Keresztutak

Metró aluljáró

„Oly sok fiatalban él világszerte a béke, közösség és öröm utáni vágyakozás” – olvashatjuk Roger testvérnek, a Taizé-mozgalom alapítójának levelében, amelyet a mostani találkozó résztvevőihez írt. A könnyűnek és egyszerűnek korántsem nevezhető 2003. év után magam is békére, nyugalomra, csendre, lelki töltekezésre vágytam. Mintegy hetven utastársammal együtt nagy várakozással indultam útnak Budapestről…

1. december 29-e, hétfő reggel. Tizenkilenc órás utazás után a busz bekanyarodott egy kis hamburgi utcába: megérkeztünk az évente megrendezett európai ifjúsági Taizé-találkozóra. Negyvenezer, a világ különböző pontjairól érkezett fiatal közös esti imái, a helyi gyülekezetek és a befogadó család vendégszeretete, a sok–sok ének, csend, előadás, beszélgetés, új barátságok…A megannyi felejthetetlen, személyes élmény és találkozás közül két „felfedezést” szeretnék megosztani a kedves olvasókkal. Az első a bizalommal kapcsolatos.

Tavaly Párizsban (a 2002–2003-as év fordulóján a francia főváros adott otthont a találkozónak) még nem egészen voltam tisztában a „bizalom zarándokútja” kifejezéssel, illetve úgy gondoltam, ez is csak egy amolyan szépen hangzó elnevezés… Hamburgban azonban két nagyon egyszerű hétköznapi eset ráéébresztett, mi is a valódi jelentése.

Befogadó családunk egyik tagja a teljes bizalom jeleként néhány percnyi ismeretség után zsebünkbe csúsztatta lakásuk kulcsát… Szilveszter hajnalán pedig – eltévedve a hideg hamburgi utcákon – két barátnőmet és engem egy idegen autó vett fel, és fáradtságot, bizalmatlanságot hírből sem ismerve hazajuttatott bennünket a már-már elveszettnek hitt otthonunkba… Egyszerű esetek, mégis jól példázzák, mit jelent a „bizalom zarándokútja”.

Nem kevésbé emlékezetes számomra, hogy ajándékot is kaptam. A nyugalmon, csenden, békén, lelki töltekezésen kívül a Hamburgban töltött néhány nap egyfajta küldetéssel, „projekttel” ajándékozott meg. Roger testvérnél jobban nem tudom megfogalmazni ennek lényegét: „Isten azt kéri tőlünk, hogy jelenlétének visszatükröződései legyünk minden helyzetben. Arra hív, hogy csodálatossá tegyük az életet a ránk bízottak számára.” Ez a másik felfedezésem.

Nehéz volt hazaindulni s otthagyni Hamburgot, az embereket, akiket tán sosem látok többé. Tudtam és éreztem, hogy miért különösen nehéz a búcsú: egy álomszerű világból kell visszatérnünk a valóságba. A valóságba, amelyben közel sem annyi a szeretet, az öröm, a béke, a bizalom, mint Taizé világában… De végül is miért ne tehetnénk a valóságot álomszerűvé?! „Nem csak a nemzetek vezetői építik a jövőt. A legeslegalázatosabbak is szerepet játszhatnak a békés és bizalommal teli jövő megteremtésében.”

Gáncs Tünde