A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP

Milyen csodálatosak és különösek az Úr útjai! A jót sokszor rosszal elegyíti, az aranyat salakkal. De amiképpen a salak közül ki lehet választani az aranyat, úgy mi is tanulhatunk még egy negatív szereplőtől is. Vasárnapi igénk a hamis sáfárról szóló jézusi példázat lezárása. Jézus a hamis sáfárt nem mindenben követendő példaként állítja elénk, mégis arra biztat minket, hogy tanuljunk tőle – mindenekelőtt azt, hogyan kell a reánk bízott javakkal okosan sáfárkodnunk.

Légy hű a kevésen is, hiszen – mint minden ember – te is csak sáfár vagy! Sáfárai vagyunk az Isten által ránk bízott testi-lelki javaknak. Napjainkban – különösen a testi, földi javakra vonatkozóan – két szögesen ellentétes felfogás uralkodik. Divat a pragmatikus megközelítés, amely megengedi a földi javak minden erkölcsi gátlás nélküli megszerzését és felhasználását. Ezzel áll szemben a jézusi etikát követők felfogása. Igénkben Jézus maga teszi le a voksot amellett, hogy a vagyon nem egyeseké, hanem Istené. Az emberek nem tulajdonosok, hanem csak sáfárok. Ahogyan Luther a Nagy kátéban az első hitágazat magyarázatánál Krisztus szellemében tanítja: „Ő adott nekünk testet, lelket, szemet, fület és minden tagot, értelmet és minden érzéket.” Ha tehát mindenünk Istentől van, akkor testi-lelki javainkért neki tartozunk felelőséggel, vagy – amiképpen Luther mondja – „hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel”.

Légy hű a kevésen is, mert egykor mindent vissza kell adni Urunknak! Egyszer el kell számolnunk azzal, hogyan használtuk a ránk bízott javakat. Nem tudjuk, mikor, de eljön az óra, amikor mennyei Atyánk számadásra idéz minket. Ezt senki semmiképpen el nem kerülheti. Pokoli érzés, amikor valaki rádöbben arra, hogy elközelített a számadás pillanata, és ő Isten mérlegén könynyűnek fog találtatni, mert hamis volt a kevésen, hamis a sokon is. Voltaire – a kiváló tehetségű, ám hitetlen francia tudós – a neki adott talentumokat eltékozolta, illetve arra használta, hogy gúnyolja a vallást. Amikor életének a végéhez ért, és érezte a halál közelségét, nyomasztó teherként szakadt lelkiismeretére elhibázott élete. Álmatlanul fetrengte át az éjszakákat, és rémlátomások gyötörték. Minden vagyonát odaadta volna orvosának azért, hogy meghoszszabbítsa az életét. A vég azonban feltartóztathatatlanul közelített. Amikor Voltaire ezt kénytelen volt belátni, kétségbeesetten kiáltott fel: „Akkor elvesztem!” Valóban gyötrelmes és iszonyú érzés lehet az ilyen kínos, önemésztő tépelődés, amely egy elhibázott élet végén abból a felismerésből fakad, hogy nincs mese: elközelített a számadás.

Légy hű a kevésen is, és légy előrelátó. Ne csak a jelennek éljünk, gondoljunk a jövőre is – arra, ami földi életünk végeztével a halál után következik. Ma még van időnk, de holnap vagy talán a következő percben már késő lesz. Nézzük meg tehát elfogultság nélkül, hogy mennyire voltunk hűek vagy hamisak azon, amit Istentől kaptunk. Életünk könyvében két rovat van: „tartozik” és „törleszt”. Az egyik lapon az Istenünk, egyházunk és vallásunk iránti adósságaink tűnnek fel. Itt a „tartozik” rovat tele van, ám a másik üres. Egy másik lap azt mutatja, hogy embertársainknak, családunknak, nemzetünknek mit adtunk. Megosztottuk-e velük hűségesen a szeretetet, juttattunk-e nekik az Istentől kapott javakból? Ha nem, fogyatkozásainkat, mulasztásainkat siessünk pótolni. Fogadjuk meg azt, amit igénkben Jézus a lelkünkre köt: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?”

Imádkozzunk!

Urunk! Nagyok a te cselekedeteid, és megszámlálhatatlanok a nekünk adott adományaid. Testünket te formáltad, lelkünket te adtad, erőnk, egészségünk tőled származik. Testi-lelki ajándékaid kegyelmedet és jóságodat bizonyítják, és örvendezéssel töltik el a szívünket. Mindezekért áldunk és dicsérünk téged. Ne hagyd soha elfelednünk, hogy amit adtál, arról egykor számot kell adnunk. Segíts, hogy a kevésen is hűek tudjunk lenni, hogy egykor megkaphassuk a nekünk készített örök hajlékban azt, ami a miénk. Ámen.

Kiss Miklós