EvÉlet - Lelki segély

Rovatgazda: Szőkéné Bakay Beatrix

„Kései örömként kaptuk az Úrtól ajándékba legkisebb, most hétesztendős kislányunkat. Talán idősebb korban túl gyenge a szülői szív, vagy a rosszul értelmezett szeretet az oka, de gyermekünket nagyon elkényeztettük. Csecsemőkora óta mindig az ő kívánsága állt a középpontban, és mára szinte kezelhetetlenül akaratossá vált. Az idei tanévben először ment iskolába. Aggódunk a beilleszkedése miatt, hiszen nehezen alkalmazkodik másokhoz. Isten igéje bizonyára utat mutat abban, hogy mit tegyünk?”

„Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127,3) – jelenti ki a Szentírás. Kedves levélírónk helyesen Isten ajándékaként fogadta el gyermekeit. Leveléből nem derül fény arra, hogy nagyobb gyermekeinél milyen nevelési módszert alkalmazott, de azt nyilvánvalóvá teszi, hogy a legkisebb nevelését kudarcként élte meg. Gyakorló szülőként magam is naponta tapasztalom, hogy mennyire komoly felelőssége van az édesanyának és édesapának, hiszen nevelése során pozitív vagy negatív irányt vesz csemetéjének testi-lelki-szellemi formálódása. Isten ránk bízza gyermekünket, és ezzel munkatársaivá tesz bennünket. Nem kétséges tehát, hogy számadásra is von majd bennünket azért, hogy milyen hűséggel végeztük feladatunkat. Gyermekünk tudatos nevelését ezért a lehető legkorábban, egyes szakértők szerint már az anyaméhben kell kezdenünk. Az elmúlt évtizedekben divattá vált, különösen az amerikai kultúrában, hogy a gyermeknevelés irányelvét a „szülői szemlélődés és be nem avatkozás” meglehetősen liberális gyakorlatában határozták meg. Sokan úgy vélik, hogy ennek köszönhetően a szülői tekintély öszszeomlott, és fegyelmezetlen, pimasz, engedetlen generációk vesznek körül bennünket. Sajnos tény, hogy minden gyermek akaratossá, követelőzővé és öntörvényűvé válik, ha szülei nem nevelik határozottan, következetesen, méghozzá a fegyelmezés és a dicséret szeretetteli légkörében. Luther Márton bölcs tanítása szerint „az egyik kézben pálcát, a másikban almát tartva”.

Van igazság abban, hogy a családban a legkisebb gyermek többnyire nagyobb kényeztetésben részesül, mint idősebb testvérei. Előfordulhat, hogy iskoláskorba érve fájdalmak árán kell megtanulnia, hogy többé nem körülötte forog a világ, és bizony alkalmazkodnia kell társaihoz, megszokni a feszítettebb életmódot, ráhangolódni a csendben ülés és odafigyelés rendjére. Mindezekre a kellő időben fel kell készíteni gyermekünket, együtt imádkozni vele, valamint pedagógusát felkeresni, és őszintén felfedni előtte aggodalmunkat beilleszkedésével kapcsolatban. A szeretetteli fegyelmezést pedig még most sem késő elkezdeni! Levélíró testvérünk kislánya az iskola megkezdésekor olyan lélektani helyzetben van, amikor fogékony az új elfogadására. Felelősségérzete növekszik, a betűvetés megismerése sikerélményt ad számára, és megérzi, hogy nem maradhat tovább babusgatott óvodás, hiszen fontos feladatokat kérnek tőle számon. Szeretettel javaslom, hogy mindezekről beszélgessenek együtt a családban, a nagyobb testvéreket is bevonva, hogy tapasztalataikat megoszthassák a kis elsőssel.

Mindannyian Isten iskolájában tanulunk egész életünkben. Keresztény hívőkként a törvény tükrében szembesülünk azzal, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Ugyanakkor pedig kegyelemből élünk, hiszen oly sok a fogyatkozásunk. Személyes példaadásunkból tanulnak legtöbbet gyermekeink. Ha rend, fegyelem, istenimádat és emberszeretet jellemzi mindennapjainkat, utódaink is ezen a nyomon indulnak el a felnőtté válás rögös útján. Imádságban gondolok kislánya iskolakezdésére, és figyelmébe ajánlom a Kol 3,18–25 verseiben foglaltakat, valamint dr. James Dobson Az akaratos gyerek című értékes könyvét, amelyek segítséget nyújthatnak gyermeke további nevelésében.

Szőkéné Bakay Beatrix