Evangélikusok

A soproni evangélikus teológiára 1949-ben felvételt nyert egykori elsőévesek hittudományi egyetemünk múlt szombati tanévzáróján vehették át aranydiplomájukat. Mivel akkoriban a nők egyházi szolgálata kilátástalannak, bizonytalan tűnt, meglepetésnek számított, hogy a huszonhat elsős között heten voltunk lányok. Négyen jutottunk el a végszigorlatig; a többiek más hivatást választottak, másfelé vezető útra léptek. Az alábbiakban rájuk emlékezem – némiképp töredékesen, hiszen korán elszakadtunk egymástól…

Farkas Judit Budapestről, a budavári gyülekezetből jött, amely akkoriban az ébredés egyik centruma volt. Tűzzel, lelkesedéssel, nagy hivatástudattal érkezett, és készült a szolgálatra. Ma úgy látom, talán nem volt tisztában azzal, hogy a teológia tudományához mi minden tartozik hozzá: filozófia, bibliakritikai ismeretek stb. Számára ezek száraz tudományoknak tűntek. Mintha lassan kihunyt volna benne a tűz. A harmadik évben nem jött vissza közénk, a tanári pályát választotta. Férje is egy volt teológus lett. Fájdalmasan fiatalon halt meg.

Schöck Éva Somogyvámosról, lelkészcsaládból indult. Bonyhádi diák volt. Belülről is ismerte a lelkészi pályát, jól felkészült, értékes, a teológiát szívvel-lélekkel művelő hallgató volt. Szobatársak voltunk két évig. Az ő életét a társválasztás irányította más útra. Jövendőbelije, Futár Ernő is teológus volt. Mivel mint diákok nem kapták meg egyházunk engedélyét a házasságkötésre, mindketten elhagyták a teológiát. Egyházunk két jó képességű, komoly lelkésszel lett szegényebb. Polgári hivatást választottak, szép házasságban éltek, két gyermekük született. Már mindketten meghaltak.

Szudár Judit csendes, törékeny, halk szavú leány volt az alföldi Medgyesegyházáról. A harcos, „nagyhangú hetek” közül szerénységével tűnt ki. Amikor a teológia Pestre került, már nem iratkozott be; hogy miért, nem tudjuk. Szeretett szülőfalujában vállalt hivatást, tovább tanult, majd jogügyi előadó lett. Édesanyjával élt, és gyülekezetének mindvégig aktív, hűséges tagja volt. Néhány éve ment el közülünk.

Föntebb azt írtam, hogy töredékes az emlékezés. Nemcsak azért az, mert néhány sorban nem lehet összefoglalni egy-egy életet, hanem azért is, mert azoknak a többségéről, akik más utat választottak, sajnos még ennyit sem tudunk. Pedig az emlékezés velük együtt lenne teljes.

Keveháziné Czégényi Klára