Keresztény szemmel
Egy súlyos mondat
Vannak zárkózott emberek. Ők nem sokat beszélnek – főleg magukról nem… De a legtöbb ember szeret sokat beszélni – éspedig éppen magáról. Jólesik kiöntenie a szívét. De mit is mond? Panaszkodik, olykor meg dicsekszik. Az emberek pedig hallgatják. Néha talán sajnálattal, máskor irigykedve.
De mit szól ehhez Jézus? Hogyan hangzik fülének a dicsekvésem vagy a panaszkodásom? Tetszik-e neki, amikor hízelgek valakinek? Az emberek talán elhiszik, ha szépeket mondok magamról: ha azt ecsetelem, mennyit dolgozom a családomért, vagy hogy milyen önzetlen, áldozatkész anya vagyok.
Jézus nem szorul rá arra, hogy neki is dicsekedjem vagy panaszkodjam. Jel 3,15-ben négy szót üzen a laodiceai gyülekezetnek: „Tudom a te dolgaidat.” (Károli-fordítás) Felmértük-e ennek a mondatnak a súlyát? Ezt nem a lelkész, nem a tanár, nem az orvos vagy a pszichológus mondja, hanem ő, aki a Biblia szerint magától is tudja, hogy mi lakik az emberben. Az mondja mindezt, aki a szívekbe lát. Aki teljesen ismer engem, ismeri beszédemet, sőt ismeri még a gondolataimat is. Tudja azt is, ami a szavaim mögött van.
„Tudom a te dolgaidat” – ebben a súlyos mondatban nagy vigasztalás is rejlik. Jézus ismeri testi-lelki szenvedéseimet, rendezetlen életemet, elrontott házasságomat, csalódásaimat. Tudja, ha a főnököm lekezel, ha a munkatársaim kihasználnak. Tudja, ha egy alattomos testi baj gyötör, ha egy éjjel nem tudok aludni a gondjaim miatt. Ha valaki nem köszön vissza. Ha rémülten fedezem fel ősz hajszálaimat vagy arcomon az újabb ráncokat…
„Tudom a te dolgaidat” – ebben a mondatban ugyanakkor az is megfogalmazódik, hogy Jézus ismeri a bűneimet. Azokat is, amelyekről senki sem tud, amelyeket még magamnak sem vallok be. Sőt azokat is, amelyekről magam sem tudok… Mulasztások, elrontott sorsok, amelyekhez én is hozzájárultam… És tudja rólunk a legrosszabbat: hogy én is, te is lázadunk Isten ellen! Bár tudom, hogy tőle függök, hogy az ő szeretetének jele, hogy ma reggel is felébredtem, és tőle függ a következő szívdobbanásom is, mégis tiltakozom ez ellen a függőség ellen. Úgy gondolom: adja meg nekem az Úr azt, ami nekem jár, de amúgy hadd járjam a magam útját. Az ember el akar szakadni, a maga ura akar lenni, de mivel ez nem megy, harcol, lázad Isten ellen.
Ennek a békétlen, lázadó állapotnak egyetlen megoldása van. Pál apostol azt mondja: „Béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,20) – azaz ismerjük el, hogy Isten ellen harcolunk. Őrült, kilátástalan küzdelem ez. A harc mindig nehézségekkel jár, akkor is, ha emberekkel szállunk szembe – de Isten ellen lehetetlen harcolni, mert az csak a mi bukásunkkal végződhet.
Boldog, kiegyensúlyozott, győztes életre vágysz? Tedd le a fegyvert. Fogadd el az Ige üzenetét: Isten jól ismeri a dolgaidat – hát békülj meg vele!
Gáncs Aladár