Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 32 - Egyházak az olimpián

Keresztutak

Egyházak az olimpián

Nemcsak a sportolók készülnek az athéni olimpiai játékokra, hanem az egyházak is. A Görög Ortodox Egyház egy húsz főből álló csoportot nevezett ki „az atléták lelki szükségletei kielégítése céljából”. A görög bibliatársulat több ezer Bibliát óhajt kiosztani a játékok idején. Közzétett egy füzetecskét Pál apostol Görögországban címmel, melyet a görög mellett angol, német, francia, portugál, spanyol, orosz, koreai, kínai, japán és arab fordításban is osztogatni fognak a társulat tagjai a protestáns, ortodox és római katolikus résztvevők között. Több mint húszezer angol nyelvű Bibliát és Újszövetséget is rendelkezésre bocsátanak. Emellett az olimpiai faluban negyvenöt, a világ minden részéről meghívott protestáns és anglikán lelkész szolgál majd. Számos más egyházi alkalmat is szerveznek még. A görög törvények ugyan tiltják a „prozelitizmust” (lélekhalászat), de most „nem alkalmazzák a térítést tiltó rendeleteket”.

(MTI)