EvÉlet - Lelki segély

„Sokan úgy gondolják, hogy mi, a fiatal generáció tagjai gondtalan életet élünk. Az élet megkímélt minket a világháborúktól, a nélkülözéstől, a természeti katasztrófáktól, úgyhogy könnyedén veszünk mindent. Pedig bennünket talán még inkább foglalkoztat létezésünk értelme, mint az idősebb nemzedékeket. Én is szeretném tudni, hogy mi a dolgom ezen a földön. Sokat gondolkozom azon is, hogy van-e jövője a kereszténységnek, vagy a »New Age« veszi majd át a helyét?!”

Kedves Kitti! Egyre fokozódó szomorúsággal olvastam sorait, mert van benne valami szívszorító kiábrándultság. Kiábrándultság a felnőttek világából, az emberi játszmákból, mindenből, ami valaha jól indult, de mára végérvényesen elromlott. Ugyanakkor őszintén örülök annak, hogy nem lett teljesen szkeptikus, és sejti, hogy dolga, feladata van ebben a rosszra hajló világban – úgyhogy kész elültetni azt a bizonyos almafácskát, még akkor is, ha világunkon nemsokára végigsöpör a végítélet szele. Bátorítom, hogy továbbra is elmélkedjen sokat, kérdezzen és vitatkozzon a felnőttekkel, hiszen még olyan fiatal, alig tizenhét éves. Társadalmunknak és egyházunknak egyaránt szüksége van a tizenévesek bátorságára, leplezetlen őszinteségére, bölcs kritikájára. És ami a fő, sohase elégedjen meg látszatmegoldásokkal és kitérő válaszokkal. Ma jó néhány serdülő ezt kérdezi a szüleitől: „Miért konfirmáljak, amikor ti sem jártok templomba, és ráadásul nem is vagytok jó véleménnyel a lelkészről…?!” És milyen feleletet kapnak? Jól bevált, unalmas látszatválaszt: „Mert evangélikusok vagyunk, és mert mindenki ezt csinálja. Mit gondolsz, mit szólna a nagyi, ha pont te nem konfirmálnál?!”

Hát megmondom őszintén: egy ilyen válasz engem sem motiválna. Amikor az úgynevezett keresztény ember nem ragaszkodik a kijelentett isteni igazságokhoz, amikor szavai és cselekedetei nincsenek összhangban, ha szíve örömtelen, és szinte éppen hogy csak végigvonszolja magát az életén, akkor a hite nem lesz vonzó senkinek sem. Tudja, kedves Kitti, így „négyszemközt” bevallom Önnek, hogy ha nem ismerném az Úr Jézus Krisztus hatalmát, akkor emberileg bizony magam is nagyon aggódnék a kereszténység további sorsáért. „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.” (2Tim 3,1–4) Íme korunk kórképe.

Hogy az ember mindig is ilyen volt, és a történelem során gyakorlatilag nem változott semmit? Lehet. De ez nemhogy aláássa, hanem inkább megerősíti azt a tényt, hogy az utolsó időket éljük, sőt azoknak is a vége felé loholunk… Az ifjabb nemzedékek pedig figyelnek bennünket, előttük járókat, példaképet keresnek bennünk, erős támaszt meg útmutatást, és kérik, hogy mutassunk nekik kitaposott ösvényt a boldogság felé. De a keskeny úton nem találják a lábunk nyomát, csak a széles úton. Ezért arra indulnak el a kárhozat felé. Lelkükben egzisztenciális vákuum keletkezik, amely ezen a széles úton védtelenné teszi őket, és minden tévtanítást beszippant.

Ebben a vákuumban kezdett sarjadzani évtizedekkel korábban a „New Age” mozgalom tanítása. Ez a magát „új korszaknak” nevező mozgalom ezt a jelszót tűzte ki zászlajára: „A halak (a kereszténység) korszakának vége szakadt, és mi már a vízöntő korszakában (a kereszténység után) élünk!” Tanítása szerint minden vallásban megvan az igazság szikrája, ezért be kell építenünk elemeiket hitünkbe. A New Age gurui szerint az emberben szunnyadó szellemi energiákat a paranormális képességeink és az okkult praktikák segítségével kell kibontakoztatnunk. Ideológiájuk szerint a „régi paradigmákkal” le kell számolni, mert ezek túlhaladottak. Ilyen túlhaladott dolog a Szentírás, a házasság, a tekintélytisztelet, a szemérmesség, a kötelességtudat. A személyes istenhit helyett a személytelen természetet kell imádnunk. A keleti vallások, az ezotéria és a jógameditáció segítségével megvalósíthatjuk önmagunkat. Elhatározták, hogy az audiovizuális eszközöket és a nemzetközi adatcserét fokozatosan a New Age filozófiájának szolgálatába állítják. Úgy tartják, hogy a földgolyó nem más, mint egy világméretű falu, így nemsokára minden ember megszólítható lesz az új tan által. A fiatal, kereső lelkek pedig – akik általában nyitottak arra, amihez a többség vonzódik, ami divatos és persze ami a szokványostól kissé eltérő – be is fogadják azt. Sőt észre sem veszik, hogy valójában a mozgalom üzletembereinek hálójába kerültek, akik az élet minden területét érintő tanácsokkal látják el őket, persze borsos áron.

Kedves Kitti! A kereszténység helyébe soha nem léphet semmi más. Mint ahogy Jézus Krisztus helyébe sem. Mert ő a királyoknak királya és uraknak Ura. (Jel 19,16b) „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,9–11) És ezen mit sem változtat a különféle tévtanítások megjelenése, de még a mi hűtlenségünk sem. Kitti! Járjon nyitott szemmel, füllel, szívvel! Ne higgye el, hogy minden relatív ezen a világon, hogy minden jelenséggel szemben toleránsnak kell lennünk, hogy a keresztény vallás csupán az egyik út az üdvösségre vivő sok út közül! Ha minden relatív is lenne ezen a világon, sőt ha mindenben kételkednünk is kellene, amit eddig szépnek és jónak hittünk, és ha megremegne is a föld alapja, és kifordulna a „sarkaiból”, mégis igaz maradna, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni” (Zsid 13,8–9). A názáreti Jézus a Krisztus. Ő a várva várt Messiás. És keresztény hitünk, vallásunk, egyházunk alapja. Ő az, aki megtérésre hív, és az örök élet ajándékát kínálja. Nem kell mást várni. Csak őbenne van békessége és boldogsága az embernek. Azon tűnődöm, hogy talán éppen az a feladata – vagy ha úgy tetszik: küldetése – kedves ifjú testvéremnek, hogy a szívébe fogadva őt Krisztus-hordozó legyen! Méghozzá hiteles életű, sokakat gazdagító, példaértékű keresztény, aki Mesterének elkötelezett híveként helyrehozza azt, amit mi elrontottunk, megreformálja azt, amitől eltértünk, rámutat arra, amit mi nem értettünk meg Urunk tanításából. Ki tudja… Talán nemsokára megérkezik a válasz a csöndes, ám annál követelőbb kopogtatásra: „Az Úr van itt! A te Istened! Ő vár rád! Hogy elmondja, mennyire szeret! A legdrágábbat adta érted: Az ő Fiát, aki most is él, uralkodik mindörökké!” (Új ének 83)

Szőkéné Bakay Beatrix