Keresztény szemmel

A humor, a nevetés hozzátartozik ember mivoltunkhoz. Mindannyian magunkban hordozzuk, mint az Úristen által belénk programozott képességet, lehetőséget.

Aki érti és éli a humort, az a teremtő szellemben él, az tudja, hogy a szellem úr az anyag fölött. Ahelyett, hogy kapitulálna a sors előtt, él a humor felszabadító, gyógyító hatásával. Bizonyos pszichés eredetű problémáknál vagy irreális félelmeknél a humor kiválóan segít a gyógyulásban. Egy orvos szavait idézem: „Az a depressziós, aki egy igazán jóízűt tud nevetni önmagán, máris útban van a gyógyulás felé.” Például egy 45 éves asszony 24 éve küzdött különböző fóbiáival. Félénk volt, mások előtt elpirult, félt attól, hogy mások jelenlétében elájul… Ez idő alatt sokféle módon próbálták őt gyógyítani: különféle módszerekkel, gyógyszerekkel, de semmi sem használt. Majd kezelésbe vette őt egy logoterápiás módszerekkel dolgozó orvos, aki a következőt mondta neki: „Most arra kérem, hogy akarjon elájulni. Határozza el, hogy a lehető legfélénkebb lesz. Igyekezzen összeesni, pánikba esni.” Az asszony – próbálkozásai után –, miközben jót nevetett kísérletein, ezt válaszolta az orvosnak: „Látja, doktor úr, annyira igyekeztem összeesni, szorongani, de hát hiába, egyszerűen nem megy! Minden erőmmel azon voltam, hogy elpiruljak mások előtt, mégsem sikerült!” Az illető öt hónap alatt megszabadult minden tünettől. Egy fiatal férfi attól félt, hogy mások előtt rátör a dadogás. Az orvos azt javasolta neki: tegyen meg mindent azért, hogy úgy dadogjon mások előtt, mint még soha… Az illető jót nevetett, és rövid idő alatt megszabadult problémájától. Íme, a gyógyító humor, a nevetés, amely képes arra, hogy távolságot teremtsen önmagunk és a problémánk között; eltávolítson attól, amitől félünk, ami fogva tart; és segít abban, hogy másképpen viszonyuljunk sorsunkhoz. Egy madár kelepcébe kerül. Tudja, hogy nem tud menekülni. Egy kandúr tart felé a fán… A madár tudja, hogy nincs menekvés. Most mit tegyen? – gondolkodik… A kandúr felém tart, meg fog enni… Ez van… Akkor hát énekeljünk! És szebben énekelt, mint valaha…

Honti Irén