műve, a Beteg lelkeknek való füves kertecske (1562) három kiadást ért meg.

Az újonnan felfedezett, sokoldalú Balassi Bálint olvasásra, tanulmányozásra méltó, nem szégyelljük, de nem is dicsekszünk vele, hanem Isten irgalmába ajánljuk, értékeit megbecsüljük, illúziók nélkül olvassuk, abban a hitben, hogy Isten a bűnösnek és istentelennek látszó embert is megigazíthatja.

Id. Hafenscher Károly