Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 28 - Ifjúsági táborok - kevés résztvevővel

e-világ

Ifjúsági táborok - kevés résztvevővel

A vakáció a gyermekek számára a gondtalan pihenés időszaka. No és a nyári táboroké, amelyekből bőséges választék áll a rendelkezésükre. Ez alól a Magyarországi Evangélikus Egyház sem kivétel, hiszen egyházunk Gyermek- és Ifjúsági Osztálya számtalan országos ifjúsági konferenciát, tábort hirdetett és szervezett gyermekek, konfirmandusok, középiskolások, „öregedő ifjak” és felnőtt ifjak részére egyaránt. Gyenesdiás négy, Révfülöp három, Piliscsaba két konferenciának ad otthont. Ezenkívül a Mátrában természetismereti, Kunbaracson pedig médiaismereti tábort rendeznek.

A táborok programjai színvonalasak, változatosak és érdekesek. A részvételi díjak is megfizethetőek, így azt gondolná az ember, hogy a túljelentkezés problémájával küszködnek a szervezők. Pedig ez koránt sincs így. Király Attila ifjúsági referens számára csalódást keltő volt az idei táborokra jelentkezők létszáma.

– Tavaly mintegy négyszázan jelentkeztek nyári táborainkra – mondta. Ehhez képest idén mindössze kétszázötvenen küldték el jelentkezésüket. Ez nagyon kevés. Vannak ugyan olyan táboraink, amelyek népesnek mondhatóak, mint például a piliscsabai gyermektábor – amelyre több mint hetvenen jelentkeztek – vagy a mátrai természetismereti, illetve a révfülöpi konfirmandustábor, de sajnos vannak olyanok is, amelyeknek megrendezése is bizonytalanná vált a jelentkezések elmaradása miatt. A kevés jelentkező következtében egyébként két augusztusi révfülöpi felnőtt ifjúsági konferenciára meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt.

– Mivel magyarázza a jelentkezők számának ilyen drasztikus csökkenését?

– Az egyik ok talán az, hogy idén ismét megrendezzük a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozót, amely kétségkívül a legnagyobb ilyen jellegű eseménye egyházunknak. Két rendezvényen való részvétel viszont anyagilag már megterhelő lehet, így sokan döntésre kényszerültek, és a Szélrózsát választották. Ugyanakkor egyre növekszik az egyházmegyei és gyülekezeti ifjúsági táborok száma, és a lelkészek, érthető módon, a saját táboraikra próbálják mozgósítani a fiatalokat.

– Megfelelő körülmények várják-e a táboraikba jelentkező fiatalokat?

– Egyre jobbak. Piliscsaba és Révfülöp kimondottan magas színvonalon tudja fogadni a résztvevőket. Később a felújított balatonszárszói intézményünk is ideális helyszíne lehet ifjúsági konferenciáknak, bár ez a nyáron üdülővendégeket fogad. A gyenesdiási központra kellene most több pénzt költeni. Munkatársi gárdánk alkalmas arra, hogy a résztvevők tartalmas napokat tölthessenek el együtt, illetve hogy ne csalódjanak. A táborvezetők maguk szervezik a saját segítő stábjukat. Ők állítják össze a programokat, hívnak meg előadókat. Sok segítséget kapunk a teológusoktól és gyülekezeti lelkészektől is.

– El tudják-e érni a határon túli evangélikus fiatalokat?

– Jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk a Romániai Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetséggel, ennek köszönhetően tavaly negyven erdélyi fiatal vett részt táborainkon. Idén a Szélrózsára várunk a határon túlról mintegy száz fiatalt. Nagy segítséget jelent számukra, hogy az ifjúsági osztály részben vagy egészében magára vállalja a részvételi költségeket.

– Gondolom, értékelni fogják az idei nyár tapasztalatait. Terveznek-e változtatást a jövőre nézve?

– Ősszel természetesen szeretnénk kiértékelni a nyáron történteket. Gáncs Péter püspök, aki nagyon odafigyel munkánkra, azt ígérte, hogy partner lesz ebben az együtt gondolkodásban. Ő vetette fel például azt, hogy bizonyos támogatásokat át lehetne irányítani az egyházmegyékbe, így egyházmegyei táborokat lehetne országossá fejleszteni. Új kezdeményezésekkel is szeretnénk előállni. A megfelelő létszámmal megrendezett táborainkat megtartanánk, azokból a táborokból pedig, amelyek közkedveltek, jövőre kettőt szerveznénk. Gondolok itt a gyermek- és konfirmandustáborokra. Másik elképzelésünk szerint nemcsak nyári, hanem évközi konferenciákat is meghirdetnénk.

Kiss Miklós