Keresztény szemmel

A Szélrózsa találkozó eddigi beharangozó írásaiban olvasóink megismerkedhettek a rendezvény helyszínével, továbbá kiderült, hogy miért éppen „…a világ világossága” a mottónk, valamint megszólalt a főszervezők egyike is. Ezúttal egy olyan valakit szólítottunk meg, aki – tervei szerint – július 21. és 25. között ott lesz Tatán. Bence Domonkos budavári fiatalt a korábbi találkozókhoz fűződő élményeiről, valamint a mostani alkalommal kapcsolatos elvárásairól kérdeztem.

– Mikor voltál először Szélrózsa találkozón?

– Először Debrecenben voltam, a harmadik Szélrózsán. Az ezt megelőző találkozó Bodajkon volt. Mivel szüleimmel a szomszédos településen laktunk, segítettünk az előkészületekben. Kitűzőket készítettünk, információs táblákat csiszoltunk és vágtunk, de én magán a rendezvényen sajnos nem tudtam részt venni.

– Miért szeretsz ezekre a találkozókra járni?

– Elsősorban az emberek miatt. Nemcsak azért, mert új emberekkel ismerkedhetem meg, hanem mert régi ismerősökkel vagy akár olyanokkal is összefuthatok, akikkel rendszeresen találkozom az ifjúsági órákon vagy máshol a gyülekezetben. Itt egy kicsit szabadabban lehetünk együtt: nem a hétköznapok forgatagában jövünk össze, hanem egy táborban. A másik dolog, ami miatt érdekes és vonzó a Szélrózsa, az a sokféle, színes program. Az ember mindig megtalálja a korosztályának, érdeklődési körének megfelelőt. Mindennap vannak áhítatok, beszélgetések, előadások. Ezenkívül különféle sportprogramok, játszóház, táncház, kézműves-foglalkozás, kiállítások, filmklub stb. várják a résztvevőket.

– Milyen élményeid fűződnek a Szélrózsához?

– Debrecenben valójában nem éreztem olyan jól magam. Mivel fiatalabb voltam, az előadások, beszélgetések nem igazán kötöttek le, ráadásul a barátaim, ismerőseim sem voltak ott. Viszont két évvel ezelőtt a kismarosi találkozóra a baráti körömmel együtt mentem el. A társaság is lendített rajtam, mert így a „csordaszellem” miatt az ember könnyebben részt vesz a programokon. Jóval aktívabbak voltunk, elég sok mindent megnéztünk. Mégis, amikor hazatérve ismét átlapoztam a programfüzetet, rájöttem: még nagyon sok olyan rendezvény volt, amelyen szívesen részt vettem volna…

– Mit vársz a mostani találkozótól?

– Egyrészt remélem, hogy idén is ugyanolyan jók – vagy még jobbak – lesznek a programok… Másrészt bízom benne, hogy az ifinket – amelyet mostanában nem túl könnyű kimozdítani – sikerül lecsalogatni Tatára. Ebben segíthet az is, hogy kaptunk egy feladatot a Szélrózsán. Egy kis kiállítást kell berendeznünk, amely a hajléktalanokról szól. Megpróbáljuk kicsit új oldalról bemutatni ezt a problémakört.

– Mit mondanál a kortársaidnak: miért érdemes eljönni Tatára?

– Sok fiatal távolodik el a gyülekezetétől, az egyháztól, vagy soha nem is tartozott hozzá. Ennek sokszor talán az az oka, hogy a fiatalok egy része nem érti a Bibliát, vagy igazából nem is hallott még Istenről. A Szélrózsa nem csak egy találkozóhely. Senkire sem erőltetetik rá Istent, mégis keresztény közösségben vannak együtt az emberek. Azok, akiknek támaszra, megerősítésre van szükségük, vagy csak többet szeretnének megtudni Istenről vagy a Bibliáról, itt megtalálhatják a nekik megfelelő programokat, embereket.

– Számodra miért fontos, hogy a fiatalok kétévente találkozzanak?

– Szerintem ez a kétéves periódus pont jó. Ha évente tartanák a találkozókat, az túl gyakori lenne, ha ritkábban, akkor meg szinte teljesen elfelejtenék az emberek. A mai világban egyre kevesebben vállalják a hitüket, miközben egyre többen távolodnak el Istentől. Itt, a Szélrózsán kétévente láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Egy ilyen találkozó erőt adhat számunkra: felismerhetjük, hogy sokan vannak még olyanok, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint mi.

Szél Róza