Egyházunk egy-két hete

A 20. század elején a főváros peremén új települések születtek, és indultak növekedésnek. Ezek közé tartozik Rákosszentmihály és Sashalom is, amelyeknek az evangélikusai június 13-án, vasárnap egy kerek évforduló megünneplésére, emlékezésre és hálaadásra gyűltek össze.

A rákosszentmihály–sashalmi gyülekezet a kezdetektől lelki otthont nyújtott az ország különböző részeiből – az Alföldről, a Dunántúlról, Nógrádból – a fővárosba áramló, majd itt letelepedő vidékieknek. Az egyházközség 1911-től már szervezett formában – az ősi cinkotai gyülekezet fiókegyházközségeként – működött. Az ide helyezett fiatal hitoktató-lelkésznek, id. Tóth-Szöllős Mihálynak a gyermekek összegyűjtése, hitoktatása, illetve rajtuk keresztül a szülők megismerése és gyülekezetbe toborzása volt a feladata. A hívek – templom híján – eleinte a Béla utcai iskolában kaptak helyet istentiszteleteik megtartására. A gyülekezet azonban nem elégedett meg ennyivel: hamarosan felvetették a templomépítés gondolatát. A tervből 1934-re lett valóság: június 17-én dr. Raffay Sándor püspök felszentelhette a község főterén épült, Sándy Gyula által tervezett templomot. Most, hetven év elteltével erre emlékeztek a ma élő hívek.

Az örömünnepre D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspököt hívták meg, aki feleségével látogatta meg a gyülekezetet. A meghívóra felírt zsoltárvers alapján hirdette az igét: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zsolt 37,5) A püspök szerint nemcsak falakat kellett építeni, hanem lelkeket is össze kellett kötni, gyülekezetet építeni, a különböző hagyományokat egymáshoz közelíteni, saját gyülekezeti szokásokat, rendet kialakítani. A zsoltárvers vége az új bibliafordításunkban így hangzik: „…bízzál benne, mert ő munkálkodik.” Istennek ez az évtizedeken keresztül folytatott munkája hozta azt az eredményt, hogy a jubileumon a teli templomban régiek és újak együtt tudnak örülni Isten művének – folytatta Harmati Béla. A régiek: a nyolcvanasok, akik még gyermekként voltak részesei a templomszentelésnek. Az újak: a mai gyermekek, akik számára ezen a vasárnapon tartották a tanévzárót is. A két „gyermekkor” fogta össze az eltelt hetven évet, annak minden örömével és próbájával: a második világháborúval és az utána következő „megszállással”, az �56-os forradalommal és a rendszerváltás reményteli, előremutató eseményeivel együtt.

Munkálkodott az Isten… A püspök kifejtette, hogy öröm ezt látni a gyülekezet múltjában és jelenében egyaránt. Az emlékezésben hangsúlyosan esett szó a hitoktatás szerepéről: oktassunk keresztény életvitelre is, hogy a kiművelt fők a jövőben is szolgálják evangélikus népünket. A templom tanítson arra is, hogy az egy hiten lévőket – és az ökumenében más testvéreket is – szeretetnek és felelősségnek kell egymáshoz kötnie. A mai ünnep ezenkívül tanítson hálaadásra. Köszönjük meg Istennek, hogy munkálkodik közöttünk, küld igehirdetőket, adja Szentlelkét, hogy el ne szakadjunk tőle – zárta igehirdetését Harmati Béla.

A napot az istentiszteletet követő szeretetvendégség is emlékezetessé tette: ezen az idősek újra találkozhattak, beszélgethettek egymással, felidézhették a régi emlékeket, illetve a jelenlévők meghallgathatták a gyermekek énekét. A hittanos gyermekek szülei meglepetéssel kedveskedtek: egy asztallapnyi tortát sütöttek. A különleges „műalkotáson” megmintázták a templomot, és láthatók rajta mézeskalácsból formált pici emberkék is, amint a templom felé igyekeznek. A tortából mindenki kapott egy adagot, a gyerekek pedig az őket ábrázoló mézeskalács figuráknak is örülhettek. Börönte Márta, a gyülekezet lelkésze ismét egy jó ötlettel tette emlékezetessé ezt a napot gyülekezete tagjai számára. A zsoltárvers pedig kísérje tovább a híveket: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne…”

E sorok írója is hálát ad Istennek, hogy kisgyermekként hetven évvel ezelőtt ott forgolódhatott a templom építésénél, és hogy most Isten szolgájaként együtt ünnepelhetett a mai gyülekezettel.

Tóth-Szöllős Mihály

Regionális hozzárendelés: Rákosszentmihály–Sashalmi Evangélikus Egyházközség