Keresztény szemmel

Francisco Goya valamikor a 1800-as évek második évtizedében rajzolta ezt a metszetet, melynek a Hűség címet adta. Ezzel talán az is volt a célja, hogy megmutassa, hogyan veti meg és gúnyolja ki mindenki azt, aki nyugodt, csendes, mozdíthatatlan, és hűséggel ragaszkodik a meggyőződéséhez. Csakhogy mindezt egy kortalanul öreg, varangypofájú, lecsukott szemű alakként, aki konvencionálisan ájtatos testtartásban ül. Mellette a kutya, a hűség szokásos jelképe.

Vajon mi vitte rá Goyát, hogy így ábrázolja a hűséget? Talán az, hogy udvari festőként látta, a spanyol udvari környezet hogyan él vissza ezzel a fogalommal? Vagy saját csalódásai? Nem tudjuk, de az tény, hogy a kép láttán az ember bátrabban fogalmazza meg magában a kérdést: a hűség mögött néha nem a tudatlanság és az ostobaság bújik-e meg? Vagy esetleg a legönzőbb, rosszindulatú képmutatás?

Talán akad ezekre is példa, de bármi is mozgatja azt az embert, aki a hűséget választja, helyzete sokszor olyan, mint a metszet középpontjában ülő alaknak: megvetés és gúny céltáblája lesz. Környezete azon mesterkedik, hogy kimozdítsa hűségéből. Ezért védekezésbe, defenzívába kényszerül.

Sokan nem értik, miért nem lehet egyházunkból misszionáló, kezdeményező, offenzív egyházat kreálni. A válasz itt rejlik. Mert az elmúlt fél évszázadban az egyházhoz való tartozás a hűség gyakorlása volt, és bizonyos értelemben az is maradt. A vörös lobogós rendszer a hűtlenséget jutalmazta, a hűséget büntette – ez volt a stratégiájuk. Meg is lett az eredménye.

Több mint kétszáz év telt el ennek a metszetnek a megszületése óta, és a hűség csak újabb állásokat vesztett. Ideje rehabilitálnunk. Visszaállítanunk méltó rangjára, helyére. Még akkor is, ha éppen a hűség hoszszú-hosszú gyakorlása tett bennünket bizonyos feladatok, kívánalmak ellátására alkalmatlanná. Legyünk tisztában vele, hogy ennek a több évtizedes hűséges kitartásnak ára volt. És ennek a tudata talán segíthet nekünk abban, hogy megmosolyogjuk azokat a huszonéves, amerikanizált lelkészpalántákat, akik egy-egy kerületi missziói napon tüzes karikákon akarnak átugratni minket, mint valami cirkuszi vadállatokat.

Az évtizedes hűség, kitartás (és ami belőle következik) egyházvezetők, „menedzser” lelkészek számára nem nagyon hasznosítható, mert természetéből adódóan nem mozgalmi jellegű – de Isten számára talán értékes.

Réz-Nagy Zoltán