A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap

Valamikor a nyolcvanas években volt egy reklám, amelyben egy férfi ült a sötétben egy íróasztalnál. Hirtelen – mint egy vallatáson – a kamera felé fordította az asztalon lévő lámpát, és megkérdezte: „Szeretik önök ezt a fényt?” A Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap – ehhez a reklámhoz hasonlóan – minket is vallomásra késztet. Megvilágít, szembesít a világossággal, a világ világosságával: Jézus Krisztussal. Aki ezen a vasárnapon bemegy a templomba, annak mindenekelőtt őt kell látnia, ahogyan fénylik. Ahol őt tartja a lámpatartó, ahol nem rejtik valamilyen edény alá, ott a belépők nem kerülhetik el világosságát.

Mi, akik Isten házába megyünk, legszívesebben mellőznénk a túl nagy fényességet. Inkább a szórt fényt szeretjük, a kellemes félhomályt, a csendes-álmos áhítatokat, melyek kicsit romantikusak, jólesőn langyosak, érzelgősek, de mentesek minden igazi könnytől és katarzistól. Mert aki sötétségben jár, az nem szereti a hirtelen nagy ragyogást, aki jobban szeretne aludni, mint felébredni, az kerüli a fényárt (Jn 3,19). Ha csupán rajtunk múlna, semmi váratlan nem történne egy istentiszteleten. Ismerős énekeket énekelnénk, hogy még véletlenül se kelljen igazán odafigyelni a szövegre vagy a dallamra. Mindig ugyanazt a hitvallást mondanánk ugyanúgy, nehogy el kelljen gondolkoznunk a szavak jelentésén. Mindig minden egyformán zajlana, hogy még érzelmi rezdüléseink is visszaköszönjenek, hogy otthonosan érezzük magunkat a megszokott terepen. A papok hasonló dolgokról hasonlóan beszélnének, s szavaikat mi hasonlóan értenénk. Persze mindeközben azzal hitegetnénk magunkat, hogy a világosságot látjuk, de csak azért nem hunyorgunk, mert a megszokás miatt az a részünkké vált. Mi a tábortüzeket, a kis fényű gyertyákat, az árnyas erdőket szeretjük, és nem a vesékig hatoló világosságot. Gyakran még a prédikátorok is ösztönösen kerülik a Nap tüzét, nehogy a dolgok ellenőrizhetetlenül kicsússzanak a kezükből, és a visszaverődő napsugarak az ő életüket is megvilágítsák…

Vagy ha mégis tüzet szeretnénk, hát az legyen tűz a javából! Ne csak világosság legyen, hanem prófétai pusztító lángolás. Istenes tűz legyen, szálljon alá az égből, és emésszen meg mindent (Lk 9,54). Ne változtasson meg, ne fedje fel a bűnt, ne nyissa fel a kelést – nehogy gyógyulás, újulás legyen. Vesszen minden együtt, hiszen e világ úgyis megérett már a pusztulásra.

Így vagyunk mi a világ világosságával is. Vagy elkerüljük, vagy ha már mindenképpen megtalál, akkor itt és most sújtson agyon, szálljon le a keresztről, mutassa meg hatalmát egyszer s mindenkorra, csak változnunk ne kelljen.

De az Isten Fia nemcsak vallatja, hanem figyelmezteti is a belépőt: „Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!” Mert az ő juhainak, akik hallják a hangját, a „pirofóbiások” és a „tűzimádók” között kell megmaradniuk napraforgóknak. Jézus nem „kicsit égő” lámpás, pislákoló mécses, hiszen az ilyen előbb-utóbb elalszik. Jézus valóban tüzet hozott (Lk 12,49), mely ítélet tüze is. Ám az ő tüze nem pusztulást, hanem tisztulást eredményez. Az ő tüze nem elveszít, hanem megmutat – őrá mutat, és egykoron azt is megmutatja, hogy ki mit épített az alapra (1Kor 3,11–15).

„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!” Mert nagy baj van azzal a gyertyával, amelyik fél a tűztől. Isten lángra akar lobbantani ma is, minket is, amikor pünkösd lángját, az ő Lelkét küldi el hozzánk. Arra hívattunk, hogy lángra kapjunk. A Világosság értünk támadt: azért vallat, figyelmeztet, hogy meggyújtson, életre keltsen és elhívjon. Azért, hogy ő bennünk égjen, és így mi is a világ világossága legyünk. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16) Ugyanis a csupán szavakban létező élet olyan, mint az égő gyertya, amely nem áraszt meleget. Aki viszont kész arra, hogy valóban elveszítse életét, az megtalálja az igazi életet örökre, „mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé” (Lk 8,18).

Imádkozzunk!

Drága Úr Jézus! Bocsásd meg, hogy sokszor kényelmesen menekülünk fényességed elől, nehogy leleplezze hitetlenségünket és a földi dolgokhoz való önző ragaszkodásunkat. Bocsásd meg azt is, hogy máskor meg inkább pusztítani és pusztulni vágyunk, csak hogy változnunk ne kelljen. Kérünk téged, adj engedelmes szívet, gyújts lángra bennünket szent tüzeddel, hogy érted ragyoghassunk. Ámen.

Győri Tamás