Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 28 - Heti útravaló

Élő víz

Heti útravaló

Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Ef 2,8)

Szentháromság ünnepe után az ötödik héten az Útmutató reggeli igéi Isten elhívott embereinek, a prófétáknak és apostoloknak a szolgálatából, tanításából vett gondolatokkal szemléltetik a „megigazulástan” gyakorlati megvalósulását. Vezérigénk tömör megfogalmazását Pál a Római levélben így fejti ki: Az az igazság, amely Isten előtt érvényes (Luther értelmező fordítása szerint), az evangélium hirdetése által jelentetik ki számunkra, azaz „a Krisztusban való hit által minden hívőnek”.

A „hit törvénye” által igazulnak meg az emberek, mert „Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által” (Róm 3,22.24). Ennek a jó hírnek a továbbadására így hívta el Jézus azt a Pétert, akit egy „logikátlan” halfogás sikere bűnösségének tudatára ébreszt: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,10) Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola a keresztről való beszédet, azaz a megfeszített Krisztust hirdeti, mert úgy „tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket” (1Kor 1,21)!

Urunk erre a feladatra nemcsak Pétert hívta el, hanem – Istennel való előzetes „egyeztetés” után – a tizenkét tanítványt, akik Izráel tizenkét törzsét jelképezik, s akiket itt apostoloknak, azaz kiküldötteknek nevezett el (Lk 6,12–16). Jákóbot, a csalót maga Isten nevezte el Izráelnek, Isten harcosának, amikor Bételben, az Isten házában megismételte neki az Ábrahámnak adott ígéretét: „Én vagyok a mindenható Isten! Neked adom azt a földet, (…) utánad pedig utódaidnak” (1Móz 35,11.12). Tudjuk, hogy Jákób tizenkét fiáról nevezték el Izráel tizenkét törzsét. Ezékielt Emberfiának nevezi az Úr, azaz Jahve, s háromszor is bátorítja őt: „Ne félj tőlük! (…) Hirdesd nekik az én igéimet…” (Ez 2,6.7)

A két „oszlop-apostol” a pogányok között hirdette Isten üzenetét. Az első apostoli gyűlésről szóló beszámolóból tudjuk meg mindezt, ahol Pál és Barnabás is elbeszélte, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között. Péter utolsó mondatai ezek az apostolok cselekedeteiről írott könyvben: „Engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. (…) Abban hiszünk, hogy mi (azaz a zsidó keresztények) is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők” (vagyis a pogány keresztények). (ApCsel 15,7.11) Ezek a szavak is igazolják, hogy nem volt „eredménytelen” Jézus könyörgése Péterért, hogy el ne fogyatkozzék a hite, „ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lk 22,32). Pál a börtönből örömmel ír elhívásáról: „Mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. De egyet teszek: (…) nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,12.14) Futunk-e vele? Isten minket is bizonyságtételre hív! „Jézus hív: Jertek énutánam!” (EÉ 438,1)

Garai András