Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 28 - Ökumenikus szlovák istentisztelet Cirill és Metód püspök napján a békéscsabai evangélikus nagytemplomban

Keresztutak

Ökumenikus szlovák istentisztelet Cirill és Metód püspök napján a békéscsabai evangélikus nagytemplomban

Idén Békéscsabán rendezte meg az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) a magyarországi szlovákok napját. A múlt szombati eseményt jeles vendégek is meglátogatták, kiállítások nyíltak, az evangélikus nagytemplomban az istentisztelet után átadták a hazai szlovákság legmagasabb kitüntetetéseit, majd gabonamúzeumi mulatsággal és színházi előadással zárult a program.

Az OSZÖ immár nyolcadik alkalommal, évente mindig más-más helyen rendezi meg a magyarországi szlovákok napját. Ebben az évben „a magyarországi szlovákság metropolisza”, Békéscsaba adott otthont az ünnepségsorozatnak július 3-án, Cirill és Metód (a szlávok írásukat és keresztény hitüket köszönhetik nekik), a két középkori püspök emléknapján.

A változatos programból emeljük ki elsőként a Liptói kőművesek segítettek Budapestet építeni című tárlatot, amelyet a Munkácsy Múzeumban nyitottak meg szombat délben. Érdekes képanyaga a 19. század végén történt nagy budapesti építkezések szlovák vonatkozásaiba nyújt betekintést. A Szlovák Kultúra Házában népi fafaragásokat tettek közszemlére, és új könyvkiadványokat mutattak be, egyebek mellett a szlovák nyelvvizsgára felkészítő, várva várt tankönyvet.

A nap legjelentősebb eseménye az ökumenikus istentisztelet volt, amely természetesen szlovák nyelven zajlott. Az ünnep alkalmából újra megtelhetett Kelet-Közép-Európa legnagyobb, szlovákok építette evangélikus temploma. Az istentiszteleten Petrovszky György kondorosi római katolikus plébános méltatta Cirill és Metód jelentőségét, igehirdetéssel pedig Szpisák Attila országos szlovák lelkész szolgált. (Ugyancsak evangélikus lelkészek: Aradi András Péter és Kovács Pál „liturgizáltak”.)

Fuzik János, az OSZÖ elnöke az istentisztelet utáni ünnepségen átadta a Nemzetiségünkért kitüntetéseket. E megtiszteltetés idén Gyivicsán Annát, az ELTE oktatóját, kutatóját, Danis József oroszlányi önkormányzati képviselőt és kollektív elismerésként a vanyarci Rozmaring hagyományőrző együttest érte.

Az eseményen a helyi főkonzulátus munkatársai – Stefan Dano főkonzul és Ladislav Tischler konzul – mellett megjelent Milan Kurucz, Szlovákia budapesti nagykövete és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára is.

Az ünneplők este egy, a Városházi esték nemzetiségi műsorára tűzött szlovák nyelvű színdarabot tekinthettek meg a martini (Szlovákia) Szlovák Kamaraszínház előadásában.

Dr. Gyivicsán Anna

Gyivicsán Anna egyetemi tanár a magyarországi szlovák oktatás, tudomány és közélet egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Évtizedekig munkatársa, majd elnöke volt a Magyarországi Szlovákok Szövetségének. A Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének egyik alapítója; az intézetet tíz éven keresztül vezette. Kezdeményezője és aktív résztvevője volt néprajzi táboroknak, valamint a hazai és nemzetközi interdiszciplináris konferenciáknak. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is voltak szlovák néprajzi előadásai. Munkásságát nagyra értékeli a Magyar Etnográfusok Közössége, de elismert szaktekintélynek számít külföldön is, mindenekelőtt Szlovákiában. Számos tudományos munka, cikk szerzője és társszerzője.

Danis József

Az oroszlányi születésű Danis József több mint negyven éve tevékenykedik a magyarországi szlovák nemzetiség érdekében. Tanárként dolgozott Piliscséven, onnan szülővárosába került, ahol hosszú éveken keresztül pedagógusként, valamint népművelőként tevékenykedett. Kezdeményezője volt a szlovák földrajzi nevek összegyűjtésének, feldolgozásának és megjelentetésének, valamint szlovák olvasótáborok szervezésének Komárom megyében.

Rendszeresen szervezett irodalmi esteket a magyarországi szlovák írókkal, költőkkel. A Szlovák Klub megalapítója Oroszlányban, amely különböző tudományos előadásokat, illetőleg magyarországi és szlovákiai személyiségekkel való találkozókat szervezett. Aktív tagja volt a Magyarországi Szlovákok Szövetségének, tevékeny szerepet vállalt a helyi szlovák kisebbségi önkormányzatok létrejöttében is. A mai napig tagja az oroszlányi szlovák kisebbségi önkormányzatnak.

(SZA)

Regionális hozzárendelés: Békéscsabai Evangélikus Egyházközség