A hét témája

Párizsba indulásom előtt már nem volt időm érdeklődni evangélikus kapcsolatok felől, de azért reménykedtem benne, hogy az egykori hugenották hazájában rátalálok majd a protestánsokra. Köztudomású, hogy a franciák között nagyon sok az istentagadó, de az is, hogy türelemmel „elviselik” a másik ember Istenbe vetett hitét, sőt hitvallását is…

A reformáció már a 16. században eljutott Franciaországba. Evangélikusok többnyire Párizsban, Elzászban és az ország keleti részén, Pays de Montbéliard-ban találhatók. Történetük szintén a 16. századra nyúlik vissza, és szorosan öszszefügg a hugenották történetével. A Sorbonne 1521-ben hivatalosan elítélte Luther tanítását, ezzel elkezdődött a protestánsok üldözése. Az 1598-as nantes-i ediktum biztosítja először a szabad protestáns vallásgyakorlást.

A párizsi evangélikus gyülekezet 1626-ban alakult meg; első lelkipásztora Jonas Hambré volt. Az istentiszteleteket a svéd követség kápolnájában tartották. A királyi engedélyt 1630-ban kapták meg. XIV. Lajos 1695-ben visszavonta a nantes-i ediktumot: újra kezdetét vette a protestánsüldözés.

Mint tudjuk, a porosz–francia háborúban Franciaország elvesztette Elzászt. Ezért 1870-ben a francia evangélikus egyház újjászerveződött. Ma a mintegy 250 ezer evangélikus hívő két egyházhoz tartozik: az Augsburgi Hitvallású Elszász-Lotharingiai Egyházhoz (Église de la Confession d�Augsbourg d�Alsace et de Lorraine) és a Francia Evangélikus Egyházhoz (Église Évangélique Luthérienne de France). Mindkettő tagja a Francia Protestáns Szövetségnek (Fédération Protestante de France). A Francia Evangélikus Egyház két „egyházkerületre” (inspection) oszlik. Az egyik a párizsi, melyhez húsz (köztük a lyoni és a nizzai) gyülekezet tartozik, és mintegy 15 ezer tagot számlál. A másik a montbéliard-i; ez 37 gyülekezetből áll, körülbelül 35 ezer taggal. A francia evangélikusok újságokat is megjelentetnek. Az egyik lap a párizsi Fraternité Évangélique (Evangélikus Testvériség), a másik a montbéliard-i L� Ami Chrétien (Keresztyén Jóbarát). Negyedévenként jelenik meg teológiai folyóiratuk, a Positions Luthériennes.

Egy „multikulturális”

gyülekezet

Véletlenül láttam meg Párizs szívében egy evangélikus templomot. A házak között épült szép, gótikus épület története százötven évre nyúlik vissza. 1858 és 1865 között Friedrich von Bodelschwingh német evangélikus lelkész, a német belmisszió neves alapítója gyülekezetet szervezett. A közösség – nem messze a maitól – templom és iskola építésébe fogott. Az első gyülekezet legnagyobbrészt német bevándorló munkásokból állt. 1863-ban Reichard és Guion lelkész gyűjtött össze francia nyelvű egyházközséget. A német–francia háború során, 1870 végén a térséget a Nemzeti Gárda foglalta el, ezért elsősegélyhely működött itt.

Az első világháború alatt érezhető volt a feszültség a német és a francia nyelvű egyházközség között. A francia gyülekezet elköltözött a templomból. Az épületet a francia állam német tulajdonként államosította. A francia gyülekezet amerikai segítséggel telket vásárolt, és 1921. június 26-án letették a Péter apostolról elnevezett új templom alapkövét. 1922. december 17-én megtartották az első istentiszteletet. A szép hangú orgonát 1931-ben szentelték fel. Az egyházközség1962-ben Münchennel testvér-gyülekezeti kapcsolatot létesített.

A templomban ma is igen élénk közösségi élet zajlik. A gyülekezethez Franciaországból, Finnországból, Németországból, Madagaszkárról, Kamerunból, Togóból, Közép-Afrikából, Namíbiából és Elefántcsontpartról érkezett protestáns családok százai kötődnek. Hitéleti és kulturális tevékenységük szerteágazó: a hittantanítás, Biblia-tanulmányozás, csoportos imádkozás éppúgy része a közösségi életüknek, mint az ifjúsági alkalmak, ökumenikus találkozások, hangversenyek, színházi előadások és még sok más rendezvény. A templom meglátogatására éppen egy szép Bach-hangverseny alkalmából volt lehetőségem.

Párizs megért

egy istentiszteletet

A központban fellelt gyülekezet egyik lelkésze finn. Ő kereste meg számomra a szállásomhoz legközelebb eső – Szent János nevét viselő – evangélikus templomot a Grenelle utcában, nagyon közel az invalidusok (hadirokkantak) múzeumához. A neogótikus templomot a 20. században építették, bizonyos Mr. Denis Bachkor hagyatékából. Az ő kívánalma volt, hogy ebben a szemet gyönyörködtető stílusban épüljön fel. A szép színes üvegablakok is középkori hangulatot árasztanak.

Az istentisztelet rendje megegyezik a mi Deák téri templomunkéval, csak a liturgia zenéje teljesen más. Ottjártamkor a lelkész – 1Kor 14,12–20 és Ézs 6, 1–8 alapján – Isten megbocsátó szeretetéről beszélt híveinek. Az istentisztelet után ezúttal sem széledt szét a nyáj, hanem – mint mindig – most is átvonultak a szomszédos terembe egy kis tereferére.

Valamennyien jól ismerték egymást, de kedvesen fogadták a messze földről érkezett vendéget is. Ehhez a templomhoz egyébként mintegy 200 hívő tartozik, s közülük csaknem százan voltak jelen az istentiszteleten…

Magyar emlékek

Egy nap, amint „munkahelyemre”, a könyvtárba igyekeztem, egy hatalmas, forgalmas téren teljesen váratlanul megpillantottam az evangélikus Kossuth Lajos nevét. Mint előadásom hallgatói elmondták, kevéssé ismert, hogy a tér 1956 után kapta a magyar államférfi nevét. (Az egyik névtábla alatt Kossuth Lajos arcképe is látható.)

Ugyancsak magyar emléket őriz a nagy hírű Pere la Chaise temető. Az 1956-os magyar forradalomnak már 1988-ban – amikor itthon erre még nem volt lehetőség – művészi emléket állítottak. Törött árbocú hajót ábrázol a szobor, amelyen magyarul és franciául a következő szöveg olvasható: „Legyen ez a francia föld jelképes sírhantja Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi János, Gimes Miklós és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének, akiknek saját hazájukban nincs sírjuk.” (Maléter Pál szintén evangélikus volt.) Azóta újabb tábla került az idézett mellé, hírül adva, hogy a szabad Magyarországon ma már méltó módon nyugszanak 1956 hőseinek a hamvai.

Berényi Zsuzsanna Ágnes