A hét témája

Az európai protestánsok között a francia hugenottáknak jutott a megpróbáltatásokkal – vallásháborúkkal és üldözésekkel – leginkább teli sors. A történetükkel való megismerkedés számunkra is fontos, hiszen az ellenreformáció a magyar protestantizmus történetén is mély nyomot hagyott.

Az Európai Protestáns Gyűjtemények idei, április 28-tól május 2-ig tartó találkozójának színhelye a Franciaország délnyugati részén – Toulouse-tól délre, a Pireneusok lábánál – található Carla-Bayle település volt. A terület a francia hugenották történetének egyik fontos színhelye; erre számos történelmi és építészeti emlék utal. A festői szépségű település nehezen megközelíthető, védekezésre alkalmas helyen, egy kiemelkedő dombon épült, fallal övezve.

A találkozó százhúsz résztvevőjének nagy része franciaországi protestáns gyűjtemények képviselője volt; mintegy húszan érkeztek más európai országokból (Németországból, Belgiumból, Hollandiából, Csehországból, Svájcból, Spanyolországból). Magyarországról négyen vettünk részt az eseményen: a debreceni református gyűjtemények részéről G. Szabó Botond és Kovács Teofil, a budapesti evangélikus gyűjteményektől pedig Harmati Béla László múzeumigazgató és e sorok írója.

A találkozó egyik fő témájaként a község nagy szülöttének az életművével ismerkedtünk meg. Pierre Bayle-t (1647–1706), a francia klasszicizmus jelentős alakját a vallási és ideológiai tolerancia egyik korai hirdetőjeként a felvilágosodás előfutárai között tartják számon. Több szakavatott előadás világította meg a neves francia filozófus és enciklopédista életét, amely a francia protestantizmus történetéhez hasonlóan fordulatos volt. Bayle a helyi lelkészcsaládból származott, iskoláit Toulouse-ban és Genfben végezte. 1675-től a sedan-i református főiskolán tanított, majd annak bezárása után a protestánsok üldözése miatt a vallási türelméről nevezetes Hollandiában keresett menedéket. Rotterdamban telepedett le, ott alkotta európai jelentőségű életművét. Írásaiban foglalkozott a francia reformátusok történetével, levelezett kora neves tudósaival, sőt európai igényű értelmiségi folyóiratot is kiadott (Nouvelles de la République des Lettres). Talán legismertebb műve azonban a több hatalmas kötetből álló kritikai történeti lexikona (Dictionnaire historique et critique), amely az 1696-ben napvilágot látott első kiadása után Rotterdamban több kiadásban is megjelent. A művet Európa-szerte a jelentős személyiségek, országok bemutatásának történeti kritikával kommentált gazdag tárházaként forgatták és ismerték. Bayle szülőhelye 1889-ben vette fel neves szülötte nevét (Carla-Bayle). A tudós szülőházában 1989-ben holland közreműködéssel élményszerű életrajzi múzeum nyílt.

A kollokvium során több előadás ismertette meg a résztvevőket Franciaország e félreeső, de festői tájékának, Ariége megyének, azon belül elsősorban a hugenottáknak a helyi történetével. A hugenották Franciaország nyugati és déli részén voltak erősek. Az 1572. évi Szent Bertalan-éj jelezte véres vallásháborúk első fejezetét a volt hugenotta, katolikus hitre tért IV. Henrik által kiadott, kompromisszumot jelentő nantes-i ediktum (1598) zárta le. IV. Henrik halála után azonban újraéledtek az ellentétek. A 17. században a katolikus államhatalom katonai eszközökkel törte meg a hugenotta ellenállást, egymás után foglalva el megerősített helyeiket. XIV. Lajos 1685-ben visszavonta a nantes-i ediktumot, megvonva ezzel a hugenották szabad vallásgyakorlatának jogát. A minden addigit felülmúló üldözés miatt a hugenották tömegesen kényszerültek emigrálni Európa különböző országaiba.

Alkalmunk nyílt ellátogatni Ariége megye székhelyére, a szűk völgyben fekvő, festői Foix városába, annak is romantikus lovagvárra emlékeztető, három toronnyal büszkélkedő várába. A megyei levéltárban megnéztük a hugenottákra vonatkozó iratkiállítást. Több olyan községet is meglátogattunk, amely a vallásháborúk során a hugenották fontos bázisaként szolgált. Ilyen volt például a Mazéres nevű városka, amely egyike a mesterségesen kialakított, sakktáblaszerű alaprajzzal rendelkező és védművekkel ellátott – a 13. században elterjedt – úgynevezett „bastide”-oknak. A Calmont nevű községben több protestáns imaház, úgynevetett „temple” is található. Az egyikben a francia protestánsok történetét bemutató kiállítást nézhettünk meg. A reformáció e sokat szenvedett követőinek a tudatában mélyen benne él az elszenvedett megpróbáltatások emléke.

Talán a legnagyobb élményt azonban a 13. századi neves európai eretnekmozgalom, a katarok végső menedékhelyeként szolgáló Montségur meglátogatása jelentette. A dualista elveket hirdető (a Balkánon elterjedt bogumilokkal rokon nézeteket valló) katarok – akiknek a neve görögül azt jelenti: „tiszták” – mozgalma a 12–13. században terjedt el a mai Dél-Franciaországban (albigensek néven is ismerik őket). E területen – Langudoc, Provance, Foix vidékén – virágzott a gazdaság; a művelt lakosság pedig – amely az akkor még élő helyi nyelvet, az okcitánt beszélte – a földközi-tengeri kereskedelem miatt nyitott volt az új eszmékre. Ez elősegítette a katarok mozgalmának gyors terjedését, amely ellenezte a középkori egyház gazdagságát és elvilágiasodását. A hatalmának csúcspontján levő katolikus egyház feje, III. Ince pápa 1208-ban keresztes hadjáratot hirdetett a számára veszedelmessé váló eretnekség kiirtására. Az 13. század első felében zajló véres és könyörtelen harcok során keveredtek a vallási és hatalmi motívumok: a katarok felszámolásán kívül a főleg északfrancia lovagokból álló sereget a zsákmány és a birtokok iránti vágy hajtotta. A délfrancia területek (Toulouse, Carcassone) Franciaországhoz való csatolása elleni küzdelem a katar mozgalomnak a regionális ellenállás jellegét is kölcsönözte.

A Pireneusok sziklás területén található Montségur vára a katar ellenállás és tragédia jelképévé vált: majdnem egy évig – 1243–1244 között – védték az ostromlókkal szemben. A vár eleste után 225, hitét megtagadni nem hajlandó katart élve égettek el. A hátborzongató és titokzatos történet azóta is foglalkoztatja a történelmi és írói fantáziát.

A kollokvium során felvetődtek az európai protestantizmus általános kérdései is. Egymás történelmének, országainak, régióinak, emlékhelyeinek megismerése elősegíti a közös protestáns identitás kialakulását. A protestánsokat sújtó véres vallásháborúk és a sok szenvedést okozó üldözések kialakították az egymás iránti szolidaritást. Az üldözöttség rávezethet a türelem – legyen az vallási vagy általános emberi – igazának a felismerésére. Ezen erények megőrzése és továbbadása a protestánsok közös feladata Európában.

Czenthe Miklós (A szerző az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója)