A hét témája

Fáy Attila (18) – A forgószél hozott Budapestről. Először veszek részt Szélrózsa találkozón, és sakkban is az imént nyertem először. – Ha választanod lehetne, mely bábukat hagynád fenn a sakktáblán? – Természetesen a királynőt, a bástyát és a két futót. Ők a legértékesebbek. – A sötét vagy a világos figurákkal szeretsz jobban lenni? – A világosakkal, mert lépéselőnyben vannak. Velük mindig könnyebb megbirkózni a sötéttel, és azt hiszem, ez igaz az életre is. Arra már nincsen garancia, hogy mindig „a jók” kerekednek felül, de a remény minden kezdő lépésnél megvan bennem.

Széles Dorottya (16) – A barátnőim és az osztálytársaim hoztak Mosonmagyaróvárról, akikkel közösen vezetjük a KIE-kávéházat. A Szélrózsán most veszek részt először, de – baptista vallásúként – már több ökumenikus táborban is voltam. – A kávéház mellett menynyi időd jut a kikapcsolódásra? – A napot háromórás „műszakokra” osztottuk fel egymás között, úgyhogy szerencsére jut idő a lelki töltekezésre és a programokra is. Ma például leginkább az ír táncházra vagyok kíváncsi.

Horváth Noémi (22) és Juhász Melinda (25) Noémi: – Engem a „Szélrózsa gyorsvonat” hozott Nyíregyházáról, Melindát pedig a Mevisz-bárkások szállították. Személyesen április óta ismerjük egymást, de korábban már többször beszéltünk telefonon. Hamar összebarátkoztunk, és most minden programra együtt megyünk. – Melyik volt a kedvencetek? Melinda: – Nekem a csendséta tetszett a legjobban. Éjszaka mentünk göröngyös ösvényeken, és hiába volt sötét, a mécsesek mutatták végig az utat. Megtapasztaltuk, hogy „minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek” (Lk 3,5; Károli-fordítás). – Először jártok Szélrózsa találkozón? Melinda: – Igen. Nagyon tetszik, hogy itt mindenben szabadon választhatok, és nem erőltetnek rám semmit.

Bálint Anikó (20) – Harmadszor veszek részt Szélrózsa találkozón, ezúttal Petra hozott. Azért jöttünk, hogy meghallgassunk másokat. – Miről szoktatok beszélgetni? – Bármiről. A Társas-Ház a nap huszonnégy órájában nyitva áll azok előtt, akik szívesen megosztanák a problémájukat, vagy csak beszélgetni szeretnének valakivel. Szó esik életről, szerelmi bánatról, de volt olyan is, aki tanácsot kérni jött, mert nincsen kibékülve Istennel… – Mit szoktál javasolni a hozzád fordulóknak? – Legtöbbször csak meghallgatom az embereket, és megpróbálom visszaadni a hitüket. Nem vagyok sem pszichológus, sem teológus. A műszaki egyetemen tanulok vízépítő mérnöknek, és talán egyszer én is misszionárius leszek… – A kettő hogyan függ össze egymással? – Az édesapám is mérnök, és különböző missziókban vett részt a világban. Hat évet éltünk Zimbabwében, majd négy évet Pápua Új-Guineában. Afrikában a vízforrást kellett biztosítani, a Csendes-óceán szigetvilágában pedig az okozta a legnagyobb gondot, hogy a szennyezett vizet elválasszák a tisztától. Mindeközben sok-sok szenvedést láttunk… – Van-e olyan személyes tapasztalatod, amelyet meg szoktál osztani beszélgetőtársaiddal? – Sokat utaztunk, s emiatt többször is újra kellett kezdenünk az életünket – ismeretlen helyeken, vadidegen emberek között. Ha egy szóval kellene összefoglalnom mindazt, amit az embereknek közvetíteni szeretnék, akkor az az újrakezdés lenne.

Király Annamária (18) – A kíváncsiság hozott az ifjúsági találkozóra, no és persze a bátyám, Attila. A budapest-fasori evangélikus gyülekezetbe járok. Szélrózsa találkozón most először vagyok, de országos evangélikus táborokban már többször megfordultam. Mivel ezeken kevesebben veszünk részt, jobban megismerhetjük egymást, viszont nincsen annyi rendezvény és fellépő zenekar, mint a Szélrózsán. Kaláka-koncerten például még sohasem jártam…

Solymos Tamás