Élő víz

Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19)

Szentháromság ünnepe után a hetedik héten az Útmutató reggeli igéi Isten minden időben létező háza népének az asztalközösségéről szólnak, ünnepi vacsorák képeit felvillantva. Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét, így válik valóra heti igénk üzenete. E lelki ház alapjai a próféták és apostolok; a sarokkő, de a zárókő is Krisztus Jézus, s őbenne mi is együtt épülünk Isten templomává, a Lélek által. Az első „asztal nélküli” képen is közösséget látunk: ötezer férfit és hozzátartozóikat vendégeli meg Jézus, aki nem hagyja magát „kenyérkirállyá” tenni; hiszen ő az élet kenyere! Ekkor „közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe” (Jn 6,4). Az öt árpakenyérből tizenkét (!) kosárnyi felesleg maradt meg. „Egy kenyéren” éltek az őskeresztény gyülekezet tagjai is: „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. (…) És amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent.” (ApCsel 2,44.46–47) Ezékiás király megtisztította az istentiszteletet, és ismét meghirdette a páskaünnepet; ekkor „sok nép gyűlt össze Jeruzsálemben, hogy megtartsák a kovásztalan kenyerek ünnepét, levágták a páskabárányt. (…) Ünnepi lakomát tartottak hét napig, dicsőítve őseik Istenét, az Urat” (2Krón 30,13–22). S íme, ezután az Isten Fiának menyegzői képét látjuk, s azon egy olyan „vendéget”, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve. „Barátom, hogyan jöhettél be ide?” – kérdezte a király akkor „a nem választott” embertől (Mt 22,12). Mi már „megszereztük” fehér ruhánkat? Isten boldog jövőt ígér a megmaradt népnek: „Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld megadja termését, az ég megadja harmatát, (…) én megsegítlek benneteket” (Zak 8,12–13)!

A legnagyobb jelentőségű asztalközösség az úrvacsora, amelyben Krisztus testéből és véréből részesülünk, s ez a szentség közösséget teremt az Úrral és egymással, mert „egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk” (1Kor 10,17). E földön vándorló népének adja önmagát lelki táplálékul Jézus az úrvacsorában, amely több, mint a húsvéti páskavacsora; azért, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19). Miérettünk megtöretett teste és kiontatott vére teremt igazi test-vér(i) (asztal)közösséget az ő háza népe között. De az utolsó, véget nem érő asztalközösség még ezután vár mindazokra, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Tudjuk, hogy a Bárány menyasszonya nem más, mint Jézus gyülekezete; „és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba” (Jel 19,8). Emlékezzünk vissza a menyegzői ruha hiányára a királyi menyegzőn, és a szárdiszi gyülekezetnek adott ígéretre: „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába” (Jel 3,5)!

Az elhívottakból mi is lehetünk választottak, ha: „A keresztfához megyek, (…) Veled mindig győzhetek!” (EÉ 208,1.5)

Garai András