Evangélikusok

Barátai, írótársai, tanítványai köszöntötték Jánosy István költőt 85. születésnapja alkalmából május 18-án. Akiket az életkoruk vagy betegségük megakadályozott az ünnepségen való részvételben, azok is szeretetük jelét küldték az ünnepeltnek. Az ünneplés és a felé áradó sok szeretet csodát tett a költővel: felkelt kórházi ágyából, sétált, és a folyamatos beszédre is képes volt. A legyengült testnél is erősebb volt a szellem és a szeretet, az elismerés ereje…

Az ünnepelt tiszteletére – meglepetésként – két kötet is megjelent barátai, tisztelői jóvoltából. Az egyik az Összegyűjtött versek címet viselő vaskos – 645 oldalas – könyv, amely Jánosy István valamennyi fellelhető versét tartalmazza, beleértve a nyomtatásban még meg nem jelent huszonegy költeményt is.

A másik „meglepetéskönyv” címe: Jánosy István köszöntése – Születésének 85. évfordulójára. Benne a húsz-egynéhány szerző tiszteletet, szeretetet kifejező, értékelést nyújtó szava. Megtalálható benne például Ferencz Győző, Tandori Dezső, Tüskés Tibor, Dér Endre, Kabdebó Lóránt és Határ Győző egy-egy írása is. Megtisztelő számomra, hogy az én laudatiómat is közölték Egy gazdagon megajándékozott élet címmmel.

Hadd fűzzek néhány megjegyzést a gyűjteményes verseskötethez.

A Prometheus címet viselő, 1948-ban megjelent kötet annak idején nagy feltűnést keltett. A szerzőnek odaítélték az az évi Baumgarten-díjat, de át már nem vehette, mert a kitüntetést váratlanul megszüntették. Egyéni, különös írások sora volt már ez az első publikáció is: álomvilág és a budapesti ostrom valóságos világa, egy 1946-ban végzett sivár temetés és ijesztő hangulata tárul az olvasó elé a könyvlapokon… Múlt és jövő találkozik a jelenben élő költő lelkében. A szegény anyagi világban a bőkezűen gazdag szellemi világot is ismeri és ismerteti a szerző. A lélek mélye és magasa tárul fel az olvasó előtt, az egyéni hang, a sajátos világ, a társtalan lírikus bemutatkozó kötete ez. A sokat tudó költő figyel, szemmel tartja környezetét, ugyanakkor gyakran magába merül, saját egyéniségét kutatja. Az emberiség évezredes kultúrájának világa és a 20. század magyar jelene, idegtépő, hithamvasztó valósága egymás mellé kerül. A Távol-Kelet és a Nyugat-Dunántúl lelkülete szomszédosnak tűnik. Az európai műveltség – a görögségtől napjainkig – és a pannon derű életigenlő hangulata egységgé fonódik Jánosy költészetében. A külvilág történelme és az emberi lélekben kimutatható történések együtt kapnak visszhangot. Komoly, csöndes meditáció és a cselekvő ember bámulatos, szorgalmas energiája: mindez együtt. Jánosy István beleérzett közeli és távoli kortársai világába, de sohasem adta fel önmagát, egyéni hangját, különös stílusát, erkölcsi tartását, lírájában is tanító jellegét.

„Jó ötven éve írásaiból és műfordításaiból él” – olvassuk a fülszövegben, de ez nemcsak anyagi megélhetést jelent (sőt elsősorban nem azt jelenti), hanem azt, hogy a költő minden sorával együtt él; egy-egy verse nem is érthető önmagában, csak egész életművével együtt. Márai Sándor írta, hogy ami a költészetet illeti, mindent Arany Jánostól tanult, Goethétől pedig csupán azt az atmoszférát kapta, amelyet a német költőóriás maga körül teremtett. Atmoszférateremtő ereje van Jánosy Istvánnak is, aki nemcsak érdekes formákat választ, különös kifejezéseket használ – nyelvteremtő zseniként –, hanem páratlan légkörbe vezeti az olvasót. A Pokoltánc szarvasokkal című kötetében éppúgy ezzel találkozunk, mint Az örök béke álmai címet viselőben. De érvényes ez nemcsak a fél évszázaddal ezelőtt írt művekre, hanem a későbbi kötetekre – A kővendég, Kukorica istennő, A nagy kaszás, Helyben járó Odüsszeusz, Bátyánk a Nap – is. 1955-ben született elbeszélő költeményét, a Rákóczi ifjúságát olvasva szinte úgy érezzük, kortárs mutatja be a kor légkörét.

Jánosy Istvánt nem lehet – mint ahogyan költeményeit sem – egyetlen jelző segítségével bemutatni. Szent Ferencről és Máriáról, a reformátorokról és a humanistákról egyaránt szenvedélyes meggyőződéssel tud írni. Világhírű muzsikusok – Bach, Beethoven, Mozart, Schumann – éppen úgy ismerősei, mint festőművészek: Rembrandt, Ferenczy Béni vagy saját testvére, Jánosy Ferenc. Beszélgetőtársai a klasszikusok (például Horatius), és a maiakat szintén jól érti. A magyar történelem hős katonáival és a pacifista Martin Luther Kinggel szintúgy foglalkozik, mint a szeretve tisztelt Mahatma Gandhival. Tájak és múzeumok egyaránt megelevenednek szavai nyomán. Számos versében szinte lovagi tisztelet nyilvánul meg a nők iránt: Brunszvik Teréz, Bóra Katalin, Ráhel, a legendás Veronika ugyanazt a tiszteletet kapja tőle. Heisenberg értelme és Ingmar Bergmann 20. századi misztikája egyaránt ismerős számára, mint ahogyan Dosztojevszkij bűnbocsátó kereszténysége és Illyés Gyula tudatos magyarnyelv-tisztelete is. Mindenekelőtt azonban Arany János, akit éppen úgy szeret, mint Keresztury Dezső vagy Márai Sándor, akik tanítójuknak, példaképüknek tartják Aranyt – Jánosy versei gazdájának nevezi őt.

A költő hosszú élete során sokakkal találkozott; kapcsolatairól, barátai soráról külön cikket, tanulmányt lehetne írni.

Eddig azt hittem, birtokomban van Jánosy valamennyi kötete. Róla és tőle, úgy gondoltam, minden írást ismerek. Most meglepetés ért: két új könyv van az asztalomon: összegyűjtött versei és tisztelőinek méltó köszöntése.

Őszintén remélem, hogy a meglepetések sora még nem ért véget.

(Az Összegyűjtött versek című Jánosy István-kötetet a budapesti Kortárs Kiadó adta ki. Szerkesztette Ferencz Győző.)

Id. Hafenscher Károly