Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 27 - Afganisztáni mozaik

Keresztutak

Afganisztáni mozaik

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet afganisztáni programja 2001-ben kezdődött. A nyolc iskola és két egészségügyi központ felújításán, illetve két-két hasonló intézmény építésén túl a szervezet szőnyegszövő tanfolyamokat és „élelmet a csatornatisztításért” programot is szervezett a helyiek önellátásának biztosítása érdekében. Bálint Gábor, a szervezet munkatársa a közelmúltban tért vissza segélyprogramokat felügyelő háromhetes afganisztáni útjáról. Az alábbiakban élményeiből nyújt át egy csokorral olvasóinknak.

Afganisztánba eljutni manapság nem olyan bonyolult, mint ahogyan az ember gondolná. Az üzbég fővárosban, Taskentben beszerezhetjük a vízumot. Üzbegisztán felől a határváros, Termez érintésével az Amu Darja folyó felett átívelő hídon juthatunk be az országba. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet helyi irodája innen nem messze, a határtól mintegy 80 km-re fekvő néhány százezres városban, Mazar-I-Sharifban működik.

Mazarba érkezve a legszembetűnőbb a gazdasági élet viszonylagos fellendülése. Természetesen nem beszélhetünk a mi fogalmaink szerinti fejlődésről; az élet inkább egy középkori kereskedőváros mindennapjaihoz hasonlatos. Az emberek élni akarása viszont egyértelműen látható a magánházak, üzletek, lakodalmas házak – amelyek az esküvővel és a családi élettel együtt központi szerepet töltenek be az afgánok életében – és internetkávézók számának a növekedésén. Az örökké mozgásban lévő városközpontban a gazdagabbak 30-40 éves Volgákkal, Moszkvicsokkal, Japánból importált jobbkormányos Toyotákkal tülkölve sietnek ügyeiket intézni.

Változó ország – megőrzött tradíciók

Az állandóan szálló porban gyakran feltűnnek az ENSZ, illetve különböző segélyszervezetek dzsipjei. A város főterén a nyüzsgést némiképp megtörve nyugodt és méltóságteljes szigetként emelkedik ki egy valószerűtlenül tengerkék mozaikokkal díszített mecset. Különös szerencsében volt részünk: éppen azon a héten látogattuk meg az épületet Saiddal, az ökumenikus segélyszervezet mazari csapatának egyik tagjával, amikor az afgán nők is beléphettek oda. (A nők számára évente egy hétig áll nyitva a templom, máskor tilos belépniük.) Ezt az ünnepi alkalmat kihasználva az európaiaknak is lehetőségük volt felkeresni a szent helyet. Egyébként a nők nem vesznek részt a társadalmi életben, fedetlen női arcot is még mindig csak elvétve lehet látni az utcákon. A tálib rezsimhez képest azonban jelentős a javulás ezen a területen is, hiszen a lányok újra járhatnak iskolába (!).

Amikor Afganisztánról hallunk, még manapság is a szélsőségesen fundamentalista iszlám és a hozzá kötődő terrorizmus, vagyis az al-Kaida és a tálib uralom jut eszünkbe. Ezzel szemben az ország északi részén viszonylagos biztonságról beszélhetünk; ott-tartózkodásunk három hete alatt egyetlen erőszakos cselekmény történt: a város rendőrkapitánysága ellen elkövetett terrorista támadás során három rendőr vesztette életét. Előfordul, hogy lövések zajára ébred az ember, de ezek a legtöbb esetben csak a rendőri jelenlétet demonstráló figyelmeztetések. A civilek már nem járhatnak az utcákon kalasnyikovval, fegyvert csak a hivatalos intézmények őrei, rendőrök, katonák, illetve a különböző politikai csoportosulások biztonsági emberei viselhetnek. Meglepő – s talán már csak ezért is biztonságban érezheti a magát a magyar utazó –, hogy az ENSZ Észak-Afganisztán területén működő biztonsági szervezetének vezetője szintén magyar származású.

Alapkőletétel és „szeretetvendégség”

A helyi hatóságoktól két-három nap alatt megszereztük – Naweednek, az ökumenikus segélyszervezet helyi vezetőjének a közreműködésével – egy egészségügyi központ és egy iskola építéséhez szükséges engedélyeket. Ezután ellátogatunk a korábbi hadurakból mára politikussá átalakult, nagy hatalmú vezetőkhöz is. Biztos, ami biztos: mindkét – északon nagy befolyással rendelkező – párt vezérénél tiszteletünket tettük.

A segélyszervezet hétfős mazari csapata eközben megtette a szükséges előkészületeket az ünnepélyes alapkőletételhez. A Mazarhoz közeli települések lakói közül több százan voltak kíváncsiak az iskola és az egészségügyi központ építésének megkezdésére. Az ünnepségeket mindig „szeretetvendégség”, lakoma követi, amelyet a helybéli vezetők rendeznek. Ilyenkor az afgán konyhára jellemző mazsolás rizst, birkahúst, joghurtot, különböző zöldségeket, gyümölcsöt szolgálnak fel; mindezeket a földön ülve kell elfogyasztani, miközben mezítlábas szolgák hordják körbe az italt és a vidékenként változó formában készülő kenyeret. Amikor az ember Afganisztánban húst eszik, igyekszik nem gondolni a „húsboltra”. A bolt ugyanis azt jelenti, hogy a legforgalmasabb útkereszteződésekben vaskampókra akasztva aszalódnak a napon – az utcán szálló porban és csatornabűzben – a fél birkák.

Még kell a segítség

Akiknek van pénzük, semmiben nem szenvednek hiányt; a boltokban mindenféle áru megtalálható. A probléma inkább az, hogy az embereknek nincsen pénzük. Hiába dolgozik több száz külföldi segélyszervezet az országban, még rengeteg segítségre van szükség. Jól jellemzi a helyzetet az a tény, hogy a termőföldek 20-30%-án még mindig kábítószerféléket termelnek. Sokaknak sajnos ez jelenti a napi megélhetést.

A jövőnek mindenképpen a viszonylagos biztonság és a gazdasági élet fellendülése lehet az alapja. Az emberek lelkiállapotát az évszázadokon át uralkodó állandó bizonytalanság határozza meg. Nem nagyon mernek még tervezni, álmokat szőni. Az egyszerű emberek a szeptemberi választásokat is kétkedve várják; szerintük az induló pártok képviselői még mindig nem azok az elkötelezett vezetők, akikre az országnak szüksége lenne. Talán a felnövekvő generáció már képes lesz kézbe venni a jövőjét, képes lesz békés és gazdagabb országot teremteni.

B. G.

Regionális hozzárendelés: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet