e-világ

Hajlék – ízlelgetem a szót. Számomra ez is beletartozik a tíz legszebb szavunk közé.

Hajlék – az értelmező szótár szerint nyugalmat, menedéket adó lakóhely, méltó hely a maradásra… Nem drága szállodai szoba, nem bérleti lakás, ahonnan kidobnak, ha nem tudsz fizetni. Nem átmeneti éjszakai menedékhely, ahol csak reggelig tűrik meg a hajléktalant, és utána újra utcára kerül. Ezen a ponton engedtessék meg egy kis személyes kitérő. Nemrég költöztünk – peremkerületből – ide, Budapest belvárosába, ahol nem a forgalom zaja, nem is a rossz levegő kínoz a leginkább, hanem a hajléktalanok jelenléte: aluljárókban és kapualjakban, kirakatmélyedésekben és templomlépcsőkön látom őket. De nem tudom, nem akarom megszokni a látványukat!

Amint pár nappal ezelőtt ránk tört a korai hideghullám, az első fagyhalált közlő hírekkel együtt megjelent a precíz hírmagyarázat is: a szakemberek előrejelzései szerint mintegy 300 fagyhalállal kell számolni az idei télen is. Milyen jó, hogy erre is vannak szakemberek… Nem pokoli cinizmus, hogy már a megfagyott hajléktalanok számát is előre tudjuk tervezni? Egy civilizáltnak, európainak, részben kereszténynek is mondott országban minden fagyhalál az egész társadalom – beleértve az egész egyház – szégyene, a mi szégyenünk…

Igen, a miénk is, hiszen ha Urunk hajlékkészítő mester, hogyan tűrhetik tanítványai, hogy emberek – bármily gyarlók és esendőek is legyenek – szinte a szemük láttára fagyjanak halálra?! Számomra ez sokkal égetőbb kérdés, mint az, hogy vajon bekerül-e Isten neve a készülő EU-alkotmány előszavába vagy sem. Szeretjük emlegetni keresztény gyökereinket, de vajon mi van a gyümölcsökkel?!

Az igazi kérdés, hogy sóként és kovászként belekerül-e a felelős krisztusi szeretet a hétköznapok világába? Megjelenik-e a jézusi irgalom, ha kell, az utcákon is, az elesettek,a nyomorultak és kitaszítottak között?

(Részlet a 2003. november 2-án Jn 14,1–6 alapján elhangzott igehirdetésből.)

Gáncs Péter