Élő víz
Ami nem konzerválható
Nagyszerű dolog, hogy a mélyhűtőből vagy a befőttes üvegből bármikor „felidézhetjük” a nyári gyümölcsök ízét. Ma már bőséges a kínálat, és nem szorítkozik csupán a föld terményeire. A számítástechnika révén múltbeli képeket, hangokat is „megidézhetünk”. Milyen kár, hogy az egészséget, a jó időjárást vagy a szabadságot nem lehet tartósítani! Vannak dolgok, amelyek éppen azáltal vesznek el, hogy meg akarjuk őrizni őket…
A két ember közötti szeretetnek például mindig szüksége van új impulzusokra ahhoz, hogy ne „romoljon meg”. A házasságban nem elég a szép mézeshetekre emlékezni. Vannak, akik egy szeretetotthonban „megőrzik” és gondos ápolókra bízzák a szüleiket, de fájó sebek nyílnak a szívekben, ha elfelejtik meglátogatni őket – azaz ha nem gyakorolják a nem konzerválható szeretetet.
Az Isten iránti bizalmat is naponta meg kell tapasztalni, igazság- és szeretettartalmát naponta át kell élni. Van, aki gondosan megőrzi keresztelési, konfirmációi, sőt esketési emléklapját is a könyvespolcon porosodó Bibliája mélyén, de nem él az Igével, nem merít belőle erőt hite számára. Az emléklapok így nem Isten szeretetének jelei lesznek, hanem csak igazolások.
A talentumokról szóló példázat (Mt 25,14–30) – időszerűségével, aktuális mondanivalójával – világossá teszi ma is, hogy még Istentől kapott ajándékainkat sem konzerválhatjuk. Mert ahogyan a szülő a gyermekét nem csupán megőrzésre kapta, hanem a szeretetközösség megélésére – úgy minden kapott talentumunknak ezt kell szolgálnia.
Azok, akik nem bíznak Istenben – akik kérlelhetetlen számon kérőnek és nem szerető Atyának tartják őt –, csak megtartani akarják a kapottakat. De annak a gyülekezetnek, amely csak a „szintet akarja tartani”, csak megőrizni akarja a „tant, a dogmát”, ám nem munkálkodik a jövőért, a fiatalok, az idősek hitéért, fájdalmas meglepetésben lehet része: „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!” (Mt 25,28)
Csak a kamatozó keresztény életnek van jövője! És az nem konzerválható.
Szimon János