evél&levél
Kényszerpályán?
Figyelmesen olvasva a Kényszerpályán című cikket, látjuk, hogy az elodázott döntés és cselekvés megbosszulja magát. A „kényszer” megoldására kigondolt és egy évre elhalasztott igazgatóválasztás ugyan kényelmes megoldásnak tűnik az illetékeseknek, de a diákoknak és az iskolának ez a legrosszabb. A problémák ugyanis megmaradtak. A választás túlságosan „demokratikus” voltára ne hivatkozzunk, mert az egyházi törvény csak az állami előírásokat követi.
A fasori gimnázium az utóbbi évben a gimnáziumok rangsorában lecsúszott a 86. helyre. Az elmúlt négy évben 30 tanár hagyta el az iskolát. A tanári szobából kijövő pedagógusok magukkal hozzák a benti feszültségeket, az újabb távozó kolléga miatti fájdalmat, s ez nem hat lelkesítőleg a tanítási órára. Lehet ígérni, hogy majd most segít az Oktatási Osztály és a Gazdasági Bizottság a régi igazgatónak – de ezt eddig is tették. (Ha nem tették volna, akkor miért tartja őket az egyház?)
A diákok számára az elhalasztott igazgatóváltás egy visszahozhatatlan és pótolhatatlanul elvesztett évet jelent! Mi egy minőségi iskolába akartuk hozni a gyerekeinket, ahol színvonalasan tanítanak, és megszerettetik a tudományt. Ezt ígérték. Ilyen volt régen az intézmény. Erre kötöttünk jelképesen „szövetséget”, „szerződést” az iskolával.
A szülők érezték, hogy valami nincs rendben. Már egy éve mozgolódnak, mert úgy látszik, a szakemberek, az illetékesen nem érzékelték a problémát. Nem Tárnok Dezső ellen, hanem a gyerekeink és az iskola érdekében léptek! A püspökökhöz is fordultak, mint olyan emberekhez, akik az egyházat reprezentálják.
Az újságcikk szerint Frenkl Róbert volt az egyházi elnökségen belül ennek a kérdésnek a felelőse. Tisztelettel kérdezzük, hogy ő nem csodálkozott-e a gimnázium lecsúszásán és a távozó tanárokon? Mit tett ő és mit tettek mások az igazgató megválasztásáért? Vagy a TF tanáraként úgy gondolja, hogy a TF-en végzetteknél nincs alkalmasabb igazgató? Hány fiatal pedagógust biztatott arra, hogy készüljön az igazgatói tisztségre? Magunkról állítanánk ki szegénységi bizonyítványt, ha az iskoláinkban dolgozó több száz pedagógus közül senki sem lenne alkalmas erre! Hány fiatalt segített abban, hogy ne ejtsen formai hibát a pályázata beadása során? (Minden tapasztalt vezető tudja, hogy a pályázókat a formai hibák elkövetésére hivatkozva lehet a legkönnyebben kiejteni.) Mit tett azért, hogy egyházunkban legyen az igazgatóknak, de a tanároknak is szolgálati lakásuk, hogy minél több helyről jöjjenek az alkalmas pedagógusok?
Nem elég széttárni a kezünket és Pilátushoz hasonlóan bejelenteni, hogy kényszerpályán vagyunk!
Szathmáry Miklósné