Keresztutak

A napokban jártam Kárpátalján, a Szovjetunió összeomlása után sokadszorra. A manipulált oktatás következményeként sokan ma sem tudnak semmit errõl a magyarok lakta területrõl. Nem tudják, hogy létezik Beregszász, Munkács, Ungvár, a magyar történelem és egyháztörténelem fontos helyei.

Egy falusi iskolában láttam olyan falitáblát, melyen gyöngybetûkkel az volt olvasható magyarul, hogy „hazánk fõvárosa Moszkva”. Rá egy évre ugyanabban a tanteremben már ez volt a felirat: „Hazánk fõvárosa Kijev”. Most mesélte el egy negyven körüli munkácsi férfi, hogy Magyarországról semmit sem tanultak.

Elsõ utam még a szovjet korszak utolsó évében volt. Záhonynál keltünk át a határon. Több kilométeres sorok voltak, hét stációnál kellett megállni, éjszaka volt, zuhogott az esõ…

Másnap egy Lenin-kép alatt tartottunk elõadásokat keresztény ifjúsági vezetõképzõ keretében a beregszászi tanács kiürült épületében, mivel az egyházaknak nem volt megfelelõ helyiségük ilyen célra. Prédikáltam tömött templomokban, melyeket több évtized után nyitottak meg. Egy faluban, mielõtt a kolhoz vezetõi átadták a templom kulcsait a gyülekezetnek, még összetörték a berendezést, és gúlába hordták. Láttam kézzel írt Bibliát, énekeskönyvet. Akkoriban több helyen az erdõben tartottak ifjúsági összejöveteleket, melyeken több száz fiatal is részt vett. A kommunista idõben tizennyolc év alatt senki nem mehetett gyülekezetbe. Gulácsi Lajos most nyolcvanéves munkácsi lelkész azért töltött hét évet a gulágon, mert titokban megkonfirmált fiatalokat. Nincs család, ahonnan ne vittek volna el férfiakat a háború után. Sokan nem jöttek vissza.

Három evangélikus gyülekezet volt korábban Kárpátalján, egyiket sem sikerült elindítani, így az evangélikusok más gyülekezetekhez csatlakoztak. Kilencven református magyar gyülekezetben a rendszerváltáskor húsz lelkész szolgált, akiknek még személyi igazolványuk sem lehetett. Ma már hetvenöt lelkészük van, és az egyház minden nehézség ellenére gyarapszik, erõsödik. Templomok, gyülekezeti házak épültek az utóbbi években. Olyan tiszta tekintetû, szelíd magyarokkal sehol sem találkozom, mint itt.

Most a beregszászi magyar református cigánygyülekezetben szolgáltam. A táborban négyezren laknak. Van egy testvértáboruk Moszkva mellett. Elképzelhetetlen nyomorban él az emberek többsége. Az utóbbi években több keresztény cigányközösség is alakult, épültek templomok, tantermek, fürdõházak számukra. Ha megtérnek, hitre jutnak, megváltozik az életük: abbahagyják az italozást, cigarettázást, keresik a munkát, rendezik környezetüket. Találkoztam olyan hittestvérekkel, akik korábban a maffia tagjai voltak. Isten kihozta õket onnan is. Most õk hirdetik az igét, és segítik a bajbajutottakat. Láttam az élõ Isten munkáját Kárpátalján. Imádkozzunk értük!

Aki tud, menjen, látogassa meg a kétszázezres magyar közösséget, álljon meg Huszt várromja mellett, menjen fel a Vereckei-hágóra, vállaljon közösséget a sokat szenvedett gyülekezetekkel, és épüljön hitében, emberségében. Kevés ilyen hely van ugyanis Európában.

Szeverényi János