Keresztutak

Az egyházi rendezvényeknek hosszú múltra visszatekintő tradíciójuk van, gondoljunk csak a körmenetekre, zarándoklatokra vagy éppen a betlehemesre. Napjainkban a közösségi eseményeket – angolszász mintára – egyre gyakrabban már egyszerűen csak „event”-nek titulálják. Kérdés, hogy egy új névvel és esetlegesen megújult módszerekkel megállítható-e a gyülekezeti tagok létszámának csökkenése.

Ingoványos talajra lép az, aki az egyház és az „event” témájával kíván behatóbban foglalkozni. A vélemények ugyanis igencsak ellentmondásosak. Egyesek szerint az egyház ezekkel a változtatásokkal mindössze csak szükséges újításokat hajt végre. Mások úgy vélik, hogy az egyház éppen ezeknek köszönhetően veszítené el egyedül rá jellemző, sajátos vonásait.

Nem született egységes álláspont egy, a német kommunikációs szakemberek számára a közelmúltban rendezett konferencián sem. A résztvevők egyike, Klaus Martin Strunk szerint például az egyház túlságosan is egy hivatalhoz hasonlatosan működik. A gyülekezeteknek jobban kellene „küzdeniük” a konkurencia ellen. A vállalkozó az „event”-ként aposztrofált eseményeket a „lelkesítés egyik forrásának” tartja. Ezzel együtt óv attól, hogy a gazdaság marketinges módszereit minden átmenet nélkül átvegyék.

„Az egyházat nem lehet úgy igazgatni, mintha egy lenne a gazdasági vállalkozások közül” – hangsúlyozta Christian Nürnberger publicista. „Ha pusztán egészen egyszerű, szerény marketingötleteket vetnének be, akkor csak ún. »konzumpolgárokat« tudnának megszólítani, akik keveset akarnak adni, ám annál többet kapni.” Véleménye szerint a gyülekezeteknek az a feladatuk, hogy tudatosan szembenézzenek azzal a veszéllyel, hogy többé nem vesznek tudomást róluk. Csak idő kérdése, hogy mikor lesznek unalmasak és felcserélhetők azok a szolgáltatók, akik mindig ugyanazokat a módszereket alkalmazzák. Ha az egyház „az árral szemben úszna”, azzal felhívná magára a figyelmet, és újra érdekessé válna.

Marius Zippe írása nyomán. Fordította: Gazdag Zsuzsanna