evél&levél

2003. augusztus 24. – Ma megjelent az Evangélikus Életben a békéscsabai püspökiktatás híre. A közleményben Deák téri templomunkat mint az „ország templomát” említették.

1. augusztus 31. – Újra közölték a múlt heti hirdetést. A Deák tér változatlanul mint „az ország temploma” kerül megemlítésre.
2. szeptember 21. – Az EvÉlet címoldalon hozza a szeptember 13-i Deák téri iktatásról szóló beszámolót, „Kettős lelkésziktatás az ország templomában” címmel. A kékkel szedett, kiemelt bevezető megismétli az „ország temploma” megnevezést.
3. október 8. – A fraternet internetes levelei közt rábukkanok Németh Zoltán kollégám „Ország temploma” című írására. A tőle megszokott szellemesen sziporkázó, ám kérlelhetetlenül kemény stílusban fejti ki, hogy sokallja az „ország temploma” emlegetését. Írása nem talál jó hangulatban. Elhatározom, hogy válaszolok neki, de nem nyilvánosan, hanem inkább személyesen. Nem hiszem, hogy jót tesz egyházunk (evangélikus) életének, hogy minden vitát, minden nézeteltérést nyilvános fórumokon tárgyaljunk meg. Szerintem ez sokszor a közvélemény fölösleges megterheléséhez vezet. Kényszerpályákra visz, személyeskedő indulatokat szabadít el, és eközben könnyen megesik, hogy a vitapartner „sisakrostélya” mögött nem látjuk már az embert…
4. október 14. – Végre megírtam a válaszlevelet. Megírtam, hogy gyülekezetünk – megítélésem szerint – átlagon felül vállalja fel azt a szolgálatot, hogy helyet adjon olyan alkalmaknak, amelyek túlnőnek egyházközségünk határain: országos rendezvények, konferenciák, fórumok, találkozók, már-már heti rendszerességgel… A központi hely és a hagyományok köteleznek. De az „ország temploma” megnevezést nem mi használjuk. Ha így neveznek, ez a cím nem a hiúságunkat legyezgeti, inkább a mögötte rejlő teendőket fejezi ki. Aki irigyli tőlünk ezt a titulust, annak készek vagyunk átengedni a felsorolt alkalmak megrendezésével járó terheket. Ha pedig valakit sért, kisebbít, attól szívből elnézést kérünk. A nevet egyébként örököltük, hisz már a templom megépítése előtt, a korabeli dokumentumok tanúsága szerint, a telket azzal az indoklással kérték őseink a kincstártól – először a mai Vigadó helyén –, hogy legyen hazánk evangélikusságának egy reprezentatív és központi gyülekezőhelye, hogy megépülhessen az „ország temploma”.
5. október 16. – Megjött a válasz. Izgatottan olvasom. A feszültség oldódik bennem. A levél barátságos, megértő, emberi. Feltárja azokat a gondolatokat, melyek a cikk megírásához vezettek. Ha nem is értek mindennel egyet, így már mégis árnyaltabban látok. Egyre inkább örülök ennek az őszinte levélváltásnak. A záró gondolatok egyike így szól: „remélem, írásom keserédes hatása hamar elmúlik”. Mikor ezt olvasom, már el is múlt…
6. , az új esztendő kezdete – Rá kellett jönnöm egy tévedésemre. Azt hittem, hogy „az ország temploma-ügy” két és fél hónappal ezelőtt lezárult. Csakhogy valaki az Evangélikus Élet szerkesztőségében újra ráakadt arra a negyed éve eredetileg nem is az EvÉlet olvasói számára született írásra. Kár, hogy akik döntöttek megjelentetéséről, nem törődtek azzal, hogy a cikk konkrét eseményekre reagál, melyektől elszakítva torzulhat a szerző eredeti szándéka. Kár, hogy nem törődtek azzal sem, hogy az október 8-án nyilvánosságra hozott írás azóta milyen „utóéletet” élt. Legjobb tudomásom szerint nem kérdezték magát a szerzőt sem, hogy kívánatosnak tartja-e sorai megjelentetését három hónappal azok megírása után. Sajtóetikai szempontból ezeket a mulasztásokat aggályosnak tartom.

Félreértés ne essék, nem a humor ellen van kifogásom. Úgy gondolom, ez sok feszültséget feloldhat az egyházban is, ha jókor, jól alkalmazzák. De a humor alkalmasint éles fegyverré is válhat. Mély sebeket tép, mélyebbet és fájdalmasabbat, mint a vas. Hogy ne így legyen, ahhoz korrekt módon és tapintattal kell forgatni ezt a „fegyvert”. Sajnos az az érzésem, hogy országos egyházi hetilapunk szilveszteri humorrovatának nem sikerült megfelelnie e követelményeknek. Ez elszomorít. Jaj, ha már (nálunk sem) érdekes az ember, nem érdekes, hogy ami megjelenik, kit hogyan érint, csak a cikk, csak a csattanó, csak a csattanás legyen érdekes… Isten óvjon ettől mindnyájunkat!

Ifj. Cselovszky Ferenc