Keresztutak

A cím a keleti és nyugati egyház szétválására, az alcím pedig az időpontra utal. A 950 évvel ezelőtti eseménynek máig ható következményei vannak.

Az ortodox (görög nem egyesült, görögkeleti, pravoszláv) egyház a kereszténység 3 fő ágának egyike, amely az egykori kelet-római birodalomban érvényes dogmákat, szokásokat és szervezeti formákat tartotta meg. A nyugati római (latin, „katolikus”) egyházzal való kapcsolattartást különböző tényezők nagyon meglazították, és ez az idő múlásával bonyolulttá vált.

A szakadást Photiosz pátriárka alapozta meg a 866-ban kibocsátott enciklikájával, amely eretnekségnek minősítette a nyugati egyház eltérő szokásait, különösen a nicea-konstantinápolyi hitvallásnak azt a későbbi betoldását, hogy a Szentlélek nemcsak az Atyától, hanem a Fiútól is származik. 1054-ben a pápa követe a konstantinápolyi Hagia Sophia templom oltárára átokbullát tett le, amelyet Kérülariosz Mihály pátriárka még abban az évben „viszonzott”. Az egyesülést célzó későbbi kísérletek – leszámítva a görögkatolikus egyház létrejöttét – sikertelenek maradtak. Az ortodoxia és a protestantizmus közötti közeledési kísérletek sem vezettek eredményre.

Valamennyi nyugati egyháztól az említett, Szentlélekkel kapcsolatos tanítása választja el. Megőrizték az ókori egyháznak a 7 szentségre, Máriára, a szentek, képek és az ereklyék tiszteletére, a böjtre és egyéb jócselekedetekre vonatkozó tanítását, a papi rend fokozatait, a kolostori életformát, de: az apokrif iratokat eredetileg nem tekintették a kanonikus bibliai iratokkal egyenértékűnek. Az úrvacsoráról való tanításuk (átváltozás) a katolikushoz áll közel. Mária szeplőtelen fogantatását (eredendő bűntől való mentesség) és mennybemenetelét nem fogadják el dogmaként. Az ortodoxia nem ismeri el a pápaságot, a keresztelést az egész test háromszori bemerítésével végzi, összekötve vele a bérmálást, az olajjal való megkenést. A püspöknek a papi rend kiszolgáltatása van fenntartva, és csak ő nem élhet házasságban. Az úrvacsorát vizezett borba mártott, kovászos kenyérrel gyakorolják, elutasítják a megszentelt ostya imádását, nem hiszik a purgatóriumot, szobrok helyett az ikonokat részesítik tiszteletben.

Az ortodox egyház is egyedüli szent, katolikus és apostoli egyháznak tekinti magát, amelyet látható fejei és papjai képviselnek mint Krisztusnak a Szentlélek által rendelt helytartói. Csak egy szerzetesrendjük van. Aranyszájú Szent János (Khrüszosztomosz) és Nagy Szent Vazul (Baszileiosz) liturgiáját használják. Különleges szertartásuk a vízszentelés. A templomi szertartások alatt állnak, az orgona használata tilos.

Az egyház tagozódása:

– a hierarchia (klérus), amely a felszentelés révén hordozója a megszakítatlan, apostoli utódlásnak;

– a világi hívek, akik a keresztség és a bérmálás útján váltak az egyház tagjaivá;

– a szerzetesek, akik külön kategóriát jelentenek az egyházon belül;

– a katechumének (hitjelöltek), akik a hittanításban való részvétellel készülnek a keresztség felvételére.

A földi egyház legfőbb tekintélyének letéteményese: az egyház „plérómája”, összessége. A diakónus-, pap- és püspökszenteléskor elhangzik a templomi gyülekezet „axiosz” (méltó) kiáltása, amely nélkül a felszentelés érvénytelen. A főpapok között csak tiszteletbeli sorrend alakult ki a történelem folyamán. Elutasítják a nők papi szolgálatát. Húsvét időpontjának kiszámításához nem a Gergely-, hanem a Julián-naptárt használják, ezért csak az április 5. előtti időpont közös a nyugati egyházakkal.

A kb. 40 000-es lélekszámú hazai ortodoxia felett 5 egyházi főhatóság van: a szerb, a román, az orosz, a bolgár és a konstantinápolyi patriarchátus. Ebből következik, hogy hazánkban semmiféle közös szervük vagy szervezetük nincs, viszont tevékenyen vesznek részt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában, a különböző ortodox egyházak pedig, a reájuk jellemző „jánosi kegyességgel” tagjai az Egyházak Világtanácsának, bár az elmúlt években a protestánsok túlzottnak tartott liberalizmusa sok problémával járt, egyesek ki is léptek. Legutóbb, a Lutheránus Világszövetség múlt évi, winnipegi nagygyűlésén „Az egyház szakadásának gyógyulása” csoporttémaként feldolgozásra került. Lélekszámuk a világon több mint 200 millió.

A szakadás napjainknak is megtapasztalható valósága, annak ellenére, hogy a közeledés folyamatában a legutóbbi évtizedekben több figyelemre méltó esemény történt. 1965. december 7-én VI. Pál pápa hivatalosan is visszavonta a kiátkozást. A szakadás lassan gyógyul, de ezt a gyógyulást Jézus Krisztus munkálja. Ő imádkozott úgy, „…hogy mindnyájan egyek legyenek, úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, és hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,21)

B. B.