Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 24 - Az egyházak a választáson való részvételre buzdítanak

e-világ

Az egyházak a választáson való részvételre buzdítanak

Választási részvételre hívták fel híveiket az egyházak az európai parlamenti voksolás napjához közeledve.

„Június 13-án olyan küldötteket kell választani, akik a keresztény értékek érvényesülését akarják képviselni az Európai Unió törvényhozásában” – írta múlt szerdán közzétett nyilatkozatában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). A testület kiemelte: a nemzeti és a közösségi jövő alakulása iránti felelősségtől vezérelve a szavazatokkal ki kell fejezni, hogy „milyen értékeken nyugvó társadalmat szeretnénk magunknak és a minket követő nemzedékeknek”.

„Ez attól is függ, hogy bennünket, keresztényeket képviselni akaró politikusokat küldünk-e az Európai Unió parlamentjébe. Ez csak akkor sikerülhet, ha mindnyájan részt veszünk a június 13-i választáson, és a fent említett szempon-tok figyelembevételével, lelkiismeretünk szerint szavazunk” – tették hozzá.

Az MKPK nyilatkozatában rámutatott arra, hogy „az unió alapítóinak szándéka és a mi meggyőződésünk szerint egyedül a krisztusi hit és a keresztény értékrend képes olyan integráló erő lenni e közösség nemzetei között, amely tartóssá teszi ezt a szövetséget, és a tagországok minden polgárának gazdasági és lelki növekedését szolgálja”.

A Magyarországi Evangélikus Egyház három püspöke közös körlevélben kérte az egyház híveit: választásukkal juttassák kifejezésre akaratukat a június 13-i európai parlamenti voksoláson.

„Hazánk történelmi mérföldkőhöz érkezett” – írta a dokumentumban Gáncs Péter, D. Szebik Imre és Ittzés János. Hozzátették: „Felelősek vagyunk hazánk jövőjének alakulásáért. Ezért bizalommal kérjük testvéreinket, választásukkal juttassák kifejezésre akaratukat.” A püspökök azt javasolták a híveknek, mielőtt döntésüket meghozzák, vizsgálják meg az egyes listákon szereplők eddigi tevékenységét, s a legjobb lelkiismeretük szerint adják le szavazatukat a bizalmukkal kitüntetett jelöltekre.

A választáson való részvételre biztatják a zsidó felekezet tagjait a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetői is. „Arra kérjük hittestvéreinket, éljenek állampolgári jogaikkal, menjenek el szavazni, és lelkiismeretük szerint döntsenek” – mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató az MTI-nek. Mint jelezték, az európai parlamenti választásra a szövetség nem tesz közzé írásos nyilatkozatot.

Az egyházak közül elsőként a Magyarországi Református Egyház hozta nyilvánosságra állásfoglalását: a zsinat május 6-ai ülésén nyilatkozatot fogadott el Magyarország európai uniós csatlakozása és egyúttal a közelgő EP-választás alkalmából. „2004. június 13-án hazánkban először lesz európai parlamenti választás. Zsinatunk buzdítja és bátorítja egyházunk tagjait, hogy vegyenek részt ezen a választáson, és azzal a felelősséggel döntsenek, hogy az általuk választott képviselőknek keresztyén és nemzeti értékeinket kell képviselniük” – írták. A zsinat úgy fogalmazott: „Elvárjuk, hogy az európai alkotmány preambuluma tartalmazza a keresztyén gyökerekre utalást. Bár Európa a keresztyén hagyományokra épül, tudatában vagyunk, hogy Európa kultúráját más hagyományok is formálták. Ezeket tiszteletben tartjuk”.

MTI