Evangélikusok

Hát elment a nagyasszony, Erdély szülötte. Méltósággal és természetességgel viselte az utolsó hetek szenvedéseit is. Olyannyira nagy lelkierővel és szemérmességgel élt együtt a súlyos kórral, hogy halála után sokan kérdezték meglepődve, beteg volt-e. Élete számos titkáról fellebbentette a fátylat könyveiben, írásaiban, sokat mégis magával vitt a szörnyűséges, szépséges huszadik századból.

Legalább három életet élt. Feleség volt, anya volt, alkotó ember volt.

Történelmi személyiség felesége, a Nagy Imre-perben elítélt agrárközgazdász-jogász Donáth Ferencé. Politikus társául szegődött Bozóky Éva, aki az ötvenes években nem „alanyi jogon”, hanem férje sorsában osztozva, a férjével való szövetséget el nem árulva járta meg maga is a Rákosi-rendszer börtönét és a snagovi száműzetést. Férje történelemformáló szerepének értékelésével még adós az utókor.

Édesanyja volt három fiúnak, Mátyásnak, Lászlónak és Ferencnek. Fiai más-más utat, hivatást választottak – László lelkész és országgyűlési képviselő lett.

Újságíró volt és író, levelező teológiát végzett gyülekezeti munkatárs. Írásait, igehirdetéseit kiváló stílusérzék, mély humánum, társadalmi érzékenység jellemezte. Evangélikusként az egri angolkisasszonyoknál és a pápai Református Nőnevelő Intézetben tanulta a másság tiszteletét és az ökumené gyakorlatát, s a Nékosz-kollégiumban sajátította el a média ismeretét, a mesterséget. Így vált igazi mediátorrá, közvetítővé különböző gondolatok és eszmerendszerek, eltérő világlátású és politikai felfogású emberek között.

Bozóky Éva rendelkezett a legnagyobb adományokkal: a természetes szeretni tudás képességével és azzal a sugárzó intellektuális kedéllyel, amely a legnehezebb időkben is sajátja volt, és amely környezetét is éltette.

Nemcsak családjában hagyott űrt maga után. Vigasztalásul jó emlékezetünkbe idézni a zsoltáros szavát: „De én mindig veled vagyok, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.” (Zsolt 73,23–24)

Frenkl Róbert