EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 

Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 30

30. szám – 2004/07/25

   Szentháromság ünnepe után 7. vasárnap

Napról napra

Új nap – új kegyelem
Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. Zsolt 51,17 (ApCsel 4,20; Jn 6,1–15; ApCsel 2,41a.42–47; Zsolt 119,121–128) Dávid több mint egy évig nem hirdette Isten dicséretét, és panaszszó sem hagyta el ajkát, hiszen ... >>

Liturgikus sarok

A római liturgia ereje (I.)
Az elmúlt héten dr. Füzes Ádám írása révén már betekinthettünk római testvéreink istentiszteleti életébe. Az alábbiakban az „alapismereteket” mélyíti el dr. Dobszay László profeszszor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, liturgia-szakértő, aki korábban is megtisztelte már lapunkat írásával. E heti és következő számunkban arról vall, hogy mit jelent számára a liturgia ereje. (H. K.) >>

Élő víz

Elfogadás vagy beletörődés?
A televízióban sugároznak egy műsort, amelyben egy pszichiáter beszélget különböző testi-lelki bajokban szenvedő emberekkel. Rövid idő áll rendelkezésére, hogy megismerje a vele szemben ülőket, hogy rájöjjön, mi bántja, mi nyomasztja őket, miért ... >>

Cipőfűző
– Fiatalember, vegyen cipőfűzőt! Már megint egy kéregető – gondoltam, s szinte máris fülemben csengett a szokott, szánalomébresztő szöveg, amelyre valóban nem kellett sokáig várni. – Erdélyből jöttünk, s pénz kell, hogy ennivalót ... >>

Szentlélek a vágószobában
Néhány hónappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy az Oroszlányi Televízió műsorra tűzött egy tizenkét részes ismeretterjesztő sorozatot, amely az egyház életét próbálta bemutatni az érdeklődő – nem feltétlenül vallásos – emberek ... >>

Heti útravaló
Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19) >>

Egyházunk egy-két hete

Együtt az úton
Örömünnepre gyűlhettek össze a hívek a szegedi evangélikus templomban július 17-én, szombaton, amikor Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, dr. Cserháti Sándor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékének professzora, egykori szegedi lelkész és ifj. Cserháti Sándor, a szegedi gyülekezet lelkésze felavatta Barthel-Rúzsa Zsolt és Laczi Roland végzett teológusokat, akik együtt indultak szülővárosukból, és most – a felkészülés évei után – együtt érkeztek életük fordulópontjához. >>

Lelkészavatás a Bakonyalján
A bakonytamási evangélikus templom helyi egyháztörténeti esemény helyszíne volt július 17-én délután, amikor Ittzés János püspök lelkésszé avatta a kis bakonyi falu szülöttét, Németh Szabolcsot. Ugyanis Bakonytamási templomában ez volt az első ordináció. >>

Nyitott templom program a Deák téren
Nyár, napsütés, turisták, gyorsétterem és egy templom zárt ajtaja. Korábban így szólt volna egy átlagos hétköznap délután a Deák térről küldött rövid helyzetjelentés. Ám mostanában hétfőtől szombatig nyitott templomajtó és barátságos gyülekezeti tagok fogadják az arra járókat. Erről a – hazánkban újdonságnak számító – kezdeményezésről Tóth-Szöllős Mihállyal beszélgettünk. >>

"a testvérekkel egységben lenni"
A testvéregyház meghívására bajorországi tanulmányúton vettek részt a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztályának munkatársai, általános és középiskoláinak, valamint kollégiumainak az igazgatói július 5. és 10. között. A látogatás előzménye a bajor evangélikus iskolák vezetőinek egy korábbi magyarországi útja volt. A vendégek akkor találkozhattak a magyarországi evangélikus középiskolák igazgatóival, megismerhették a magyarországi evangélikus iskolarendszert, és azóta is tartósnak bizonyuló kapcsolatokat építhettek ki a magyarországi iskolavezetőkkel. >>

Egyházunk külmissziói egyesületének konferenciája Piliscsabán
Evangélikus énekeskönyvünk 569. énekéből vett idézet volt a mottója az Evangélikus Külmissziói Egyesület idei – július 4. és 7. között lezajlott – konferenciájának. Erre az idézetre épültek rá az igehirdetések és az előadások is. >>

Külmissziói gyermektábor
Ebben az évben a felnőtt-konferenciával egy időben és egy helyen tartottuk meg a külmissziói gyermektábort, július 4-től 7-ig Piliscsabán. Ezért idei táborunk csak háromnapos volt, de így is igazi kis csapattá vált a tizennyolc gyermek, akik között ... >>

Keresztutak

On-line adományozás a www.okumenikus.hu-n
Nem merem elővenni a tárcámat a nyílt utcán. Mire előkotrom az aprót, addigra zöldre vált a lámpa. Sietek, nincs időm apró után kotorászni. Úgyis csak átverés, a koldusmaffiának gyűjtik a pénzt… Ha az adakozási szokásokról érdeklődünk, sok ... >>

Bűnbánat az interneten
Sietze van der Veen holland baptista lelkész saját bevallása szerint egy hónapon belül több mint tízezer „digitális gyónásnál” működött közre. A közelmúltban született „gyónóoldalán” (www.debiechtsite.nl) hívők és nem hívők ... >>

Evangélikusok

Esély
Mire az Evangélikus Élet utolsó példányát is kipréseli magából a nyomdagép, Tatán talán már szállingóznak az első fecskék a Szélrózsára. Az ifjúsági találkozó idejére szerkesztőségünk is áthelyezi székhelyét az Öreg-tó partjára, remélve, hogy az ... >>

Kossuth Zsuzsanna emlékezete
1817. február 19. Sátoraljaújhelyen megszületik Kossuth Lajos harmadik húga: Zsuzsanna. Bátyja kezdettől fogva „ikerlelkemnek” mondja őt. Halálának 150. évfordulóján – némiképp rendhagyó formában – most reá emlékezünk… >>

Magyarországi koncertkörúton az Exit
Az Exit finn gospelzenekar két évvel ezelőtt nagyszabású koncertkörúttal ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, Halad a karaván címmel. Népszerűségüket jelzi, hogy megalakulásuk óta lemezek és turnék egész sorát tudhatják maguk mögött: eddig kilenc lemezt jelentettek meg, és összesen több száz koncertet adtak hazájukban és külföldön. A zenekar frontemberét, Pekka Simojokit Magyarországon is jól ismerik számos, magyarra fordított énekéről. Az együttes magyarországi koncertkörútja előtt vele beszélgettünk. >>

Emlékezés Nagybocskai Vilmosra
Őszintén sajnáltuk, hogy a gyémántdiploma átvételének ünnepélyes alkalmán, június 19-én Nagybocskai Vilmos évfolyamtársunk nem lehetett együtt velünk. Isten gondolatai mások, mint a mieink: az életnek és halálnak az Ura több hónapi súlyos betegség után, május 1-jén a nagyatádi kórházban magához szólította hűséges szolgáját. >>

e-világ

Vajdasági atrocitások
A vajdasági magyar egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélést múlt csütörtökön Vojislav Kostunica szerb kormányfő, hogy tisztább képet kapjon a tartományban zajló kisebbségellenes kilengésekről és azok hátteréről. A találkozón részt vett Huzsvár ... >>

Nemzetközi "homokvihar"
Svédországban egy hónap börtönbüntetésre ítéltek egy papot, mert a homoszexuálisokat súlyosan gyalázó kijelentéseket tett, de a gyűlöletbeszédben bűnösnek talált protestáns lelkész az elmúlt héten váratlan támogatókra talált Szlovákiában. Ake Green ... >>

Fenyegetés és biztonság az interneten
Rovatunkban eddig elsősorban a világháló áldásairól, illetve az egyházi használat lehetőségeiről írtunk. Néha azonban a veszélyekről és az ellenük való védekezésről is beszélnünk kell. Aki internetet (vagy akár csak drótpostát) használ, annak a számítógépe folyamatosan ki van téve a legkülönbözőbb fenyegetéseknek. A vírusok és az internetes betörők pedig nem válogatnak: a jámbor és becsületes lelkész számítógépét ugyanúgy megfertőzhetik, mint bárki másét. >>

A templom egerétől a közkútig
Az internet éppolyan közműve a 21. századnak, mint volt korábban a vezetékes víz: épült, épült a rendszer, de mert nem juthatott el egyszerre minden otthonba, létesítettek közkutakat, hogy azért mindenki számára hozzáférhető legyen az egészséges ivóvíz. Az e-Magyarország-pontok „közkutak”: az ismeretszerzés, a tanulás, a kapcsolattartás nyilvános forrásai és eszközei, amelyekre óriási szükség van, amíg a világháló nem lesz mindenki számára hozzáférhető a saját otthonában. Ezzel a szemléletes képpel tette közönsége számára érthetővé az e-Magyarország-programot Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, amikor múlt pénteken a Nyíregyháza-Kertvárosi Evangélikus Egyházközség Malom utcai lelkészi hivatalában felavatott egy új e-Magyarország-pontot. >>


Nemescsói e-pont-tapasztalatok Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által kiírt pályázatnak köszönhetően a Nemescsói Társult Evangélikus Egyházközség számítógépekhez, illetve a széles sávú interneteléréshez szükséges eszközökhöz jutott. Így a ... >>

Keresztény szemmel

A hűségről és a mi hűségünkről
Francisco Goya valamikor a 1800-as évek második évtizedében rajzolta ezt a metszetet, melynek a Hűség címet adta. Ezzel talán az is volt a célja, hogy megmutassa, hogyan veti meg és gúnyolja ki mindenki azt, aki nyugodt, csendes, mozdíthatatlan, és ... >>

Értékrendetlenség
A családját elhagyó kereskedelmimédia-sztárt néhány hónapos, „holtomiglan-holtodiglannak” induló viszony után otthagyta a szintúgy kereskedelmimédia-sztárrá avanzsált sztriptíztáncosnő. De aggodalomra tulajdonképpen semmi ok, hiszen ... >>

A Csernus-szindróma
Mindenki tudja, hogy egy pszichiátriai kezelést nem nem lehet letudni néhány perces beszélgetéssel, legyen bármily felkészült, tapasztalt és lelkiismeretes is a beszélgetőtárs. A Dr. Csernus című műsor nyilvánvalóan egy szerkesztett tv-show, ebben ... >>

Strandon
Igazi nyári nap volt. Az ég és a víz kékje közötti boldog végtelenben illathozó puha szél játszadozott, a fák lombjában ezernyi szorgos méh röpködött zümmögve, a nap simogató meleg sugaraival kellemesen cirógatta a strandolók bőrét. A dús, zöld fűre ... >>

Labdázó angyal
Mennyi fölösleges dolgot képes megvenni az ember a bevásárlóközpontokban! Pillanatok alatt megtelik a kosár azzal a sok kacattal, amelyet akciósan árulnak. A reklámszakemberek jól ismerik a vásárlás lélektanát: az olcsóbban megvásárolható áruval ... >>

Csodák képeit őrzöm
Képeket őrzök a szívemben – friss emlékekként egy nyári tábor után. A HÉV-megállóban találkozunk a gyerekekkel, akik könnyű kis csomaggal a hátukon érkeznek, belül azonban sok terhet hordoznak. Nem tudják, hogy a bántó szóra nem csupán ... >>

A hét témája

Régi magyar családok
Mint arról a június 3-i sajtóbemutató apropójából lapunkban is beszámoltunk, az Athenaeum 2000 Kiadó gondozásában megjelent Bánó Attila Régi magyar családok – mai sorsok című könyvének új, javított, bővített kiadása. A kötet olyan ma is élő, nemesi származású magyar családok történetét ismerteti, amelyek gyökerei legalább a XVIII. századig nyúlnak. (A bemutatott félszáz família többségének eredete az Árpád-ház uralkodásának századaira esik.) A családtörténeti összefoglalók, valamint a rokon családok listái mellett (összesen mintegy 2800 család, illetve személy szerepel a névmutatóban) minden esetben egy leszármazottal folytatott beszélgetés is olvasható a könyvben. A szerző engedélyével most az egyházunkban (is) közismert család, a Fabinyak képviselőjével, id. dr. Fabiny Tibor nyugalmazott teológiai tanárral készült interjúból és a családtörténetből közlünk részletet. >>

"A Fabinyakrúl"
(…) Bizonyító erejű családtörténeti adatok híján csak feltételezni lehet, hogy az erdélyi szász ősöktől származó Fabiny család rokoni kapcsolatban állt azzal a felvidéki (ugyancsak evangélikus vallású) Fabinyi családdal, amely egykor kiváló ... >>

Egy elveszett tanítvány nyomában
Doktori habilitációs oklevelet szerzett a debreceni református teológián dr. Fabiny Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékének docense. Értekezésének témája izgalmas a bibliaolvasók számára, még ha a teológia tudományában kevéssé járatosak is: mintegy 220 oldalas (valamint további 100 oldalnyi illusztrációval ellátott) munkájában Júdás Iskariótes, azaz az „áruló Júdás” személyének, sorsának titkát kutatja. >>

A közelmúlt krónikája

Istenfélő könyvrongáló
Bíróság előtt felel tettéért az a háborús veterán, aki 373 könyvtári könyvből húzta ki a káromló szavakat, hogy Istennek tetsző idézetekkel helyettesítse őket. A New York állambeli Glens Falls város könyvtárának alkalmazottai meg voltak győződve ... >>

ERIK a kudarcra ítélt?
Tavaly március 15-én az ünnepélyes avatást követően megkezdte működését az Evangélikus Regionális Ifjúsági Központ (ERIK) győri irodája. Most, másfél évvel a megnyitás után annak jártunk utána, hogy milyen eredménnyel működik az iroda. Amint kiderült, a győri ERIK időközben szép csendesen elsorvadt, beszüntette tevékenységét… >>

E heti Luther-idézet

Luther-idézet
„Lehetetlen ugyanis, hogy ne fuvalkodjék föl saját jócselekedetei alapján az, aki még nem üresedett meg és nem semmisült meg szenvedések és gonosz dolgok révén, és ezért még nem tudja, hogy ő maga semmi, és a jócselekedetek nem az övéi, hanem ... >>

A vasárnap igéje

Hit által örök életre
Mi az örök élet? Nemcsak valamilyen folytatás a testi halál után, hanem az egyedül igaz Isten és Jézus megismerése. Jn 17,3-ban olvassuk: „Az örök élet pedig azt jelenti, hogy megismernek téged, az egyedül igaz Istent és azt, akit elküldtél, a ... >>

Oratio oecumenica

Oratio oecumenica
Drága Urunk! Te igéddel biztatsz minket. Igéddel, hogy higgyünk szavadnak! Ígéreteid tárháza tárul föl előttünk, s mi annyiszor, de annyiszor kételkedünk. Kételkedünk megváltásunkban, kételkedünk szabadításodban, kételkedünk jelenlétedben, ... >>

EvÉlet - Lelki segély

New Age vagy kereszténység?
„Sokan úgy gondolják, hogy mi, a fiatal generáció tagjai gondtalan életet élünk. Az élet megkímélt minket a világháborúktól, a nélkülözéstől, a természeti katasztrófáktól, úgyhogy könnyedén veszünk mindent. Pedig bennünket talán még inkább foglalkoztat létezésünk értelme, mint az idősebb nemzedékeket. Én is szeretném tudni, hogy mi a dolgom ezen a földön. Sokat gondolkozom azon is, hogy van-e jövője a kereszténységnek, vagy a »New Age« veszi majd át a helyét?!” >>

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
A római liturgia ereje (I.)
Élő víz
Elfogadás vagy beletörődés?
Cipőfűző
Szentlélek a vágószobában
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Együtt az úton
Lelkészavatás a Bakonyalján
Nyitott templom program a Deák téren
"a testvérekkel egységben lenni"
Egyházunk külmissziói egyesületének konferenciája Piliscsabán
Külmissziói gyermektábor
Keresztutak
On-line adományozás a www.okumenikus.hu-n
Bűnbánat az interneten
Evangélikusok
Esély
Kossuth Zsuzsanna emlékezete
Magyarországi koncertkörúton az Exit
Emlékezés Nagybocskai Vilmosra
e-világ
Vajdasági atrocitások
Nemzetközi "homokvihar"
Fenyegetés és biztonság az interneten
A templom egerétől a közkútig

Keresztény szemmel
A hűségről és a mi hűségünkről
Értékrendetlenség
A Csernus-szindróma
Strandon
Labdázó angyal
Csodák képeit őrzöm
A hét témája
Régi magyar családok
"A Fabinyakrúl"
Egy elveszett tanítvány nyomában
A közelmúlt krónikája
Istenfélő könyvrongáló
ERIK a kudarcra ítélt?
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
A vasárnap igéje
Hit által örök életre
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
New Age vagy kereszténység?
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 30

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster