A hét témája

Ha nyelvrokonainkra gondolunk, elsősorban a finnek jutnak az eszünkbe, pedig rajtuk kívül még számtalan kisebb finnugor népcsoport él szétszórva a világban. A Szovjetunió felbomlása után önállósuló Észtország lakói is nyelvrokonaink. Az észt evangélikus egyház különleges helyzetet örökölt: a diktatúra idején az ortodox vallást kiáltották ki hivatalosnak, miközben a lakosság túlnyomó többsége evangélikus. A függetlenség elnyerése lehetőséget adott arra, hogy az evangélikus egyház visszakapja méltó helyét a társadalomban.

Ha az észt evangélikusság eredetét kutatjuk, vissza kell tekintenünk egészen a reformációig! Tartuban 1523-ban, Tallinnban pedig egy évvel később jelentek meg az evangélikusok. Nagy reformátoruk Melchior Hoffmann volt. A kezdeti felvirágzás után hamarosan az ellenreformáció nehéz időszaka következett. Ezenfelül a kis országnak – Magyarországhoz hasonlóan – évszázadokon át tartó, egymást váltó idegen megszállást kellett elszenvednie. Az orosz uralom jelentette a legsúlyosabb terhet az evangélikus hívek számára, mivel a cár úgy erősítette meg a hivatalos egyház helyzetét, hogy földet adományozott azoknak, akik ortodox hitre tértek. Ennek ellenére az evangélikusság számaránya nem csökkent! Ez azzal magyarázható, hogy a 18. században az egyház lelki életében jelentős frissülést jelentett a Herrnhuti Testvérközösség missziója (ennek hatása azóta is érződik).

1970-ig az észt evangélikus egyház híveinek létszáma nem csökkent drasztikusan, mivel a gyülekezetek közösségét azok a testvérek alkották, akiket még a II. világháború előtt kereszteltek meg. Ezt követően azonban a „belső források” elapadtak, és az eddig többséget jelentő egyház kisebbséggé zsugorodott. Ma kb. 42 000 aktív egyházfenntartó tagja van.

A „peresztrojka” után a szabadság új lehetőségeket kínált ugyan az evangélikus egyháznak is, de hiányoztak a szolgatársak, akik a sokrétű munkát végezték volna. Ezért a legfontosabb feladat az volt, hogy munkatársakat találjanak. A finn egyház jóvoltából ma már 300, Finnországban képzett hittantanár, segítő áll rendelkezésre. Mégis csak 10 %-uk végez aktív szolgálatot, mivel az egész ország területén mindössze 50 iskolában kell hitoktatást folytatni. (Mivel kevés a fizetés, a tanárok inkább más munkahelyet keresnek.)

Az Észtországi Evangélikus Egyház számára fontos az a parlamenti döntés, amelynek értelmében az állam elfogadja az egyházi házasságkötéseket. Ennek eredményeként megsokszorozódott az esketések száma! Nagy várakozással tekintenek az új egyházi törvény elé, amely a megváltozott helyzetben – az Európai Unió önálló tagállamaként – meghatározza majd az egyház helyét és feladatát. Elsőrendű törekvésük, hogy megalapozzák a jövőt jelentő szolgálati ágak lehetőségeit – különösen a pedagógia és a diakónia területén. Mindez azt mutatja, hogy az észt evangélikusok a társadalom felé fordulnak, és szolgálatukat így kívánják folytatni – Isten dicsőségére.

Vető István