Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 32 - Spanyolcsizma

Keresztutak

Spanyolcsizma

Felül kell vizsgálni a spanyol katolikus egyház állami finanszírozását, és előbb-utóbb véget kell vetni neki – vélekedett egy rádióinterjúban a spanyol szociális és munkaügyi miniszter.

Jesus Caldera a Cadena Ser rádiónak adott interjúban emlékeztetett arra, hogy a spanyol katolikus egyház az 1979-es, az állami finanszírozásról szóló megállapodás óta „kivételes elbánásban részesül”, de ezt felül kell vizsgálni, mert Spanyolország „nem vallási állam”. A miniszter szerint ez a helyzet már csak azért sem normális, mert előnyben részesíti a katolikusokat más vallásúakkal szemben. Caldera úgy vélekedett, hogy maguknak a katolikusoknak kellene eltartaniuk egyházukat, különböző mechanizmusokon keresztül. A miniszter egyúttal leszögezte: az államnak és a spanyol társadalomnak joga van kiterjeszteni a polgári jogokat; például a házasságkötés ezek közé tartozik.

Ez utóbbi megjegyzés egyértelműen a José Gea Escolanónak, Mondoqedo-Ferrol püspökének a kijelentésére adott válasz volt. A főpap a közelmúltban ugyanis azt mondta, hogy a melegek házasságával „a spanyol társadalom példa nélküli erkölcsi és társadalmi zűrzavar felé halad”. Ugyanakkor egy spanyol társadalomtudományi intézet felmérése szerint a 95 százalékban katolikus ország lakosságának kétharmada egyetért azzal, hogy a homoszexuális pároknak megadják ugyanazokat a jogokat, mint a heteroszexuálisoknak, beleértve a házasságkötés jogát is.

A spanyol katolikus egyház és az új kormány között számos súlyos nézeteltérés okoz mostanában feszültséget: egyházi körökből élesen támadják a Zapatero-kabinetnek a polgári törvénykönyv megváltoztatására irányuló törekvéseit, ezenkívül azokat az intézkedéseket, amelyek a családi erőszak megfékezésére irányulnak, valamint az előző, néppárti kormány iskolareformjának leállítását, mivel az elsőbbséget biztosított volna a katolikus oktatási intézmények támogatásának.

(MTI)