Egyházunk egy-két hete

A Galga-menti evangélikus gyülekezetek összegyűltek, és együtt vettek részt 2004. július 11-én, Acsán Lajtos János ordinációján, melyen az Északi Egyházkerület püspöke, D. Szebik Imre, Zászkaliczky Pál ny. lelkész, valamint Mekis Ádám, a küldő gyülekezet lelkésze végezte a liturgia szolgálatát.

Az acsai gyülekezet történetében 28 lelkész szolgált, de lelkészszentelés ez idáig nem volt. Lajtos János az első acsai származású szolgálattevő, aki nemcsak itt született, de ebben a gyülekezetben is nevelkedett hitben, itt kapta elhívását, s a teológiai évek alatt is ez a gyülekezet jelentette számára az otthont, az igazi közösséget.

János ifjú korában azt gondolta, hogy az acsai gyülekezet a legnagyobb, és Magyarországon az evangélikusok vannak a legtöbben. A teológián szembesült azzal, hogy egyházunk kicsiny, bár valóban vannak olyan megyék, ahol az evangélikusság meghatározó, erős és növekedő közösségekből áll.

Gimnazista korában sokat kapott (beszélgetésekben, igazi barátságokban, a lelkiség megélésében) a tápiószelei és a gyenesi konferenciákon való részvételtől. János huszonegy évesen döntött úgy, hogy gyártástechnológia-technikusi pályáját otthagyva, már megérlelt és megérett elhívással indult az Evangélikus Hittudományi Egyetemre.

Nagy kihívást jelentett számára az, hogy a „kétkezi” munka után szóval és élettel kell dolgoznia, fő munkaeszköze pedig Isten igéje lesz.

Sokat köszönhet teológus társainak, különösen évfolyamtársainak, akikkel számos közösen megélt hitbeli élmény köti össze. Mekis Ádám a tanulmányok során, a vizsgákra való készülésekben, a terhek hordozásában mindvégig jelen volt. A teológus otthon egykori igazgatólelkésze, Zászkaliczky Pál áhítataival és atyai gondoskodásával biztatásra és kitartásra buzdította, erősítve a szolgálatban maradásra, míg felesége, Erzsi néni pedig figyelemmel, szeretettel, őszinte érdeklődéssel és odafordulással kísérte Jánost. Bár nyelvvizsga hiányában 2001-ben nem szerezhetett lelkészi diplomát, mégis szívesen vállalta a nagybörzsönyi gyülekezetben kapott feladatokat. A Luther-kabát nélküli szolgálat és a gyülekezet ragaszkodó szeretete még inkább elmélyítette azt a hivatástudatot, melyet már huszonegy évesen magáénak tudhatott. Minél jobban belelátott a közösség életébe, annál több feladatot és célt látott maga előtt, melyet most már teljes lelkészi hivatással végezhet. Három év alatt meglátta, hogy lelkészként is nagyon sokat kap az Isten igéjére szomjazó emberek között végzett szolgálatokból. Felesége és két gyermeke jelenléte nélkül a kitartás és állhatatos szolgálatra készülés nem lett volna könnyű – vallotta.

Előtte álló munkájában – ahogyan a régiek mondták és írták: „minister verbum Dei” – „Isten igéjének szolgája” szeretne lenni, hiszen feladataihoz ebből meríthet erőt.

Az ünnepi istentiszteleten szülőfaluja oltára előtt D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke Zsolt 119,41 alapján szóló igehirdetésében arról beszélt, hogy megérte, mégis megérte ilyen kitartóan küzdeni a vizsgákon. Érdemes ezt a szolgálatot végezni. Isten kegyelme hordozza a lelkészt boldog napokon éppúgy, mint a fiaskóval megtűzdelt úton. „Ne szégyelld imára kulcsolni a kezed, mert ahol a mi képességeink véget érnek, ott kezdődik az Isten hatalma és kegyelme. Ezért ez a szolgálat maradjon életed kiváltsága!”

„Légy hív és néked adom az élet koronáját” – töltötte be az acsai templomot a gyülekezet kórusának megindítóan szép hangja, melyet az úrvacsorai alkalom követett. A közel négyszáz fős gyülekezet szinte egy emberként állt fel a gyónási kérdések megválaszolására. Egy volt a gyülekezet az újonnan felavatott lelkésszel, püspökkel, esperesekkel, a vendégként megjelenő lelkész barátokkal. Krisztusban volt egy.

Nagybörzsönyi szolgálatod folytatásához Isten áldása kísérjen!

Horváth-Hegyi Olivér

Regionális hozzárendelés: Acsai Evangélikus Egyházközség