evél&levél

Az "ország temploma"

Hadd kezdjem egy hivatalos bejelentéssel: az Evangélikus Élet szerkesztőbizottságának döntése értelmében többé nem a bizottság tagjainak „előjoga”, hogy a személyüket, illetőleg írásaikat érintő olvasói levelekre azok közlésével egyidejűleg válaszolhassanak lapunkban. Az elektronikus levelezés (fax, e-mail, SMS) elterjedtségének mértéke immár indokolttá teszi, hogy ez év januárjától mindenki számára biztosítsuk ezt a lehetőséget. (Az EvÉlet online platformján ez eleve adott.) Hogy a szerző helyett most mégis miért a szerkesztő válaszol a január 4-i szám – szilveszter jegyében szerkesztett – 10. oldalán megjelent „nyilatkozattal” kapcsolatos levelekre? Nos, csupán azért, mert Németh Zoltán lelkésznek esze ágában sem volt írását az Evangélikus Életben megjelentetni! Ő tehát – sajtóetikai szempontból – joggal tarthatná aggályosnak cikkének engedély nélküli másodközlését. E helyütt meg is követjük érte, bár van egy olyan érzésem, hogy – ifj. Cselovszky Ferenccel ellentétben – bánki szolgatársa pontosan tudja, miért vetemedett a szerkesztő a világhálón nyilvánosságot kapott szöveg újraközlésére.

Az internetes megjelenést követően ugyanis Németh Zoltán levélben kérdezte meg tőlem: „Ugye nincs harag az ország temploma miatt?” Vagyis, kedves Deák téri lelkészek, a szóban forgó írás valójában nem az ország templomát, hanem országos hetilapunkat, ha úgy tetszik, elsősorban (fő)szerkesztőjét „csipkedte”. Meglepetésnek szánt szilveszteri újraközlésével pedig azt szerettem volna üzenni (természetesen nem csupán Németh Zoltánnak, hanem minden kedves olvasónknak), hogy a szellemes humort szerkesztőségünk akkor is értékeli, ha rajtunk csattan. (Még akkor is, ha – mint az Zászkaliczky Péter informatív leveléből kitűnik – tulajdonképpen alaptalanul.)

Az ugyan el nem várható, hogy ebben mások is kövessék példánkat, de az talán igen, hogy az ország templomának lelkészei és gyülekezetének tagjai elhiggyék: nem állt szándékunkban megbántani a Deák térieket. Mindazonáltal, ha valakinek az érzékenységét sértettük volna, azért személy szerint én kérek bocsánatot. Úgy is, mint a Deák téri gyülekezet presbiteri tisztségre választott tagja, és úgy is, mint akinek édesapja szintén az ország templomának lelkésze volt.

T. Pintér Károly főszerkesztő